Black Widow: Farkasbőrben

Nyár volt. A Nap ezer fokra hevítette a levegőt, minden élő úszott a verejtékben, még a halak is belefőttek a tavak vizébe. Egyszer csak, ezt a kegyetlen, embert próbáló hőséget, szárazságot, felváltotta egy akkora eső, hogy a bibliai özönvíz hozzá képest kutyafüle volt. Mióta ideköltöztek a semmi közepére, ahol a madár se jár, ahol ezt a semmit sűrű erdő kerüli meg, és számtalan patakocska szeldeli a földet, állandó reszketésben éltek, főleg ilyenkor, amikor a természet ennyire tiltakozik, lázad, mintha csak a nő lelkét tükrözné.  Mert bizony Ő is lázadt, tiltakozott, de jobbára már csak magában, ám a természet tombolt, még helyette is. A föld odakint felázott, süppedőssé vált. A patakok vize egybeérve tóvá nőtt, és az ajtóhoz vezető lépcsőt épp el nem takarta.

A ház Ura és Parancsolója, trónusán, egy kivénhedt hokedlin ült a konyhaaszaltnál, és laptopján játszott. Fiuk, egy óriás medvebocs is felkelt, csipás szemeit törölgetve kitámolygott a konyhába, hogy némi feketekávéval bíztassa sejtjeit az ébredésre.  Köszönés félét mormolt, majd folytatta kávészerző útját. Anyja főzni készült. A mosogató szélénél, kb. huszonöt centiméteres helyen szűkösködve vágta a húst, pucolta a zöldséget, és reménykedett, hátha, élete párjának szöget üt a fejében, hogy talán útban van az asztalnál. Ám nagyon jól tudta, hiú ábránd ez részéről, mert amíg Ő nem szól, addig nem is történik semmi. Mégsem szólt. Megint csak ismételné önmagát. Ahhoz meg végképp nem volt kedve, inkább gondolataiba mélyedt, és szövögetett.  Szövögetett, akár Miss Marple. Ilyenkor, ha csak gondolatban is, de hatalma volt, és akkora, amekkorát akart!

     Szótlanul tüsténkedett. Igyekezett, hogy az ebéd időben elkészüljön, közben izgalmas, sokszor véres gondolatai támadtak. Olyanok, melyektől még maga is megrémült.  Majd azon morfondírozott, hogy mi a szerepe és hol van a helye ebben a játékban, és egyáltalán miért is van Ő?

Ezek fontos kérések, és főzés közben, volt elég idő arra, hogy elméleteket gyártson, elfogadható elméleteket, magyarázatokat, különben nem bírná sokáig, és lehet Dunának is menne! Vagy legalábbis világgá.

Mint a kuktaszelep sistergett benne az epe. Érezte, ahogy testében nő a feszültség valamiféle megtorlás után kiáltva, és egyfajta új és hatalmas erő növekedett benne, míg nem olyan muszklijai nőttek, hogy Van Damme is megirigyelte volna.  Kezében a fakanál kettétört, a kávés pohár apró szilánkokká morzsálódott. A nő, megijedt ettől a hatalmas erőtől, de újonnan született gondolatától még jobban megrémült. Szerette volna elhessegetni, de hiába, mert a gondolat belebújt frissen szerzett erejébe. A nő azon módón megfordult, férjéhez lépett, megfogta a grabancát, és egy mozdulattal belevágta a monitoron futó játék kellős közepére.  Még egy sikoltás sem tudta elhagyni a száját, olyan gyorsan történt minden.

Leült férje helyére. Fogta az egeret, és elkezdett játszani. Férjét, farkasként kergette, űzte a sűrű, tövises erdőn keresztül az bugyogó láván át, az oxigénhiányos, hatalmas hegy tetejére, ahol a fagy hatalmába kerítette az összes arra tévedő élőlényt. A játékba csöppent emberen természetesen nyári öltözet volt, vagyis rövidnadrág, atléta, és lábai mezítelenek. A metsző hidegben hamar vacogni kezdett.  Fogai összekoccantak, aztán egyesével ki is hullottak.  

Az asszonyból lett farkas gúnyosan kacagott, majd egyik kedvenc meséből jutott eszébe egy mondat „hogy a holló vájná ki mind a két szemed!” Ebben a pillanatban megjelent egy hatalmas, fekete holló az égen. Vastag, áthatolhatatlan tollruháján keresztül a maró hideg nem ártott neki, így egy szemvillantás alatt a fogatlan emberhez repült, és már vitte is a két szemgolyót, melynek a szabadon maradt idegszálai még vergődtek a fájdalomtól.

A nő, egyre jobban élvezte, hogy most minden bánatát, dühét, haragját kiélheti férjén, és neki semmi baja nem esik. Sőt! Érezte, ahogy lelke felszabadul a sok visszafojtott keserűség alól. Miután kiélvezte, hogy férje szinte csonttá fagyott, fogatlan, szemnélküli lénnyé vált, azt gondolta, melegebb éghajlatra küldi.  Egy vakvezető kutyát küldött neki, aki levezette a hegyről, de odatette útjába az annyira utált, a konyhájában szertehagyott üres sörös dobozokat, pet palackokat, a padra dobált újságokat, rekeszeket. Ezeken keresztül bukdácsolt a férj, és szitkozódott, hogy ki volt az, az elmebeteg, aki ilyesmit egy hegyen szétszór.

Miután a kutya segítségével sikeresen leért a hegyről, és a szemeit is megtalálta egy faágra felakasztva, és visszahelyezte azokat a szemüregébe látta csak, hogy a Szahara kellős közepén jár. Nyelve lógott a melegtől, és olyan szomjas volt, hogy torka összeragadt. Szemei kidülledtek, arca eltorzult és vörös, hólyagosra égett.

– Ó, én bajga! Miéjt isz nem hosztam a hegyjőj egy pajack viszet! – korholta magát a még mindig fogatlan ember.

- Mert nem látsz tovább az orrodnál! – nevetett a farkas! – De segítek mindjárt rajtad!

Hatalmas eső kerekedett. Pillanatok alatt megteltek a kiszáradt folyómedrek, a homokból cuppogós sár lett, melybe pucér talpával belesüppedt. Fogságba esett, és minél jobban ráncigálta a lábát, annál jobban ragadt bele a sárba, akár ha mocsárban lett volna.

- Ne is próbálkozz! – szólt a farkas. – Még szükséged lehet az erődre! Innét nem szabadulsz egyhamar! Most megtanulod, milyen az, ha nem teheted, amit akarsz. Ha hasztalan kiabálsz, sírsz. Szomjas vagy még?

- Mondd cak, ki vagy Te? Ész miéjt üjdözöj?

- De hiszen ez a Te játékod, és nem tudod, ki vagyok? No, hát akkor most aludni fogsz! – Nevetett ismét a farkas.

Az ember álomba merült. Otthon járt, látta az asszonyt kisírt szemekkel, amint az üres sörös dobozokat, pet palackokat hordja ki a szemétbe, teszi használhatóvá a padot, járhatóvá a konyhát, miközben a fazékban rotyog az ebéd.

Ekkor a kuktaszelep egy utolsót szusszant, és végre felengedett. Finom sült hús illata terjengett a lakásban.

- Kész az ebéd! – mondta férjnek, aki szó nélkül összepakolta a gépet az asztalról, majd tányérokat, evőeszközöket vett elő.

- Jó étvágyat! – mondta.

- Neked is! – válaszolta az asszony hamiskás mosollyal az arcán. A tudattól, hogy gondolatban bármit megtehet, boldogan látott neki az evésnek.

2013-10-06