CSALÁD VERSE

 

Hóhányó lett a fiamból!

 

Holle anyó felkelt,

Kinézett az ablakon,

Ámult-bámult le a Földre,

Majd sietett a naptárhoz.

 

Kapott is a fejéhez: Ajaj!

De nagyon elkéstem!

Mindjárt vége a januárnak,

S egy pihe hó még nem esett.

 

Sopánkodott Holle anyó:

Így megvénültem?

Elalszom a telet,

S fedetlen a föld odalent?

 

Perdült-fordult,

Kapta a vánkosát,

Mit sietve az ablakpárkányra vetett,

S két fáradt kezével ütlegelte.

 

Hullott a pihe,

Szállt a szélben,

S a földet hamarosan,

Hótakaró fedte.

 

Az emberek csak néztek,

Nézték az eget,

Orrukra sűrűn hullt a hópihe,

Tátott szájuk is tele lett vele.

 

Szólt a gazda:

Eridj fiam! Öltözz fel melegen,

Fogd a hólapátot, s

A járdáról a havat hányd el!

 

Ugrott a gyermek,

Kapta a télikabátot, és a hólapátot,

S nagy örömmel látott a munkához.

Így lett a fiamból, hóhányó!

                                    2007. 01. 27

 

Tegnap borús volt a lelkem

 

Tegnap borús volt a lelkem,

A Nap sem nekem ragyogott,

Hiába a csilingelő madárcsicsergés, mert

Füleim zárt kapui kirekesztették.

 

Bennem dúlt az égiháború,

Szemem őrülten pattogó szikrát szórt,

Ki bele nézett,

Nyakát behúzva eloldalgott.

 

Haragom tárgya, otthonom feldúlása,

Kalapács, fúró, zűrzavar és rohangálás, s

Levert, csempe szilánkjai repkedtek,

Mintha csak szemem haragos szikrái lennének.

 

Tüdőm is lázadt a porfelhő ellen,

Orrom állandó tüsszögésre ingerelve,

Ha bomba robbant volna, akkor se

Lenne nagyobb, és sűrűbb a porfelleg.

 

Lelkem zaklatott, feldúlt, mint a lakás,

Egy egész napra volt szüksége, hogy kidühöngje magát,

Tajtékzó haragja csendesen elüljön, akár

A porfelhő finom szemcséi a bútorokra települjön.

 

Végre eljött a nyugalmat, enyhülést hozó éj,

Lehunyt szemeim mögött

Az agyam sokáig dolgozott még, hogy

Rendbe rakja zaklatott elmém.

 

Lassan lazulni kezdtek feszült idegeim, s

Az álmok mezejére tévedtem,

Hol végre fülem kitárt kapui meghallhatták zengeni,

A madárkórus gyönyörű dalát.

 

Eljött a reggel, madárdaltól hangosan,

A vekker is ébresztőt fújt: bim-bam!

Fülem hallotta a madárdalt, mert

Zaklatott lelkem, az álmok mezején végre,

Nyugalomra lelt!                                            

                                        2006. 05. 21

 

 

Kicsi fiú

 

Örömmel vártalak, hogy foghassam puha kezed,

De Te még maradtál, nem siettél elébem,

Időztél a finom melegben, lágyan ringatóztál,

Örömödben rugdalóztál, ha fürödni vittelek.

Már egy hete vártalak, dolgoztattalak, hogy jöjj hozzám,

Őszi lombot gereblyéztem, hogy utad gyorsabb legyen, s

Kértelek: - Ne habozz tovább! Itt az időd, jöjj hát hozzám!

Hadd fogja picinyke, párnás, rózsaszín kezed.

                                                            2006. 05. 18

 

Hallgattam a mulatós zenét

 

Hallgattam a mulatós zenét,

Láttam a közönség csillogó szemét,

Vidám mosoly ült az arcukon,

S kezeik a ritmusra imbolygott.

 

Hallgattam a mulatós zenét,

S szívem elöntötte a keserűség,

Szemembe könnycseppek szöktek,

Végül, patakként folytak össze.

 

Lelkemnek bugyrai forrtak,

Az élet s kötelesség viaskodtak,

Mert életem a zene és a tánc,

Mitől lüktet a vérem s dobban a szívem,

S erővel tölti meg testem,

Hogy kötelességem könnyedén lássam el.

 

De lelkemnek az élet fele haldoklik,

Nincs zene, tánc, dobbanás,

Nincs miből, töltekezzen testem,

Hogy elláthassam kötelességem

S, hogy elmondhassam: Boldog az életem!

 

Kérded, hogy mi a baj?

Hát nem emlékszel?

Nem ismersz még mindig engem?

Hiába annyi év?

Vagy már elfeledted?

Mi az, mi éltet engem,

S erőt ad, hogy tovább menjek?

 

Huszonhárom év nem elég?

Hogy tudd, nékem a zene a lég

S, hogy levegő nélkül az élet elenyész?

Hová lesz akkor a kötelesség?

                                         2006. 10. 07

 

BARÁTAIMNAK

 

Kőszív

 

Kőszív,

Nem fáj.

Kőszív,

Nincs sírás.

Kőszív,

Nem kiabál.

Kőszív,

Nincs habozás.

Kőszív,

Nem tétováz.

Kőszív,

Nincs, viszlát.

 

Kőszív,

Szabadság.

Kőszív,

Boldogság.

Kőszív,

Lesik minden szavát.

Kőszív,

Fejedre olvassa hibád.

Kőszív,

Távol tartja magát.

Kőszív,

Kiadja más útját.

 

Kőszív,

Érzelmeknek ellenáll.

Kőszív,

Ha kedve tartja odébb áll.

Kőszív,

Nincs lelki furdalás.

Kőszív,

Nem ismeri a fő fájdalmát.

Kőszív,

Keményebb a gyémántnál.

Kőszív,

Bár csak bennem dobognál!

                                  2005. 09. 22

 

Szavak csapdája

 

Írok szavakat,

Mondatokat építek,

Félszegségem miatt,

Magányos az életem.

 

Építeném a kapcsolatokat,

Szeretnék Barátokat,

De a szavak, írottan,

Csalfák, becsapósak.

 

Szép anyanyelvünk,

Bővelkedik a szóban,

Mégis, az írott szöveg,

Bukásunk hordozója.

 

Bimbódzó Barátság,

Szabad gondolat,

Érzékeny lélek veszte,

A kétértelmű szöveg.

                   2005. 10. 20.

 

Köszönöm Angyalom!

      (Gábrielhez)

 

Köszönöm Angyalom, hogy vagy nekem,

Amikor csak kell, megjelensz,

Léted felér egy mesével,

Melyet, ha tudok versben, mondok el.

 

Jössz, mintha látnád gondolatom,

S éreznéd milyen a hangulatom,

Hallanád lelkem húrjai, hogyan rezdülnek,

Melyek sokszor, szavaid zenéjétől enyhülnek.

 

Mit adsz nekem a puszta szókkal?

Írásaimért kritikát, dicséretet, elismerést,

S midőn érzéseidet szavakba öntöd,

Én boldogan szárnyalok, az örömtől.

 

Köszönöm!

 

Istenem! Tartsd meg nekem sokáig Őt,

Az angyalt ki a barátnőm,

Kitől a kritika minden formája jól esik,

Hisz mindezt, feltétel nélkül teszi!

                                         2006. 09. 13

 

A barátság négyes fogata

        (Ancsámnak)

 

Azt mondtad, verset írni nem tudsz,

Mégis légies könnyedséggel

Vetetted papírra versedet,

S én ki művelem a versírást,

Csak ízlelgetem néked tett ígéretem.

 

Várok egy mozdulatra, egy hangra, egy képre,

Mely, ha megérinti fantáziámat végre,

Megígért versem megszülethet,

S szívem teljes melegével adhatom néked.

 

Írnék Én verset, mi igaz s való,

Mi, hűen tükrözi e kapcsolatot,

Mi kiállja az idő kerekét,

Barátságunk zálogaként.

 

Azt hiszem, szeret engem a jó Isten,

Hisz tőle kaptalak titeket,

Kiket talán meg sem érdemlek,

Kik bánatban, örömben kitartanak mellettem.

 

Van négy barátom, kik igazak hozzám!

 

Egy, ki értelmemet élteti,

Egy, ki testi épségem félti,

Egy, ki lelkivilágom gondozója, s

Egy, ki nőiségem ébren tartója.

 

E négyes fogat, e négy angyal,

Kik vigyázzák hétköznapjaimat,

Álljon itt nevük fényesen,

Az idők végeztéig.

 

Gábriel, Erzsike, Ancsa és Imre!

 

Szívből örülök néktek,

Bízom a jó sorsomban,

Hogy míg lélegzem, s dobban a szívem,

Veletek lehetek, s ha rászorultok,

Én is segíthetek tinéktek.

                            2007. 01. 08

 

Rút tréfa

 

Álca mögött egy jó barát,

Űzött velem gonosz tréfát.

Arc nélkül, álnéven,

Szólt hozzám kevélyen.

Rút tréfája rosszul esett,

Mert szavamban kételkedett.

                                2006. 12. 07.

 

Reggeli levél

Írnék neked reggelre levelet,

Mitől, a napod csak szép lehet,
Ám, mivel már, késő este van,
Fejemben a gondolatok alszanak.

Nem tudom, mit írhatnék neked,
Mit, ha olvasol, jó lesz a kedved,
Azt hiszem csak annyit, mondok,
Holnap ne legyen semmi gondod.

                                  2006. 11. 30

 

Kiáltás!

 

Hol vagytok jó barátok?

Egyre csak várok rátok?

Talán bántottalak titeket,

Hogy kerültök, mint egy idegent?

 

Aggódó gondolataim marka,

Szívembe a félelmet marta,

S, hogy elveszíthetlek benneteket,

Könnyeket csalt, két szemembe.

 

Érzem, a távolság egyre nő,

Bár még nem tudom mitől,

Mi oka lehet annak,

Hogy baráti fogatom romokban?

 

Angyalaim! Nem lehettek hulló csillagok,

Ti, kik fogatom részei vagytok!

Most egy más szekér elé fogva,

Félek, kiáltásom hasztalan.

 

Hiányoztok nekem nagyon!

                                   2007. 02. 02