Napnyugtával a lélek is odavész
Szabó Gitta 2013.10.02. 20:23
Napnyugtával a lélek is odavész
Napnyugtával a lélek is odavész,
Esttel érkezik a fájó egyedüllét.
Mi nappal kitöltötte a percet,
Éj közeledtén mardossa a szívet.
Holdfénye nyúl el az ágyon,
Hol paplan ásít, vágyón.
Szeretné fedni izzó tested,
S titkod őrizné mindörökre.
Fejed párnán nem pihen,
Lepedő sem gyűrött helyeden.
Mégis, szobában érezni téged,
Napnyugtával lelkem, lelkeddé lett.
Itt érzem mellkasomban feszíteni,
Sajog, s nehéz lélegezni!
Ismét elmúlt egy nap nélküled,
Pedig úgy vártam, hogy megölelj!
Nem hosszan, csak egy csóknyi perce,
Ennyi bőven elég lett volna nekem,
S most nem lenné íj árva, elveszett.
2013-10-02
|