13
Szabó Gitta 2008.07.17. 22:12
Tomi és Bogica elbúcsuznak a ház lakóitól...
Ugyan senki nem mondta ki, hogy Bogica elmehet Tomival, de a Kalauz nem tiltakozott. Sőt! Melegséget, nyugalmat sugárzó mosollyal az arcán, ült mozdulatlanul. A hangulat kezdett túlságosan ünnepélyessé válni, ezért a párna megszólalt:
Indulni kellene végre! – libbent a gyerekek elé. – Üljetek fel! – mondta végül.
- Kérlek, várj még egy percet! – szólt Tomi. Odalépett a felsorakozott gyerekekhez, és mindegyiknek búcsú puszit nyomott az arcára. A Tündér előtt megállt.
- Köszönöm szépen, hogy nem magyarázgatott és nem aggódott túl sokat értem, hogy hagyta, magam találjam meg a megoldást.
Az asszony leguggolt Tomi mellé, és megsimogatta:
- Semmit ne vigyél túlzásba! Lustálkodj egy kicsit, miután elvégezted a dolgod. És most kérlek, vigyázz a kishúgodra!
- Menjünk már! – türelmetlenkedett a párna.
A Tündér elengedte Tomi vállát:
- Na menj! Eredj!
Bogica is odaszaladt még egyszer, és átölelte a Tündér nyakát.
- Szeretlek! – szipogta.
A Tündér szemében könnyek csillogtak. Nézte a picinyke lányt, majd szomorúságát leplezve csak ennyit mondott: - Aztán szégyent ne hozz öreg fejemre!
Tomi felült a párnára, Bogica pedig szorosan mellé húzódott. Megfogták egymás kezét, és a párna már repült is. Kilibbent az ajtón és meg sem állt a Birodalom széléig. Ott így szólt utasaihoz: - Leszállás! Itt a vége! Innét már magatoknak kell tovább jutnotok. – Ott a kijárat, menjetek! –Libbentette meg egyik csücskét.
A gyerekek lecsusszantak a párnáról. Talpuk alatt porzott a föld.
- Na menjetek! – szipogott a párna. Mióta ebben a világban élek, ilyen még soha nem történt, hogy valakit visszakeljen, engedjek a fönti világba – majd még egy utolsót megbillentette csücskét és visszaindult otthona felé.
Tomi és Bogica óvatosan a kijárathoz léptek.
Épp csak megálltak, hogy körbenézzenek, valahonnét a fejük fölül egy ismerős hang szólalt meg: - Figyelem! Két perc múlva megnyílik a kapu.
- Nahát! Pilóta! Te is itt vagy? – kiáltott Tomi nagy örömmel.
- Még szép! Különben, hogyan mennétek el innét, Vigyázat! Megkezdődött a visszaszámlálás. Öt, négy, három, kettő, egy!
Ebben a másodpercben megfordult egy tölcsér, és az öblös felével lefelé állt meg.
- Mi ez? – kérdezte a fiú a nagy hangzavarban szinte hangtalanul.
- A kijárat – válaszolt a Pilóta. – Csak álljatok alá, és ne féljetek. Egy hatalmas szélörvény kerekedett, ami felszippantotta őket a tölcsérbe, és azon keresztül ki a fenti világba. Ott egyenesen a lucernásba pottyantak. Egy lakat csikordulva zárult be mögöttük.
Tomi széjjelnézett és boldogan, könnyezve szólalt meg:
- De rég láttam ezt a gyönyörű vidéket!
Örömében bukfencezni kezdett a sűrű lucernásban. Bogica igyekezett utánozni őt. Először nagyon ügyetlennek bizonyult. Mindig más irányba gurult, mint amerre szeretett volna.
Tomi nekiütődött valaminek. Kíváncsian hagyta abba a hempergőzést. Alaposan megnézte minek ment neki, majd felkiáltott:
- A hátizsákom! Bogica! Nézd csak! Akkor veszítettem el, amikor… Á! Majd otthon elmesélem. Inkább siessünk, olyan rég láttam a szüleimet. Ezzel hátára vette a zsákot, és vidáman fütyörészve kelt útra. Bogica pedig utána.
|