Langyos nyári zápor verte a pillangó narancsos szárnyait, de őt nem tántoríthatta el céljától az ég komorsága sem. Egyszer látott egy hatalmas valamit magasan szállni a levegőben, színes csíkot húzott maga után, pörgött-forgott, csillogott a napfényben. Gyönyörű volt, és a pillangó azóta sem bírt szabadulni a látvány hatása alól. Addig küszködött, míg ő maga is képessé vált ugyanazokra a mozdulatokra, s könnyedén, örömmel szállongott nap mint nap.
Tudta, hogy népes családja hibbantnak tartja, mivel hozzájuk hasonlóan nem bújik el az eső elől, de ő szeretett a felhők könnyeiben fürödni. Ha elnehezültek a szárnyai, gyorsabban verdesett velük, lerázva róluk a vizet. Időnként a hátára fordult, falevélként felfeküdt a lágy szellőre, aztán összezárt szárnyakkal, zuhanórepülésben hullt a földre, majd hirtelen nyílegyenesen felfelé szállva hasította a levegőt.
Szállt, csak szállt felfelé, míg majdnem elérte a Napot, mely ugyanolyan narancsszínben izzott, mint ő. Amikor a Nap megcirógatta meleg sugarával, örömtáncot lejtett előtte, majd búcsúzóul bukfencet vetett a levegőben, kitárta szárnyait, hogy megszáradhassanak rajta az esőcseppek, és visszatért otthonába. A zápor elvonult, a rét friss zöldjét pillangók százai színesítették, de csak egy volt köztük, kiből a boldogság aranyfénye sugárzott.
Hajnalban kitört a vihar. Márta kábultan ébredt nyugtalan álmából. Sírástól bedagadt szemét bántotta a villám egész szobát betöltő erős fénye. Pár másodperc múlva hatalmas mennydörgés rázta meg az ablaküvegeket, majd a hangosan zuhogó eső hangját a redőnyre csapódó apró jégdarabkák zaja nyomta el.
Az asszony szédelegve kelt ki az ágyból. Első gondolata volt, hogy áramtalanítani kellene a házat, de már a következő pillanatban eszébe jutott, hogy két napja kikapcsolták náluk a villanyt, és a gázt is elzárták. Hónapok óta nem fizették ki a számlákat, a szolgáltatók nem vártak tovább.
Márta férje fél éve munkanélküli volt. Az első időben még tartotta magát, alkalmi munkákat vállalt ismerősöknél, és próbált új munkahelyet keresni. Később a sorozatos elutasítások miatt egyre gyakrabban fejezte be a napot kocsmában, vagy ha az már bezárt, valamelyik cimborájánál folytatta az ivást, és előkerült a kártya is. Pénzt így tőle a családja alig- alig látott. Márta takarítónői fizetése meg csak az élelmezésre és a legfontosabb ruhadarabok pótlására volt elég. Bár hétvégén magánházaknál is vállalt takarítást vagy meszelést, a gyorsan emelkedő árak miatt a számlák befizetésére nem maradt pénz. A ház megemelkedett törlesztő részleteit is fizetni kellett, fedél nélkül mégsem maradhattak.
A vihar hangjára a szomszéd szobában alvó kislányuk is felriadt.
- Gyere, bújj be mellém az ágyba, hátha gyorsan elvonul a vihar! - ölelte át a megszeppent kislányt. Szorosan összebújva feküdtek, némán figyelték az egyre ritkuló villámok becsapódó fényét. A jégesőt heves zápor váltotta fel, és a szél is egyre erősebb lett.
Márta szapora szívverése is csillapult kissé, de ekkor eszébe jutott, hogy férje megint italozással töltötte ezt az éjszakát is. Előző napra ígértek neki egy nagyobb összeget egy építkezésen eltöltött egész hónapos munkáért. Abból megint nem sokat fognak látni.
Réka már félig elaludt, mikor kivágódott az előszoba ajtaja. Márta szorosan magához ölelte lányát, és összeszorult gyomorral figyelte, amint férje csuromvizes, imbolygó alakja feltűnik a hálószoba ajtajában.
- Hoztál pénzt? - kérdezte elcsukló hangon.
- Téged csak a pénz érdekel! - ordította magából kikelve a férfi. Bal kezével néhány gyűrött papírpénzt és némi aprópénzt vett elő a zsebéből, és az éjjeliszekrényre dobta. Márta jól látta az ajtón beszűrődő reggeli fényben, hogy három-négyezer forintnál semmiképpen sem lehet több a kocsmázásból és kártyázásból megmaradt összeg.
- Ezzel megint nem megyünk semmire - suttogta rémülten.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Eliza Beth: Illanó-villanó, csillanó pillangó
Képes vagy rá? - Gitta pillangós képéhez
Langyos nyári zápor verte a pillangó narancsos szárnyait, de őt nem tántoríthatta el céljától az ég komorsága sem. Egyszer látott egy hatalmas valamit magasan szállni a levegőben, színes csíkot húzott maga után, pörgött-forgott, csillogott a napfényben. Gyönyörű volt, és a pillangó azóta sem bírt szabadulni a látvány hatása alól. Addig küszködött, míg ő maga is képessé vált ugyanazokra a mozdulatokra, s könnyedén, örömmel szállongott nap mint nap.
Tudta, hogy népes családja hibbantnak tartja, mivel hozzájuk hasonlóan nem bújik el az eső elől, de ő szeretett a felhők könnyeiben fürödni. Ha elnehezültek a szárnyai, gyorsabban verdesett velük, lerázva róluk a vizet. Időnként a hátára fordult, falevélként felfeküdt a lágy szellőre, aztán összezárt szárnyakkal, zuhanórepülésben hullt a földre, majd hirtelen nyílegyenesen felfelé szállva hasította a levegőt.
Szállt, csak szállt felfelé, míg majdnem elérte a Napot, mely ugyanolyan narancsszínben izzott, mint ő. Amikor a Nap megcirógatta meleg sugarával, örömtáncot lejtett előtte, majd búcsúzóul bukfencet vetett a levegőben, kitárta szárnyait, hogy megszáradhassanak rajta az esőcseppek, és visszatért otthonába. A zápor elvonult, a rét friss zöldjét pillangók százai színesítették, de csak egy volt köztük, kiből a boldogság aranyfénye sugárzott.