Csillagsátor

 

Alkonyatkor a lemenő nap fénye,

Rávetődik ringó vesszőire.

Aranysárga zuhatagján,

Nyalka szellő víg táncot jár.

Ezer méh körülötte döngicsél,

Sűrű csillagsátra földig ér, s

Őnéki mesél a szerelmes legény.

             (Szabó Gitta: 2009-04-03)

 

Csodát láttam

 

Álmomban, kint a mezőn, csodát láttam,

Ringott a szélben fakó szőke kalásza,

Víg szellő volt a mester fodrásza, ki

Arany fürtjeit vasalta éppen simára, majd

Lágy hullámokba felcsavarta, ezután

Átfújta balról, jobbra, csak úgy szállt minden tolla,

Nyári langy esővel, jól meg is mosta.

Hálából e kusza kalász-tenger, egy hajszálat

Ajándékozott a szélnek, ki boldogan repítette,

Járta pörgős táncát, majd valahol letette…

 

                        (Szabó Gitta: 2009-03-21)

 

Nem minden az illat

 

Bókol sárgásbarna-narancsos, fodros

Üstökével, ez a szárban elágazó bokor.

Durván szárnyalt levele mind rongyos.

Örömöt hidd el nem az illatával okoz.

Súlyos, szúrós szagától a rovar,

Kerüli a kertben illatozó virágokat.

Ettől lesz boldog a kertész és a fia.

 

            (Szabó Gitta: 2009-06-12)

 

Viráglánc

 

Gyönyörű gömbből

Ejtőernyőn

Repülő

Magok

Ezrével

Kelnek útra, majd

Leszállnak puhán, s

Árokparton új

Növények sarjadnak.

Csacsogó kis leányok, nyakukba

Fonnak belőle virágláncot, s

Űzik játékukkal az unalmat.

            (Szabó Gitta. 2009-05-31)

 

Fodros szoknyák

 

Gyönge szárán, sok kocsányon

Örömtáncot ropnak apró virágok.

Nap simogatja sok kicsiny kelyhét

Gyermek nyújtja felé párnás kezét.

Vidám szellő lágyan ringatja

Incselkedve fodros szoknyáját húzza.

Rigó füttyös májusi hajnalon,

Árnyékot adó lombok alól

Gazdag illatfelhőt ont.

 

            (Szabó Gitta: 2009-06-28)

 

Vajszínű gömbök

 

Gyönge szára roppanós.

Öleli széles, ovális levél.

Nedves erdők mélyén,

Gyakori e kis növény.  

Vajszínű apró gömbök   

Illatoznak kocsányán,

Ringó piciny szoknyák

Állják a bogár hadát.

Gyönge szára roppanós.

  (Szabó Gitta: 2009-06-12)

 

Fehér filcvirágok

 

Hamis a neve, ne hagyd magad becsapni.

Apró csillagok, sűrűn növő fehér filcvirágok,

Vad hegyek ormán, durva sziklákon virít.

Alakját, szépségét, melyért a legendákban

Szerelmes ifjak vérüket s éltüket adták,

Imígyen remélve kisasszonyok mosolyát,

 

Gyönyörűn megőrzi, még száraz állapotában is.

Oly sok kicsi légbuborék ül bolyhos szirmán, mitől

Páratlanul vakító csillogása, nektárt kereső rovarokat csábít.

Ámulatba ejt és elvarázsol. Érmék, sapkák jelképe Ő, mely

Ritka, fényvisszaverő, meseszép növény.

 

                                (Szabó Gitta: 2009-09-02)

 

Az idő lejárt

 

Hol van már, ki elmondja a télnek,

Ólmos hidegével fusson el, végre?

Végre engedjen utat a násznak, az

Illatos tavaszi zsongásnak!

Riad a tél, a hidegnek ideje lejárt,

Álmában megjelent egy fehér ruhás leány, s

Göcögő kacagással a kikeletről mesélt neki.

 

                        (Szabó Gitta: 2009-03-20)

 

 

Együtt jár a hírnök s a tavasz

 

Hideg még az idő, bár süt már a nap,

Óvatosan lépked, kertek alatt a tavasz.

Vizes lett a lába, a futó tél levében,

Illatát a kikeletnek, a szél fújja feléje.

Randevúra érkezett, árkon, bokron át, hogy

Átölelje kedvesét, hószínű menyasszonyát.

Gőgös tél elillan, együtt jár már a hírnök, s a tavasz!

 

                                               (Szabó Gitta: 2009-03-19)

 

 

Fut a tél

 

Hideg még az idő, bár süt már a nap,

Óvatosan lépked, kertek alatt a tavasz.

Vizes lett a lába, a futó tél levében,

Illatát a kikeletnek, szél fújja feléje.

Rothadt avar alól, kidugta hószínű fejét,

Áldott napfény simogatja reszkető testét,

Gondot űz, és reményt hoz, ez a kicsiny hírmondó.

 

                                   (Szabó Gitta: 2009-03-19)

Indatáncos

 

Indákon táncoló kicsiny kék virág,

Bókol bájosan a szélben.

Ontja csábító illatát,

Levele fűrészes.

Yardnyi távolságot vígan bejár,

Ahol megáll, bokrot nevel.    

 

            (Szabó Gitta: 2009-04-12)

 

Lyukas bocskor

 

Ipiapacs, jön a Tavasz,

Bújócskázik a kis ravasz.

Ott még hó van, itt meg tócsa,

Lyukas lett a télnek bocskora,

Apró virág kék szirmokat bontogat.

 

           (Szabó Gitta: 2009-07-05)

 

Írisz

 

Ível pergamenszerű széles szirma s leng, mint győztes lobogó.

Ringatózik lágyan a szélben, s hajlong kecsesen.

Izgalmas szépsége magával ragadó.

Színei, akár ha volna, szemünk tiszta tükre.

 

                      (Szabó Gitta: 2009-05-12)

 

 

Szabó Gitta: Illatfelhő

 

Jó illatod lengi be az egész lakást,

Átjárja annak minden zegzugát.

Csodás, tömör fürtöd büszkén

Illeg pozsgás száradon, s én csak

Nézem rengeteg fodros,

Tölcsérszerű virágod.

 

            (Szabó Gitta: 2009-07-01)

Jelkép

 

Jelképe ő az Istenek bánatának,

Ábrándos, szép ifjú, csúf halálának.

Cseppenő véréből Apollón fakasztotta,

Isteni hírnöke a rég múlt tragédiának.

Nem múlik azóta Húsvét, hogy ne illatozna,

Tömör fürtjeivel a díszes ablakokban.

 

                    (Szabó Gitta: 2009-04-13)

 

Kancsóka

 

Kíváncsian nyitja fedelét a világra,

Ajtaját tárja, mint száját az éhező bálna.

Nyaka síkos, akár egy vidám csúszda,

Cukros, édes, mézes illatát bőven ontja.

Szúnyog s a légy hiszi, itt a vacsora,

Óvatlan, buta módon leszáll a csúszdára.

Kicsi kancsó mélyén sűrű emésztőnedv,

Abban végzi mind, ki mohó, s nem figyel.

 

                      (Szabó Gitta: 2009-08-12)

 

Körömvirág

 

Kellemes látvány Ő a fáradt szemnek,

Örömöt sugároz szép sárga kelyhe.

Reggeli napfény lágyan futja körbe, s

Önfeledten játszik e földi tüneménnyel.

Meleg színeitől néki is jó lesz a kedve,

Víg száguldástól, ha elfárad egyszer,

Idesiet, s erőt gyűjt minden reggel.

Régóta tudja, gyógyír e kis növényke,

Áldás az ember testének, lelkének,

Gyógyultan távozik, ki érinti egyszer.

                        (Szabó Gitta: 2009-05-30)