Black Widow: Csend

Csendben volt, nem szólt semmit. Legutóbb mikor szólt, mindenki csak lázadt, kiabált vele. Hát megfogadta, többet nem mondd semmit. Se szépen, se csúnyán. Teszi a dolgát. Ennyi. Még csak nem is dohogott magában. Na, jó! Egy kicsit azért igen. Ünnep van, ezért kicsit ünnepibb a készülődés is. A közös reggelit a férjével és lányával már elköltötték. Majd családja tagjai szépen elvonultak a szobáikba, élvezni az ünnepet. Csend volt, béke. Nem is sejtették, hogy ez a csend milyen sűrű, nehéz csend. Mikor egy nő nem szól, nem beszél, ostoba, aki nem veszi észre, hogy ez a legnagyobb vihar előjele. De az Ő családja nem vette észre. Teljesen elégedettek voltak.

Az égbolton tömör, sötét fellegek gyűltek. Eső készülődött. De nem csak az. Az asszonyban is készülődött a vihar. Ahogy szeletelte a húst, verte fel a tojásokat, közben rotyogott a húsleves, vadabbnál, vadabb ötletei támadtak. Már annyira mélyen volt benne elásva a bánat, a csalódottság, a hiábavalóság, hogy nem riadt vissza attól, hogy gondolatban kicsit megkínozza szeretteit. Az nem fáj egyiknek sem, és a saját lelke egy kicsit megkönnyebbül tőle.

- Na, majd adok én nektek Húsvétot! – sziszegte az asszony, csak úgy magának. Sziszegésétől, valahogy, egy szemvillantás alatt átváltozott kígyóvá. Kezei, lábai eltűntek. Hosszú kígyózó testén pikkelyek nőttek.  Elindult. Bekúszott lánya szobájába.

- Kicim! – szólt hozzá.

Felnőtt lánya a számítógép mellől felé fordult. Ekkor Ő, kígyómérget köpött reá, amitől megbénult és nem tudott ellenkezni. Érzékszervei azért tovább működtek. Látta, ahogy a kígyó eltűnik az ajtóban. Kiáltani szeretett volna szüleinek, hogy vigyázzanak, de hang nem jött ki a torkán.  

A kígyó már a férjet is megbénította.

- Szóval, te aszt hiszed édeszem, hogy mejt cendben vagyok, minden jendben isz van? Aszt hiszed, hogy mejt nem szójok, nyugajom isz van? Aszt gondojod, hogy cak neked van ünnep? Pejsze, jegyen hímesz tojász, szonka, miegymász! Hát majd adok én neked hímesztojászt!

A bénult férjhez siklott. Hirtelen mozdulattal köré tekeredett, majd lecsúszott róla úgy, hogy közben a nadrágját is lehúzta róla.

- Na! Djágám, moszt egy kicit játszunk a tojászkáiddal – nevetett a kígyóasszony.

A férj szemében rémület. Száját ordításra tátotta, de hiába. A kígyó belemart a herezacskóiba. De nem tépte le. Még nem. Még kínozni akarta, ezért fogai között morzsolta, húzkodta, nyújtotta. Mind messzebb, egyre távolabb. Addig, addig húzta, míg a férjet is lerántotta az ágyról és a földön vonszolta tovább, ki a konyhába. Ott ismét megszólalt:

- Szóval kejj a húszvéti főtt tojász? Akkoj moszt megfőzzük a tojászaid!

A gázon, a fazékban lobogott már a víz. A kígyóasszony erős farkával lerántotta a fazék vizet, egyenesen rá az ember tojásaira. Nem is maradt azon egy szál szőr sem, de bizony még bőr sem!

- Tudod, amíg fő a tojászod, addig megyek, ész cinájok egy kisz kötözött szonkát. – Sziszegte és besiklott a lány szobájába, aki halálra rémültem várta sorsát.

- Na, te jány, kejj neked isz huszvét? Neked szem jut eszedbe, hogy szegíteni kejjene anyádnak? Ugye szejeted a szonkát! Hát akkoj moszt cinájok neked. Van úgy isz bőven jajtad huszika!

A kígyőnő körbetekerte a lányt, akár a kötözött sonkát. Kigurult vele a konyhába, és egy égő gyertyát tartott a combja alá.

- Így ni! Ejöbb szépen megfüsztöjjük.

A lány szemeiből peregtek a könnyek, de szólni ő sem tudott. Az égett hús bűzétől émelyegni kezdett a kígyónő. Megrázta magát. Ettől visszaváltozott háziasszonnyá.

- Te jó ég! Mi ez a förtelmes szag? – nézett riadtan körbe. Ekkor látta csak, hogy képzelgései közben a szelet húst, úgy ahogy volt rádobta a lángra, és az égett. Azonnal kitárt ajtót, ablakot, hogy majd a huzat kiviszi ezt a bűzt. Férje és lánya is ott tolongtak az ajtóban:

- Mi ez a bűz?

2014-04-20