<?xml version="1.0"?>
<?xml-stylesheet type="text/xsl" href="/style/rss.xsl"?>
<rss version="2.0"><channel><title><![CDATA[gitta1961]]></title><description><![CDATA[GITTA OLDALA! Versek, novellák, mesék, rajzok, fotók, munka, paverpol, drótékszer, festés,,,MINDEN AMI ÉN VAGYOK!]]></description><link>//gportal.hu</link><image><url>//gportal.hu/portal/gitta1961/image/1253716089.jpg</url><title><![CDATA[gitta1961]]></title><link>//gportal.hu</link></image><item><title><![CDATA[Vicsorgó magány]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35553728&amp;nid=6617377</link><pubDate>2015-08-30 21:03:27</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[
	haiku forma
]]></description><encoded><![CDATA[
	Vicsorgó magány

	Vendég után zár
	kattan. Vicsorgó magány
	mardossa békéd
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[BUÉK]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35553690&amp;nid=6473591</link><pubDate>2013-12-30 19:15:35</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[
	egy leheletnyi köszöntés
]]></description><encoded><![CDATA[
	A Tűz, örökké égjen Lelkünkben
	Lángja világítsa meg Elménket
	Melegével öleljük át a Világot!
	Boldog Újévet Kívánok!
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Szőlőfürtöcske]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35553713&amp;nid=6466490</link><pubDate>2013-12-06 16:27:05</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[
	Szőlőfürtöcske

	&nbsp;

	Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy árva kislány. Nem tudni kicsoda, micsoda, honnét és mikor érkezett, de az biztos, hogy ott éldegélt egymagában a falu szélénél álló gémeskút mellett nőt vadszőlő árnyékában, egy ágakból, száraz levelekből összekötözött viskóban. A gémeskút, mintha emlékezett volna arra, hogy szőlőmaggal együtt érkezett, de öreg volt már nagyon, nem merte bizton állítani. Ez a szőlő olyan nagy volt, olyan terebélyes, hogy vesszőin madárfészkek ringatóztak, és annyi szőlőt termett, hogy a leányka mindig jól lakhatott belőle. A maradékot a napon megszárította, és amikor nem volt érett szőlő, akkor ebből szemezgetett.

	Az első tavaszi eső nyomán, egy csodálatos tavacska született, amely körülölelte a szőlőtőkét, és táplálta egész évben. Vízében fürödtek a nyári melegben a vadkacsák, abból ittak a madarak, esténként békák kuruttyoltak a partján. Illatos petúnia futotta körbe a tavacskát, fehér virágai késő őszig csalogatták a méheket, melyek boldogan döngicséltek. Az árva lány benne mosta meg szépséges arcocskáját és hosszú, aranyszőke fürtjeit. Ha fürödni támadt kedve, kecses lábait óvatosan belemártotta a vízbe, majd óvatosan, nyakig merült benne. Ilyenkor dalra fakadt, még a pacsirták is elhallgattak. Hangja messze szállt. A szellő hátán egészen be a faluba, ott a főutcán végig, majd nekiütközött a templomtoronynak, ott megkongatta a harangot, amely vízhangként verte vissza az éneket.

	Élt a faluban egy legény. Nem is akármilyen! Hegedűkészítő volt a mestersége. Füle különösen érzékeny a hangokra, a zenére. Ilyenkor, mikor a harang dalolt, kiült a lócára, és megbabonázva hallgatta azt. El is határozta, a következő évben felkerekedik, és megkeresi a hang gazdáját. És, ha megtalálta, bizony Isten, feleségül veszi. Ám, addig még kell egy olyan hegedűt készítenie, melynek húrjai, mint a harang, csak a lány hangjától szólal meg.

	&nbsp;Az árva lány mit sem sejtett abból, hogy van egy legény a világon, akinek szívét akaratlanul rabul ejtette. Csak élte egyszerű életét abban a csodálatos és békés világban.

	Telt, múlt az idő. A szőlőtőke körül minden a megszokott mederben zajlott, csak a kislány nőtt fel. Gyönyörűséges ifjú hölgy lett belőle. Ajkai meggyszínűek voltak, bőre hamvas, mint a barack, haja akár az érett búza kalásza, szeme olyan kék, ha belenézett a tavacskába, nem is látta magát benne, hanem eggyé vált vele. Beleolvadt teljesen. Ilyenkor a víz beszippantotta a leányt, aki egy pillanatra elmerült a habok között. A víz alatt csodálatos világ fogadta. Apró, szárnyas tündérek táncolták körbe, örvendtek jöttének. Buborékgyöngysort tekertek nyaka köré, amely segítette a víz alatt lélegezni. Ám nem maradhatott sokáig, bármennyire is szeretett volna. Még mielőtt a Nap aludni tért, vissza kellett térnie a vadszőlő mellé. Ez volt az ő nagy, nagy titka, melyet csak egy legény tudott megfejteni, és akkor végre örökre visszatérhet a tó mélyére.

	Egy nap, mikor a tavacskában hűsítette magát, és egy szőlőlevéllel a fején védte magát a napégés ellen, a háta mögül vidám danolászás ütötte meg a fülét. Ijedten fordult meg. Szeme megakadt egy legényen, aki rabul ejtette, fogva tartotta.&nbsp;

	- Fordulj el! &#8211; kérte a legényt. &#8211; Hadd öltözzem fel!

	Az ifjú engedelmesen megfordult, a lány egy szemvillanás alatt magára kapta könnyű ruháját. Míg öltözött a hegedű csendesen megszólalt. Hangja egyre csilingelőbb lett, majd felismerhetővé vált az árva lány dala, mintha csak Ő maga énekelt volna! És a lány dalra fakadt. Dala megzengette a falu harangját, mely vízhangként verte vissza a tóra. A tó vize hullámozni kezdett, és csodák csodájára a vízből táncoló tündérek emelkedte ki. Kórusban, mind ahányan voltak, kapcsolódtak az árva lány énekéhez. Ettől a közös énektől árva lány lassan átváltozott, tündérszárnyai nőttek és a víz fölé libbent. A legény megijedt, hogy elveszti ezt a csodás teremtményt, aki a hangjával megigézte őt, ezért utánakapott, megfogta a kezét, és soha többé nem eresztette. Így, kéz a kézben alámerültek a vízbe. Árva lány, immár örökre hazatért tündércsaládjához, és vele tartott szabadítója, élete szerelme, a hegedűkészítő mester. Ettől a naptól kezdve, minden évben ugyanezen a napon a tavacska vize felett két fürt szőlő ölelkezett. Egy fehér és egy piros szőlőfürt táncolt a víztükrében, miközben sosem hallott csodás hegedűszó hallatszott.

	&nbsp;

	2013-12-06
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Ősz avarán lépdel]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35553690&amp;nid=6453406</link><pubDate>2013-10-29 08:33:25</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[
	vers
]]></description><encoded><![CDATA[
	Szabó Gitta: Ősz avarán lépdel

	&nbsp;

	Ősz avarán lépdel, őszülő haján napnak fénye,

	Csillogó szemében szerelme tükörképe,

	Úgy néz az őszi tájra, mintha kedvese nézne.

	&nbsp;

	Őszi tűz lobbant szívében, ajándék ez ősz fejének,

	Nem remélt boldogságtól borzong egész testében,

	Ősszel jött tavasza új fejezetét írja lelkének.

	&nbsp;

	2013-10-28
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[izzó ölelés]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35553728&amp;nid=6449183</link><pubDate>2013-10-17 07:03:07</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[
	
		
			Izzó ölelés
		
			Levél sejtjében
			nap fénye. Ősz öleli
			már, izzó testét
		
			2013-10-16
	


	&nbsp;
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Köszönöm!]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35553690&amp;nid=6446776</link><pubDate>2013-10-10 15:54:24</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[
	Köszönöm!
	
	Álmos, fáradt reggelen
	Madárfütty sem hallik.
	Tam, tam, dobban a szívem,
	Indul egy nap, megint.
	
	Élek, és a Nap is felkél,
	Elmegyek, megjövök,
	Forog a mókuskerék.
	Nékem ez öröm, és köszönöm!
	
	2013-10-10
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Érintetlen teste]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35553728&amp;nid=6444117</link><pubDate>2013-10-03 16:20:30</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[
	Érintetlen teste

	&nbsp;

	Szürke égbolton

	Nap, nem süt/ Érintetlen

	testét éj fedi.

	&nbsp;

	2013-10-02
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Őszi gerlepár]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35553728&amp;nid=6444116</link><pubDate>2013-10-03 16:18:34</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[
	Őszi gerlepár

	&nbsp;

	Napfényben fürdő

	Lombkorona/ ősz delén

	Búgó gerlepár

	&nbsp;

	2013-10-02
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Napnyugtával  a lélek is odavész]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35553690&amp;nid=6443911</link><pubDate>2013-10-02 20:23:05</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[
	vágyódó vers
]]></description><encoded><![CDATA[
	Napnyugtával a lélek is odavész

	&nbsp;

	Napnyugtával a lélek is odavész,

	Esttel érkezik a fájó egyedüllét.

	Mi nappal kitöltötte a percet,

	Éj közeledtén mardossa a szívet.

	Holdfénye nyúl el az ágyon,

	Hol paplan ásít, vágyón.

	Szeretné fedni izzó tested,

	S titkod őrizné mindörökre.

	Fejed párnán nem pihen,

	Lepedő sem gyűrött helyeden.

	Mégis, szobában érezni téged,

	Napnyugtával lelkem, lelkeddé lett.

	Itt érzem mellkasomban feszíteni,

	Sajog, s nehéz lélegezni!

	Ismét elmúlt egy nap nélküled,

	Pedig úgy vártam, hogy megölelj!

	Nem hosszan, csak egy csóknyi perce,

	Ennyi bőven elég lett volna nekem,

	S most nem lenné íj árva, elveszett.

	&nbsp;

	2013-10-02
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Víztükrök]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35553728&amp;nid=6443695</link><pubDate>2013-10-02 11:25:05</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[
	2013.04.15
]]></description><encoded><![CDATA[
	Szabó Gitta: Víztükrök

	&nbsp;

	&nbsp;

	Hídról tekint a

	mélybe.&nbsp; Víztükre remeg.

	Sirály halat fog.

	&nbsp;

	***

	Boglárka szirmán

	esőcsepp ül. Szára a

	Nap tükrében áll.

	&nbsp;

	***

	Fürge patak fut.

	Szomorúfűz ráhajol.

	Víztükrén rügyek.

	&nbsp;

	***

	Szivárvány

	&nbsp;

	Hétszínhíd ível

	a Föld felett. Tükre a

	csillanó tenger.
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Ilona Schumacher festményéhez]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35553728&amp;nid=6443690</link><pubDate>2013-10-02 11:19:26</pubDate><author><![CDATA[]]></author><description><![CDATA[
	2013.03.02
]]></description><encoded><![CDATA[
	&nbsp;

	&nbsp;

	Ilona Schumacher festménye

	&nbsp;

	Véres patak fut

	Arca vörös ég tükre.

	Megfagyott ima.

	&nbsp;

	***

	Megszakadt a tél

	Szíve. Testére izzó

	ég fest patakot.
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Sellő]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35553728&amp;nid=6443689</link><pubDate>2013-10-02 11:15:19</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[
	2013.02.17
]]></description><encoded><![CDATA[
	Sellő: Szabó Gitta

	&nbsp;

	Két énje fogja.

	Legényt szédít szépsége.

	Pikkelye csillan.

	&nbsp;
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Holdviola]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35553728&amp;nid=6443687</link><pubDate>2013-10-02 11:12:59</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[
	2013.02.17
]]></description><encoded><![CDATA[
	Holdviola: Szabó Gitta

	&nbsp;

	Lila virágon

	éjjeli lepke. Holdnak

	arca ezüstjén.
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Csendes eső hull]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35553728&amp;nid=6443685</link><pubDate>2013-10-02 10:54:07</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[
	2013.09.15
]]></description><encoded><![CDATA[
	Csendes eső hull.

	Koppanó cseppje szívem

	ritmusára jár.
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Órák óta]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35553690&amp;nid=6438261</link><pubDate>2013-09-18 15:27:50</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[
	vágyódó vers
]]></description><encoded><![CDATA[
	Órák óta
	
	&nbsp;

	Már órák óta kucorgok fotelomban,

	Lábaim magam alá húzva.

	Karommal térdem ölelem,

	Tartom szorosan,

	Mozdulni nem merek.

	Remegő testem őrzi emléked.

	&nbsp;

	2013.09.17.
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Merre jársz?]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35553690&amp;nid=6437295</link><pubDate>2013-09-15 19:41:07</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[
	vers
]]></description><encoded><![CDATA[
	Merre jársz?

	&nbsp;

	Merre jársz, mikor nem vagy mellettem?

	Hová, kire tekint két szép szemed?

	Oly hosszú az a nap, mikor másutt vagy!

	&nbsp;

	Ilyenkor irigye vagyok a Napnak,

	Ki nálam többször láthat

	S irigylem a szelet,

	Mert arcodhoz érhet!

	És irigye vagyok a földnek,

	Mit érint puha lépted,

	És a kávéscsésze,

	&nbsp;Melyet ajkad érint, irigylem!

	&nbsp;

	Kérlek, hát légy velem! Csak velem!

	Szemed másra soha ne vesd!

	Mondd! Ha nem vagy velem,

	Tekinteted merre réved el?

	&nbsp;

	2013-09-15
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Rossz ruha]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35553690&amp;nid=6412393</link><pubDate>2013-07-21 20:20:32</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[
	novella, mely egy asszony lelkitusájáról szól...
]]></description><encoded><![CDATA[
	Rossz ruha

	&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; Az asszony napokig ette magát. Rágódott, töprengett, megoldásokat keresett egy nagyon rossz tulajdonságának megszűntetésére, mert nem akart élni vele, de nem tudta levetkőzni. Bele volt égetve a zsigereibe.&nbsp; Sajnos maximalista volt minden téren, és bizony, ha valami hanyagságot vélt felfedezni azt szóvá is tette. Igaz, már megtanulta, hogy nem gorombán, hanem kedvesen, de ettől a környezete még nem lett toleránsabb. Persze akadtak olyanok, akik szívesen vették, ahogy irányítja, gyengéden tanítja, hogyan kell jól, az elvárásoknak megfelelően csinálni a dolgokat. &nbsp;Igen ám, de ezt a munkahelyén a főnökei is rossz szemmel nézték, mert hát, hogy veszi az ki magát, hogy egy beosztott terelje a csoporttagokat? Pedig az asszony tényleg nem azért tette, amit tett, hogy a főnökségüket veszélyeztesse, hanem pusztán azért, hogy az egyes emberek hibái miatt ne az egész csoportot büntessék meg, köztük a csoportvezetőket is. Mert ugye, az mindenki előtt világos, hogy ők sem maradnak ki a nagyfőnök ejnye-bejnyéjéből. &nbsp;Bárhogy is volt, azt kellett lássa, hogy amíg ő maga mindenkivel jó fej, ott van, ha segíteni kell, nem megy el a feladat mellett, addig más ezt nem vagy csak nagyon ritkán teszi, és adja vissza. Na, nem azért segít ő, hogy neki is segítsenek, de ha mégis rászorulna, akkor bizony jól esne!

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; Nos, itt jön rögtön egy érdekesség. Ha szól, kéri a segítséget akkor az a baj, persze ilyenkor azért &#8230;

	Itt megakadt a morfondírozásban. Lehet, hogy nem megfelelően kéri? És egyáltalán, miért kellene másnak észrevennie, hogy még dolog van? Pusztán azért mert ő maga észreveszi? Most, hogy is van ez? Azért várja e, mert a csoportszellem így kívánja? Mert hát ugye, a saját feladatát jól, vagy rosszul, mindenki ellátja. Akkor mégis miért!? &nbsp;Csak is a rosszul végzett munka következményei miatt lehet. Mert az már a saját jó teljesítményét is megkérdőjelezi. Azt meg nagyon nehezen viseli, mert mint maximalista, a legjobbra törekszik. Ezek szerint önző lenne?

	Eszébe jutott az, amikor vele szemben volt goromba, és kiabált egy munkatársa. Érdekes, akkor neki nem mondták, hogy osztja az észt, és miért baj az, amiért veszekszik? Erre már nem igazán tudom magyarázatot találni, hacsak azt nem, hogy hősünk nem tud oly lazán társalogni, főleg nem mindig panaszkodni, szidni az államot, a politikát, az egészségügyet. &nbsp;Neki, ha baja volt viselte, mert attól, hogy sír, panaszkodik, hangoztatja a bajait, nem fog megváltozni a helyzete. Sőt, még a hangulatát is rontja vele. Arra meg semmi szüksége. &nbsp;Inkább élvezettel dolgozik, és a lehető legjobbat hozza ki magából.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; Hm! Lehet ez a baj!? De akkor mégis mire jó ez az egész maximalitás, ha rosszul érzi magát miatta? Bizony, sokszor pirul saját szemében is! &nbsp;És ez borzasztó rossz érzés! De mit tegyen, ha bosszantja a trehányság? Az, hogy a másiknak plusz munkát okozunk vele? Ha nem tudja szó nélkül nézni, hogy odahaza például napi szinten kell, kerülgesse a nem a helyükre tett dolgait a családtagoknak, pusztán azért, hogy ebédet tudjon főzni nekik? Már próbálta türelemmel, elmagyarázta, mint a dedósoknak szokás, szó nélkül eltette, napokig nem szót, hagyta, hátha eszébe jut az illetőnek, már volt goromba és hisztis is. Egyik sem vezetett végleges eredményre. Ilyenkor, mint a kuktában a gőz feszíti az ideg, hogy odaordítsa, hogy, Helló emberek!!!!&nbsp; De nem teszi, visszafogja magát, és egyre csak feszültebb lesz tőle. Vajon mit nem csinál jól? Mert az biztos, hogy nem jól működik, különben a dolgai is működnének.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; Jó ideje töri a fejét, veti papírra a gondolatait, hátha akkor kisül belőle valami okosság. De csak arra jött rá, hogy selejtes, nem jó amit tesz, sikertelen, tehetetlen. Szemeit már vörösre sírta, de nem jutott semmire. Tiszta szerencse, hogy éppen egyedül van, mert különben nem tudná megmagyarázni mi a baja. És megint csak nem mondaná ki, nem üvöltené az arcába a kérdezőnek a problémát, mert nem is értené, mit mond neki. Elfáradt. A Nap is nyugovóra tért, ő is aludni készült, ám olyan zaklatott volt, gondolta vesz be nyugtatót, hogy biztosan tudjon aludni. Jó egy órai hánykolódás után ismét a nyugtató után nyúlt. Biztosra akart ment, és bevett legalább öt szemet. Nem olyan erős gyógyszer, talán nem lesz baj belőle. Kiment a vécére is, és mielőtt ágyba bújt volna, még bedobott néhány szem nyugtatót. Végre megint lefeküdt, teste elnehezülten nyúlt végig az ágyon. Szinte érezte, ahogy elgyötört lelke kiszáll a testéből, és könnyedén szárnyal. Szabadon, mentesen minden problémától. És ez olyan, de olyan jó érzés volt. Szállt fel a hófehér, fodros felhők fölé, mígnem egy hatalmas kapuhoz ért, mely tárva állt, és Őt várta. Bársonypuha szőnyegen lépdelve jutott Isten színe elé.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; - Ó Istenem! Kérlek, segíts rajtam! Rossz ruhát adtál rám! Nem érzem magam jól benne!

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; - Mi a baj vele?

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; - Túl nehéz nekem, és olyan tulajdonságai vannak, amiket én nem bírok kordában tartani!

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; - Mert, mit csinál?

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; - Maximalista, és másokat is erre akar késztetni, hogy tökéletesek legyenek! &nbsp;Kérlek, tégy valamit! Vakítsd meg, vedd el a hallását, a hangját, varrd be a száját, mert én már nem bírom cérnával! &#8211; zokogott a lélek és Isten lábai elé vetette magát. Nem bírja elviselni a lazaságot, a hibákat. Bár az ellenkezője is igaz rá. Ez a kettősség engem megvisel, kimerít!

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; - Igen, láttam, tudom, mi megy végbe benned. De nem csonkíthatom meg. Ő egy tökéletes teremtésem! Az érzékszervei nélkül kiszolgáltatottá válna. Azok az idő előrehaladtával úgy is romlani fognak. Igaz, ami igaz, nem túl divatos jellem. Manapság az őszinteség, mások tisztelete, a becsület nem kifizetődő erények. Ha pedig nem teszi szóvá, ami bántja, uralkodni fognak felette, kihasználják. Ezt nem akarhatod!

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; - Akkor mit tegyek, hogyan viseljem a tettei következményét? Amikor az arcába mondják, hogy osztja az észt! Hogy olyankor ne szégyelljem magam? Én bizony vissza nem megyek, és nem veszem ismét magamra, ha ez így marad!

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; - Ne háborogj! Szükség van az ilyen emberekre. Ki taníthatná meg a többieknek a becsületet? És most menj! Hajnalodik, nekem még sok dolgom van. És ne félj, kitalálok valamit, hogy neked könnyebb legyen addig, míg el nem jön az ő ideje.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; A hajnal minden harmatcseppjével köszöntötte a felkelő Napot. Az asszony meg sem mozdult az ágyban. Hiába csörgött a vekker, csak feküdt, mint aki élettelen. Mellet a paplan redői közt egy gyógyszeres üvegcse bújt meg. &nbsp;Már elmúlt dél is, mire a szomszéd aggódva csöngetett be hozzá. De mivel feleletet nem kapott hívta a mentőket, mert ilyen még sosem fordult elő, és tudta, szomszédasszonya most egyedül van odahaza. Ha baj van nincsen segítsége.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; - Öngyilkosságot kísérelt meg. &nbsp;Még szerencse, hogy ez a szer gyenge &#8211; mondta a mentő orvos. &#8211; Azonnal vigyük korházba.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; - De hová viszik? Mit mondjak az urának, ha hazajön?

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; Két hét pihenő után, megfelelő gyógyszerekkel, tanácsokkal ellátva engedték haza. Frissnek, kipihentnek érezte magát.&nbsp; Otthon a család némi aggódással vegyített örömmel fogadta. &nbsp;Az orvos elmondta nekik, valami erős lelki megrázkódtatás hatására, kicsit labilis lett az értelme.&nbsp; Próbálják elfogadni, és nem felvenni tőle, ha időnként morog, hisztizik. Engedjék el a fülük mellett. Nem akar ő senkit sem bántani. A munkahelyén is örömmel fogadták. Hamar visszarázódott a munkába, hiszen nagyon szerette csinálni. Ha néha elkapta a pulykaméreg, dühös volt, vagy szóvá tett valamit, a többiek csak legyintettek: - Hagyjátok, bolond szegény!

	&nbsp;

	2013-07-21
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Szabó Gitta: Satu és Pozdorja]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35553713&amp;nid=6379187</link><pubDate>2013-04-30 17:12:51</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[
	Kutya-macska barátságról, mese..
]]></description><encoded><![CDATA[
	Szabó Gitta: Satu és Pozdorja

	&nbsp;

	&nbsp;

	Mamóka a csipkével terített asztalnál ült, és meleg kakaót szürcsölgetett, mellé finom linzert falatozott. Szombatonként, mindig ezt vacsorázta. Hiába, nem tudott leszokni erről a gyermekkori kedvencéről. Mióta Papóka elment, egyedül éldegél kis házikójában, de ilyenkor neki is megterít. Annyira szerette Papó is a meleg kakaót! Mindig azt mondta: - Édes, kicsi Mamókám! Nincs a földön jobb, mint az a kakaó, amit te készítesz el nekem! Mamókának ilyenkor mindig könny szökött a szemébe.

	Ezen az estén is így történt. Mamóka szürcsölte a kakaót, tördelte a linzert, és törölgette könnyeit, mikor valami szokatlan hangra lett figyelmes. Botjára támaszkodva az ajtóhoz bicegett. Egy kicsit tétovázott kinyissa-e vagy sem, mert ilyenkor már senkit sem szokott beengedni a házába, de a hang nem szűnt meg. Olyan volt ez a hang, emlékszik, még aprócska leányka volt, és a dédije mikor fogatlan szájával ette a tejeskávét, az adott ilyen nyamnyogó hangot. Vajon mi lehet ez? A kíváncsiság erősebb volt az óvatosságnál, és kinyitotta az ajtót. Egy fehér kutyakölyök állt a küszöb előtt, szájában valami aprócska, nyálas dolgot tartott. A nyammogó hangot pedig az adta, ahogy a kutya próbálta csorgó nyálát visszaszívni úgy, hogy ne okozzon sérülést annak a valaminek. Úgy tartotta a szájában kincsét, mint satu a pozdorját. Biztosan, és mégis kíméletesen.

	- Hát te? Honnét jöttél? Ki a gazdád? &#8211; kérdezte az állatot, aki nem várt semmire, csak egyenesen bement a félhomályba, és terhét, amit már jó ideje hurcolászhatott, letette a kis szőnyegre a tűzhely mellé. Az a valami mocorogni kezdett. Az öregasszony megijedt: - Hallod-e! Csak nem egy egeret hoztál a házamba, mert azonnal kiteszem a szűröd, meglátod! De az a valami alig hallható hangon nyávogni kezdett: - nya, nya, nyau!

	- De, hiszen ez egy cica! Biztosan fázik szegény, meg talán éhes is! &#8211; mondta anyó, szinte csak magának, de amikor kinyitotta a hűtőt, és elővette a tejes dobozt, a kutyuska csóválni kezdte a farkát, füleit kihegyezte, és csillogó szemekkel nézett fel rá.

	- Te is éhes vagy? Na, várj csak! Kerítek nektek valami tányérkát &#8211; mondta, majd az edényekkel csörömpölt egy kicsit, hol egyiket, hol meg a másikat vette elő, mígnem rátalált egy rég nyugdíjba küldött kis lábosra, és máris öntötte bele a tejecskét.

	Amíg a kutyuska lefetyelt addig mamó megtörölgette a cicust. Majd hagyta, hadd egyen ő is. A két kis jószág hamarosan álomba szenderült. Végre Öreganyó is aludni térhetett.

	Teltek a napok, de a két kis állatért senki nem jelentkezett, pedig mindenkinek elmondta, hogy a gazdit keresi.

	- Most mit kezdjek veletek? Látjátok, nem hiányoztok senkinek! Még a végén itt maradtok a nyakamon! Bizony nevet is kéne, adjak nektek, ha már így esett. Valahogy kell, hogy hívjalak benneteket!

	Ahogy így gondolkodik, eszébe jutott, mikor először látta meg őket az ajtóban. Mint satu és pozdorja. - Igen! Ez jó lesz! Satu és Pozdorja! &#8211; Na, hogy tetszik? Satu, és Pozdorja!

	Ettől fogva hármacskán éldegéltek tovább a kis házban. Mamóka, Satu a kiskutya és Pozdorja a cicus. Az állatok sok vidám percet szereztek Mamókának. No persze bosszúságot is, de ezeket a szeretet mind elfelejttette vele. Satu meg tanult egerészni, madarat fogni, sőt még a gyíkra is rávetette magát. Pozdorja éppen úgy szimatolt, mint barátja Satu és ugyan úgy a biciklis után kapott. Szegény postás lábát mindig összekarmolászta. Satu pedig, igyekezett ellesni a fáramászás tudományát, de valahogy nem sikerült neki. Pozdorja buzdította, próbálja meg a hokedliról, az ablakpárkányról, persze ilyenkor a nagyra nőtt komondor mindig levert valamit, amitől anyó, mérgében utána dobta a söprűjét.

	- Ó, ha ezt Papóka látná! &#8211; nézett ilyenkor mindig az égre, majd megenyhülve simogatta meg a fülét, farkát behúzó kutyust. Pozdorja is odasomfordált, mert bizony ő is nagyon szerette, ha gazdasszonya kényezteti. Olyankor hálából hangosan dorombolt neki. Ezt Satu nagyon irigyelte tőle, mert bármit megtanult, de ezt az egyet nem tudta. Anyó mindig rászólt: - Ne morogj már megint, te, te buta kutya!

	Lassan egy éve, hogy Mamónál éltek, és egy családot alkottak. A két kis kedvenc, a tavasz beálltával egyre nyugtalanabbá vált. Szerettek volna kicsit csavarogni a nagyvilágban, megismerkedni más állatokkal. Pozdorja amint épp a meggyfa ágán ücsörgött, és nézelődött, észrevette, milyen könnyen a kerítésen kívül tud kerülni. hamarosan ki is próbálta. Satu, bánatos szemekkel nézte barátját, aki szabadon jött, ment, akár egy madár.

	- Vau! Cicusom, mesélj nekem arról mi van odakint!

	- Nyau! Ó, barátocskám, ha te azt tudnád! Olyan szép és daliás cicafiúkat láttam! Micsoda előkelő, peckes járásuk van! &#8211; mesélte Pozdorja Satunak, mígnem aztán az esti kiruccanások egyre ritkultak, majd abba is maradtak. Satu észrevette, hogy a cica mozgása nehézkessé vált, a hasa megnőtt, már alig tudott tőle a kerítés alatt bekúszni, vagy felszaladni a meggyfára. Alvóhelyük is szűkebbé vált, ezért a kutyus, sokszor került a földre. Egy reggelen a cica sehogy sem lelte a helyét, izgatott, ideges és aggódó volt, s le, föl járkált az udvaron. Satu érezte, valami nagy dolog van készülőben, így követte a cicát mindenhová, míg végül a cica bebújt alvóhelyükre, mert ott igazán biztonságban érezte magát, és keserves nyávogás közepette világra hozta első kiscicáját. Majd egy újabb cica következett és még egy. Satu figyelt. Ösztönösen bújt Pozdorja mellé és kezdte nyalogatni annak kölykeit. Miután Mindannyian kipihenték a születés fáradtságát, és a picik szoptak is, szájukba vették a kölyköket, és egyesével behurcolták őket az öregasszonyhoz a kályha melletti kis szőnyegre. Éppen úgy, mint azon az estén, mikor Satu, Pozdorjával a szájában megérkezett a házhoz.

	&nbsp;

	2013-04-27
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Szabó Gitta: Rozi]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35553690&amp;nid=6369727</link><pubDate>2013-04-09 18:17:34</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[
	próza: Találkozás egy rég látott barátnővel
]]></description><encoded><![CDATA[
	Szabó Gitta: Rozi

	&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; A nap ezer ágról sütött. Éppen hazafelé tartott a munkából - mindig korán végez-, így sokkal nagyobb kedve van sétálgatni, kirakatokat nézegetni. Vásárolni nem sűrűn szokott, hiszen a részmunkaidős fizetésből nem telik túl sok mindenre. Megállt egy aprócska könyvesbolt bejáratánál. Bekukkantott. A benti félhomály, egy-két ember nézelődött, keresgélt, jobbára a leárazott könyvek között. Arrébb lépett, és a kirakatban kezdte szemlélni a kínálatot. Ahogy bámészkodott, véletlenül megakadt a szeme a tükörképén: &#8222;Te jó ég! Hogy nézek ki?&#8221; &#8211; szörnyülködött. Haja csatakos volt az izzadtságtól, arca kipirosodott, és verejtékcseppek sorjáztak lefelé a fülétől egészen a nyakáig, ott elvesztek a hurkái között. &#8222;Rémes!&#8221; &#8211; állapította meg ismét. Elment a kedve a sétálgatástól. Táskáját megigazította a vállán, és indulni készült, mikor észrevette, hogy kissé távolabb egy korabeli hölgy kitartóan nézi. Úgy tett mintha nem látta volna meg, és gyorsan elviharzott mellette. Ám a kíváncsiság úrrá lett felette, izgatta, vajon miért bámulja ennyire?

	A melegtől és a mozgástól egyre jobban izzadt. Sosem bírta a nagy meleget. Megállt, hogy egy kis vizet igyon, és vászon zsebkendőjét benedvesítse, és megtörje arcát. Közben, óvatosan körbekémlelt. A nő tartotta a távolságot, de követte őt. Ettől ideges lett &#8211; Vajon mit akar tőlem? Nem is tudom &#8211; mélázgatott -, valahogy olyan ismerősnek tűnik!

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; Alaposabban szemügyre vette követőjét. Ápolt külső, inkább soványnak mondaná. Csinos, de nem hivalkodó az öltözéke. Könnyed, lilapöttyös, rövid ujjú, nyári ruhája térdéig ért.&nbsp; Lábain lila szandál. Smink semmi. Ez tetszett neki. Őszülő, barna haját kontyban tartotta.

	Mire végigmérte a nőt, az ott állt előtte:

	- Szervusz! Megismersz? Rozi vagyok! Kovács Rozi!

	- Nem! Az nem lehet! Hogyan? Te jó ég! Rozi!

	A csodálkozástól tátva maradt a szája. Csak nézte Rozit, az ő legjobb barátnőjét, akitől oly messze sodorta az élet, de sosem feledkezett meg róla, az esti imáiban mindig gondolt rá is.

	- Rozi! &#8211; ölelte magához a törékeny nőt.

	- Ildi! Én azonnal megismertelek. Nem sokat változtál.

	- Rozi, Rozi! Én, én nem is tudom&#8230; - csuklott el Ildi hangja. &#8211; Mióta is?

	- Harminc éve.

	- Harminc éve? Atya ég! &#8211; szörnyülködött Ildikó. - Ráérsz most? Leülhetnénk egy kicsit beszélgetni, ha már így összefutottunk.

	Rozi idegessé vált. Ruháját kezdte gyűrögetni, majd ujjait ropogtatta.

	- Nem igazán! Csak megláttalak és szerettem volna köszönni neked. Még vásárolnom is kellene, mielőtt az otthon kapuit bezárják. Már így is késében vagyok. Csak hétig kaptam kimenőt. Olyan rég voltam az utcán, gondoltam jó idő van, most sétálgatok egy kicsit. És mivel nyugdíjas bérlettel olcsóbban utazhatok, így elkéredzkedtem. Jó volt egy kicsit kiszabadulni a sok bolond közül.

	- Otthon? Nyugdíjas bérlet? Bolondok? Rozi, mi történt?

	Rozi nem válaszolt. Elővett egy gyűrött papírdarabot, tollat, és valamit írt rá, majd átnyújtotta Ildinek. Ezután hátat fordított és egy szó nélkül távozott. Még csak vissza sem pillantott!

	Ildikó lassan tért magához; - Hihetetlen! Biztos csak álmodtam, vagy káprázott a szemem ettől a nagy hőségtől! De még sem! Hiszen itt van a cetli, amit a kezembe nyomott!

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; Remegő kézzel nyitotta szét a papírost. Egy telefonszám volt rajta, és Rozi neve. Megrázta magát, és korát, súlyát, fáradtságát meghazudtoló lendülettel indult hazafelé. Gondolta, még ma felhívja Rozikát. De, nem így történt. Hazaérve még mindig hitetlenkedett, még mindig nem merte elhinni, ami történt vele, hogy ennyi idő után, a nagy semmiből előkerüljön elveszettnek hitt barátnője, ez egyszerűen nem fért a fejébe! Emlékszik, nem sokkal az általános iskola befejezése után Rozi szüleit baleset érte. Mindketten odalettek! Mivel Ildikót az élet a városba sodorta, ott tanult tovább, így elkerültek egymás mellől, és soha többé nem hallott Rozi felől, pedig eleinte még érdeklődött a volt osztálytársaknál, de azok nem tudtak semmit mondani neki. És tessék, most itt van teljes valójában!

	&nbsp;&nbsp;&nbsp; Izgatottan járkált fel, s alá aprócska lakásában. Megnézte a papírt, letette, majd ismét kezébe fogta, forgatta, majd letette, aztán a telefonhoz lépett, de végül is nem tárcsázott: &#8222;Áh, majd holnap! Ilyenkor már nem illik telefonálni. Inkább lefekszem, nagyon kimerültem.&#8221;

	&nbsp;Nyugtalanul aludt. Álmában visszarepült az időben, és átélte az óvodai, általános iskolai éveit, annak kellemes és kellemetlen történéseit. Látta Rozit is. Zárkózott, duci kislány volt, de a legjobb barátnő a világon. Milyen csinos kis nő lett belőle! Vajon mi történt vele? Mintha kicsit zavart lett volna! Nem baj, meg van a száma, mostantól sokat fogunk beszélgetni. Biztosan neki is rengeteg mesélni valója van!

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; Reggel szinte kiugrott az ágyából, még a vekker csörgését sem várta meg. Hajtotta az időt, hátha előbb lesz vége a munkaidejének. Amint az óra mutatója elérte a tizennégy órát, szaladt is az öltözőbe. Magára rángatta utcai ruháját, és mint a szél viharzott ki a gyárból. &nbsp;Sietett haza, hogy végre telefonálhasson.

	- Halló! Pszichiátria! Mi tetszik?

	- Khm! Jó napot kívánok! Kovács Rozáliát keresem!

	- Ki keresi?

	- Ildi vagyok! Havasi!

	- Önnel találkozott tegnap Rozika? Azóta csak magáról beszél. Megadom a címet, ha gondolja, meglátogathatja. Sokat jelentene neki, hiszen nincs senkije a világon. Az utcára is alig megy ki &#8211; mondta egy kedves, női hang.

	- De, hát&#8230;! Miért? Mi baja Rozinak?

	- Jöjjön el hozzá, és remélhetőleg Ő maga fogja elmesélni.

	- Rendben! És köszönöm szépen!

	Szép, kerek betűkkel írta fel a címet, hogy biztosan el tudja majd olvasni. Sajnos mostanra már, elfolyóssá vált az írása, úgy fájnak az ujjai.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; Vasárnap délután, úgy három óra körül megnyomta az intézmény hatalmas, vasrácsos kapuján a csengőt.&nbsp; A kapu nyikorogva tárult fel, és engedte be Rozika világába, aki már izgatottan várta. Gondozója bekísérte őket a társalgóba, melynek falait békét, nyugalmat árasztó pasztellszínek díszítették, ablakai pedig egy csodálatos, fenyőkkel teleültetett parkra nyíltak. Ilyenkor, kora délután az intézményben csendes pihenő van, így senki sem zavarta a két nőt az ismerkedésben. Mert bizony, eleinte csak bátortalanul méregették egymást, jelenlegi életükről beszélgettek. Majd ahogy telt az idő, és a nap is aludni készült, egyre jobban merültek el a múltban, mígnem egyszer csak Rozika megnyílt, és mesélni kezdett:

	- Tudod - kezdte könnybelábadó szemekkel -, mikor a szüleim&#8230;

	- Igen!?

	- ...Szóval&#8230; összeroppantam! Nem volt se testvérem, se rokonom, így bekerültem a neurológiára. Mivel gyógyszerekkel sem tudtak mély bánatomból kimozdítani, idehoztak, ebbe az intézetbe. Itt jó nekem! Átadhatom magam a fájdalmamnak. Senki nem akar meggyőzni, lebeszélni. Békén hagynak.

	Ildikó szemeiből is eleredtek a könnyek.

	- Édes, drága Rozikám! &#8211; zokogta, és barátnőjét magához vonta, és ölelte, mint aki soha többé nem akarja elereszteni!

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp; Rájuk köszöntött az est. Már a csillagok is az égen fénylettek mire Ildikó hazaért. Otthon leroskadt karosszékébe, és csak bámult maga elé. Nehéz volt a szíve, de boldog! Boldog, mert olyasmit kapott, amiről álmodni sem mert. Rozika által visszakapta gyermekkorát, vele együtt elfelejtett emlékeit. Megnyílt számára az út, ami visszarepíti múltjához.

	&nbsp;

	2013-04-09

	&nbsp;
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Havas bunda]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35553690&amp;nid=6364260</link><pubDate>2013-03-29 15:33:51</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[
	bolondos húsvéti négysoros
]]></description><encoded><![CDATA[
	Havas bunda

	&nbsp;

	Havas bundát hord a bárány

	Nyuszi jön bolondok napján

	Tréfálkozik az időjárás

	Jégvirágos a hímes tojás

	&nbsp;

	2013.03.26.
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Húsvéti]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35553690&amp;nid=6364258</link><pubDate>2013-03-29 15:31:58</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[
	vers
]]></description><encoded><![CDATA[
	Húsvéti

	&nbsp;

	&#8222;Hull a hó és hózik&#8221;,

	Húsvéti nyuszi fázik.

	Hímes tojást hókupacba rejt,

	Jeges úton csúszkálnak a legények.

	&nbsp;

	Kapudba kapaszkodik a szomszéd fia,

	Locsolna szegény, de reszket az ajka.

	Könnyező szemmel ajtódra kacsingat,

	Köszöntő versét néked elhadarja:

	&nbsp;

	- Engedj be szép virágszál, mert megfagyok!

	Kis pálinkával, ha kínálsz, elfogadom.

	Locsolómmal bíz&#8217; én, megöntelek,

	Gólya száll majd, házad tetejére.

	&nbsp;

	2013.03.25.
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Jó szél, rossz szél]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35553713&amp;nid=6363698</link><pubDate>2013-03-28 19:02:07</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[
	mese
]]></description><encoded><![CDATA[
	Jó szél, rossz szél

	&nbsp;

	Végre nem esett a hó. Madárcsicsergéstől zengett az egész hegyoldal. A barlangban a mackó család is felébredt. Téli álomtól kótyagosan, szemét dörgölve a kis barnamedve kidugta fejét a barlangból. Élete első találkozása volt ez a külvilággal. Elképzelni sem tudta milyen lehet a meleg és barátságos barlangon kívüli világ, pedig mamájától, többször is hallott már róla. Amikor álmából felriadt, olyankor anyukája mindig mesélt neki valami érdekeset. Most eljött az ideje a nagy találkozásnak. Ám, amint kidugta orrocskáját, azonnal vissza is rántotta, mert valami megcsiklandozta azt.

	- Juj!

	- Mi történt?

	- Mamika! Valaki megcsiklandozott.

	Medve mama is kidugta fejét a barlangból.

	- Látod?

	- Nem! Nem látok senkit idekint.

	A kis bocs óvatosan, szorosan a mamájához simulva, ismét kinézett a szabadba. Addig, addig kukucskált egyre jobban kifelé, hogy egy óvatlan pillanatban megbotlott és elesett. Ijedten nézett anyukájára. Már éppen sírásra görbült a szája, mikor valami láthatatlan kéz megsimogatta az arcát, végig futott orra hegyén, és bebújt bundája alá.

	- Ha-ha-ha! Na! Ne csináld! Ha-ha-ha! Bújj elő, hadd lássalak!

	Macika hiába kérte a játékos kedvű, kedves ismeretlent, az csak nem mutatta meg magát.

	- Mamikááám! Te tudod ki játszott az előbb velem?

	- Kicsikém, hát a tavaszi szellő! Finom, langyos, vidám. Táncra perdül a pillangókkal, tornázik a virágokkal.

	Ahogy telt, múlt az idő, és a medvebocs egyre több mindent ismert meg a külvilágból, és egyre több időt töltött odakint, észrevette, hogy néha vizes lesz a bundája, még akkor is, ha nem pancsol, hogy a virágok szirmai lehullnak. A fák lombjai vadul rángatóznak, és valami láthatatlan kéz port szór szemeibe.

	- Mamikááám! Te tudod, ki cibálja a fákat és szórja tele a szemem porral?

	- Kicsikém, hát a viharos szél! Aki mindig haragos, ami útjába kerül, azt megcibálja, felemeli, ledobja. Felkorbácsolja a vizeket, kidönti a fákat.

	- Mamikááám! Akkor, ő ugye rossz? Nem olyan, mint a tavaszi szellő, mert ő megnevettetett. Ő ugye jó?

	- Bizony kicsikém! Mindennek, ami csak létezik, van jó, rossz, szép és csúnya oldala. Van jó szél, rossz szél. Van hideg és van meleg. Van szerény és van hivalkodó. Van fehér és fekete. Van érdes és sima. Nappal és éjszaka. Ez így van jól. Ettől kerek a világ. &nbsp;

	&nbsp;

	2013-03-28
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Ismét esik a hó]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35553713&amp;nid=6349386</link><pubDate>2013-03-03 20:04:40</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[
	A "Visszatért a tél" c. vers másik változata
]]></description><encoded><![CDATA[
	Ismét esik a hó

	&nbsp;

	&nbsp;

	Holle anyó fáradtan nyújtózott

	s bebújt az ágyába, hogy aludjon.

	Tavasz hírnöke ma eljött hozzá,

	&nbsp;Szólt: - pihenni térhetsz, időd lejárt,

	A telet odalent nagyon unják!

	Ne hulljon tovább hópihe, kertek

	Alján gyenge hóvirág ébredez.

	&nbsp;

	Holle anyó békésen szendereg,

	Hótündérkék ablaknál sürögnek.

	&nbsp;Párnát vetnek párkányára, s rázzák,

	&nbsp;Csak úgy hull a hópihe. Meg nem áll,

	Földre száll, domboldalon fut a szán.

	Hóember nő és hógolyó repül,

	Gyermek zsivaj estére majd elül.
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Visszatért a tél]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35553713&amp;nid=6345702</link><pubDate>2013-02-22 21:53:32</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[
	vers
]]></description><encoded><![CDATA[
	Visszatért a tél

	Ím, hóanyó aludni tért,
	Mégis visszatér a tél.
	Hótündér tanoncok
	Táncolnak a paplanon.
	Párnát vetnek ablakba,
	Ott porolják szorgosan.
	Így most ismét hó esik,
	A földet újból befedi.
	Vastag, fehér takaró,
	Benne ugrálni csuda jó!
	Szánkó siklik dombról le,
	A sok lurkó mind nevet.
	Fagyos kéz és piros orr,
	Forró teát kortyoló.
	Végre, ha leszáll az est,
	Hazatérnek a gyermekek.
	Meleg dunna várva várja,
	Mikor jön már kis gazdája.
	Rásimulna testére,
	Álmát őrizné egész éjjel.
	Másnap ismét hancúrozzon,
	Társaival hógolyózzon.
	Hatalmas hóembert építsen,
	A hideg őt meg ne rémítse.
	Ellenáll majd hónak, sárnak,
	Egészséges lesz nagy korában.

	2013-02-22
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[haiku, Haibun, Tanka 2]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35553728&amp;nid=6342356</link><pubDate>2013-02-15 18:07:52</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[
	2
]]></description><encoded><![CDATA[
	Cserreg a szarka,

	billeg a farka. Mókus

	odvában alszik.

	&nbsp;

	*

	Cserreg a szarka,

	billeg a farka. Kopasz

	ágon cinke ül.

	&nbsp;

	*

	Cserregő szarka

	farka billeg. Fa ága

	kopasz, ködbe vész.

	&nbsp;

	*

	Odvában alszik,

	mókuslelke békés. Tél,

	éhen nem leli.

	&nbsp;

	*

	Szürke dolmányban

	varjú lépked. Vetett föld

	mélye búzát rejt.

	&nbsp;

	**

	Szomorúfűz áll,

	kopasz ága vízbe nyúl.

	Nap arcát éri.

	&nbsp;

	**

	Víz lelke jégben
	csobog tovább. Madárdal

	zeng jégcsap hegyén.

	&nbsp;

	**

	Csendes eső hull

	Fű hegyét éri a víz/

	Ázott, rőt levél

	&nbsp;

	**

	Szélben libbenő

	színes kavalkád. Mosott

	ruha szárad már.

	&nbsp;

	**

	A költő

	&nbsp;

	Őszbe hajlik már.

	Barázdái kérgesek.

	Ritkán fog tollat.

	&nbsp;

	**

	Száraz nád susog

	szerelmesen. Jeges víz

	hídpillért csókol.

	&nbsp;

	&nbsp;

	Száraz nád susog.

	Jeges vízben didereg.

	Kilenclyukú híd.

	&nbsp;

	**

	Kopasz ágon friss

	barka. Ág csúcsára tél

	húzott hósapkát.

	&nbsp;

	**

	Madárdaltól éj

	riad. fekete felleg

	nap arcát féli.

	&nbsp;

	&nbsp;
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[haiku, Haibun, Tanka 1]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35553728&amp;nid=6342349</link><pubDate>2013-02-15 18:00:07</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[]]></description><encoded><![CDATA[
	Holdkifli ragyog

	Foszló, piros felhők közt

	Kelő nap süt át

	&nbsp;

	**

	Dió koppan, múlt

	Nyarat idéz. Faágra

	Tél fest zúzmarát.

	&nbsp;

	**

	Kopasz ágkezek

	Ködbe nyúlnak. Pára ül

	Szemed csücskében.

	&nbsp;

	**

	Szégyenlősen kel

	A hajnal. Ég arcára

	Pírt fest a reggel.

	&nbsp;

	**

	Fürgegyík szalad

	Farka, macska szájában

	Maradt. Ebédel!

	&nbsp;

	**

	Múltba révedő

	&nbsp;

	Múltba révedő

	Tekintet. Útjára hullt

	Cseresznyevirág.

	&nbsp;

	2012-07-28

	&nbsp;

	**
	Kávézacc (tanka)

	Pohár fenekén
	kávézacc. Utat mutat
	Annak ki hiszi.
	Sorsod irányítása
	Kezedben. Lelked rajta.

	2012-07-28

	&nbsp;

	**

	Fekete palást

	Szélén fehér fodor. Nap

	Ver reá csipkét.

	&nbsp;

	**

	csendes eső hull,

	nap sem látszik. Borongós

	ősz nyarat sirat.

	&nbsp;

	**

	Remény tanyája

	&nbsp;

	Nyárnak közepén

	Az égen felhő foszlik.

	Remény tanyája.

	&nbsp;

	2012-07-28

	&nbsp;

	**

	Gyémántként ragyog

	Ágak közt a napsugár

	Száraz levél hull

	&nbsp;

	**

	Szomjazó halak

	&nbsp;

	Fröccsenő vízcsepp

	Benne lüktet az élet.

	Fuldokló halak

	&nbsp;

	2012-07-28

	&nbsp;

	**

	Csipkeverő kel

	Fekete bársonyt lyuggat

	Foszló éjszaka

	&nbsp;

	**

	Hópihe szállong

	mint száradó lepedő.

	Pitypangernyő tánc

	&nbsp;

	**

	Zörgő kalász

	&nbsp;

	Zörgő kalásznak

	Arany színe. Ha volna

	Nap, mely érlelte.

	&nbsp;

	2012-07-28

	&nbsp;

	**

	Hold arca folyó

	vizében. Kérész, végső

	násztáncát lejti

	&nbsp;

	**

	Lomb nélküli fa

	dísze színes izzósor.

	Kisded születik.

	&nbsp;

	**

	Nicsak! Barka leng

	az ágon.&nbsp; Színes avart

	söpör már a szél.

	&nbsp;

	**

	Duna vízén pír

	fut. Hasadó égboltnak

	tükrét mutatja.

	&nbsp;

	**

	Vörös a Duna

	vize. Benne hajnali

	égbolt arcot mos.

	&nbsp;

	**

	Fagyott víztócsa

	lámpafényben csillan. Nap

	kél a hegy mögött.

	&nbsp;

	**

	Föld szélén ül a

	Nap. Fáradt sugarait

	Vízben áztatja.

	&nbsp;

	**

	Esőcsepp cseppen

	a boglárka szirmáról.

	Vízgyűrű szalad.

	&nbsp;

	&nbsp;

	&nbsp;
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Foltika, a kis szalamandra]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=35553713&amp;nid=6342345</link><pubDate>2013-02-15 17:52:13</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[
	mese
]]></description><encoded><![CDATA[
	Foltika, a kis szalamandra

	Történt egyszer, hogy Ezüst ország közepén, a kerekerdőben, ott is legmagasabb fa tetején, egy selyemszálon, egy szép nagy és kövér hernyó hintázott. Addig, addig, míg egyszer az arra szaladó kora nyári szellő bele nem gabalyodott a selyemszálba és el nem szakította azt. A dagadt hernyó lepottyant az erdő alját dúsító aljnövényzetre. Itt, a letört gallyak sokaságában fennakadt. A hernyónak szerencsére semmi baja nem történt. A nagy ijedtségre megéhezett. Azonnal falni kezdte a zöld leveleket. Egészen addig, míg végül ki nőtte hernyóságát, és báb ruhát öltött magára.
	Nagy békésen heverészett, és élvezte az ágakon átszűrődő napfény kellemes melegét, mikor valami foltos négylábú állatot pillantott meg. Jobban mondva, az állat vette őt észre.
	- Szervusz! - köszönt neki az ismeretlen. &#8211; Foltika vagyok, a foltos szalamandra. És te?
	- Én? Én gyapjaslepke vagyok.
	- Lepke? Hiszen nincs is szárnyad.
	- Majd lesz.
	- Mikor?
	- Nem sokára.
	- Azt bizony megnézném, mert én el nem hiszem, hogy igazat mondasz!
	- Mégis mit képzelsz te magadról! Azt hiszed, hazudok?
	- Nem én! Csak, csak olyan, olyan&#8230; - hebegett Foltika. - De tudod mit? Hazaviszlek anyához, ő biztos tudja ki vagy. Óvatosan szájába fogta a bábot, és hazaszalad.
	Fiatalka volt a szalamandra, még sem félt, hogy eltévedne, mert a kis patak, ami átszelte az erdőt, akár egy jó útmutató, egyenesen a saját odújukhoz vezette. Ám, óvatosnak kellett lennie, nehogy a nagy igyekezetben belecsússzon a vízbe, mert bizony úszni azt nem tudott.
	Édesanyja az asztal előtt állt. Kezében egy hatalmas habszedővel fiacskája kedvenc csemegéjét a mohaászka turmixot merte tálkákba. Nagyon belemerült a műveletbe, ezért nem nézett gyermekére, csak úgy odaszólt neki:
	- Jó, hogy jössz! Mindjárt ebédelhetünk! Miért nem válaszolsz?
	Amikor kimerte az összes turmixot, végre felemelte tekintetét. Akkor vette csak észre, hogy mekkora nagy és rusnya báb van a szájában.
	- Köpöd ki azonnal! &#8211; kiáltott rá ijedtében.
	A kis szalamandra nem köpte ki szerzeményét, hanem felmászott az asztalra, és ott óvatosan letette a megmaradt mohára.
	- Anya! Ez a valami azt mondja, hogy ő egy gyapjaslepke. Pedig szárnya sincs.
	- Hű, a teremburáját! Ezer talicska és vízibolha! Én még életemben nem láttam ekkora csúfságot! Hadd nézzem meg jobban!
	Amint közelebb hajolt, hogy szemügyre vegye az óriási pondrót, annak hirtelen felpattant a burka, és egy szemvillantás alatt kirepült belőle egy igazi gyapjaslepke. Csillogó szárnyai barna árnyalatokban pompázott. A két szalamandra meglepetten nézte.
	- Nahát! Tényleg lepke!
	- Hiszen én megmondtam! &#8211; válaszolt a lepke, és kirepült az odúból. Foltika utána eredt. Kicsit kergetőztek, ám a foltos szalamandra éhes volt, hasa hazavitte. Várt rá a finom, hűs mohaászka turmix, amit csak az ő anyukája tud igazán finomra elkészíteni.
	
	2013-02-15

	&nbsp;
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Hunyt közöny]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=31998558&amp;nid=5797125</link><pubDate>2010-12-07 17:30:02</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[Ö,U]]></description><encoded><![CDATA[Hunyt közöny

Könyörög öt ujj: - Ölj! 
Tudd, örömöm pusztul,
Börtönöm közös juss.
Göröngyös föld döng.
Gödör fölött csönd, 
Köd s könny hull.
Hunyt közöny fölött
Cölöp, tönk s rög.
Könyörög öt ujj: - Ölj!

(Szabó Gitta:2010-12-07)]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Juss]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=31998558&amp;nid=5796982</link><pubDate>2010-12-07 14:46:26</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[Ö,U]]></description><encoded><![CDATA[Juss

Sör, rum, puncs. Hukk!
Göngyölt tönköly gurul.
Tömör Ödön hörög,
Lump Török röhög.
György göröngyön fut,
Szöul, luxus.
Vörös vöcsök röpdös;
Tölgy mögött mumus. Juj!
Töpörödött ördög jön,
Göcsört mögött gödör. Zsupsz! Juss!
Ubul sört önt. Lötty. Hukk!

(Szabó Gitta:2010-12-07)]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Nevetni kell mindig!]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=31998558&amp;nid=5713485</link><pubDate>2010-09-15 09:36:06</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[I,E]]></description><encoded><![CDATA[
Nevetni kell mindig!
&#160;
Nevetni kell mindig!
Ez, mi feledteti lelki sebeim.
Szememnek cseppjeit,
kicsit elmerengve
temetem tenyerembe.

Kellene egy kis zene,
egy kis figyelem!
Kellene szerelem, s
egy kis Te, hisz
nekem teremtett Isten!

Jer, kedves, siess!
Kezed tedd kezembe, s
nevess te is velem!
Egyetlen percnyi stressz
sem lephet meg minket.
Reszketve siet messze el,
mert nem visel el
semmit, mi&#160; szeretet.
Embereket kell nevelni erre:
- nevessetek, s szeressetek,
mert ez mindig felemel!
(Szabó Gitta: 2010-09-15)


&#160;]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Kedélyes ember Elemér]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=31998558&amp;nid=5690304</link><pubDate>2010-08-25 23:20:03</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[E,É]]></description><encoded><![CDATA[








     




Kedélyes ember Elemér
&#160;
Kedélyes ember Elemér,
Nevet este, reggel,
Nevet egész hétvégén.
Felesége vele nevet,
Nem mérges,
Mert ezen eset nevetséges
És felettébb érdekes.
Szelet kenyerét, melyet ebédjéhez szelte,
Megette egy éhes fehér egér csemete,
Mely kedves ebének fekhelyén emészt éppen.
De mert ez még&#160; nem elég,
Lépes mézet lefetyel Vendel,
Gyermeke Elemérnek és Helénnek.
Mézes lett Vendel keze, szeme s egyebe,
Méhecske reppent eléje sebesen,
Mert elveszett lépes mézét végre meglelte.
Méhecske zenéje nem tetszett Vendelnek,
Ezért két kezével hevesen hessegette.
Merész méhecske Vendel kezére rebbent,
Beleeresztette fegyverét,
&#160;Védelmezvén meglelt lépes mézét.
Ezen nevetett hevesen Elemér, 
S vele nevetett neje, Helén!
(Szabó Gitta: 2010-08-25)
&#160;
&#160;]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Gyermek]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=31998558&amp;nid=5690243</link><pubDate>2010-08-25 22:06:54</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[E,É]]></description><encoded><![CDATA[









Gyermek
&#160;
Te meg én, egy test és egy lélek,
Bennem remegve, élet éled.
Végzetem szenvedélye meglelt,
Feledném rég, de nem tehetem.
Szerelmes éjjelek selymében
Testem, testednek lett éhbére,
S kezemben békésen szendereg,
Véremnek legédesebb vére.
(Szabó Gitta: 2010-08-25)




]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Igen!]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=31998558&amp;nid=5637524</link><pubDate>2010-07-15 19:13:52</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[A,E]]></description><encoded><![CDATA[









Igen!
&#160;
Add a kezed kedvesem,
Neked adom lelkemet.
Szerelmem dallama zeng,
A teremben halk nesz.
Nevedet felveszem,
S ezennel a nejed leszek.
&#160;
(Szabó Gitta: 2010-07-15)




]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Pamacs család]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=31998558&amp;nid=5637415</link><pubDate>2010-07-15 18:12:21</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[A,Á]]></description><encoded><![CDATA[








 




Pamacs család
&#160;
Pamacsnak nagy a hasa,
Párna van alája rakva.
Pamacs arca fájdalmassá vált,
Szája nyálas, lába ráng.
Hatalmasat vakkant,
Ragad már a vacka alja.
Pamacs mama fáradtan,
Hat vak pamacsát nyalja-falja.
&#160;
(Szabó Gitta: 2010-07-15)
&#160;]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Vadász]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=31998558&amp;nid=5637409</link><pubDate>2010-07-15 18:10:44</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[A,Á]]></description><encoded><![CDATA[








                 




Vadász
&#160;









         













 




Darvak szállnak magasan,
Hajnal hasad harsányan.
Nap arcán rácnak-árnya,
Vadász áll, s a darvat várja.


&#160;
(Szabó Gitta: 2010-07-15)
&#160;]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Inni kell]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=31998558&amp;nid=5470946</link><pubDate>2010-03-05 20:33:23</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[I, E,]]></description><encoded><![CDATA[






     




Inni kell!
&#160;
Inni kell!
Inni reggel,
Inni este.
Inni szerelmesen,
Inni betegen.
Inni jegeset,
Inni meleget.
Inni egyszer,
Inni ezerszer.
Inni mindig,
Vizet,
Vizet!
&#160;
(Szabó Gitta: 2010-03-05)
&#160;
&#160;]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Icipici]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=31998558&amp;nid=5398225</link><pubDate>2010-01-14 09:48:59</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[I,Í]]></description><encoded><![CDATA[



	
	
Icipici

Icipici
Kicsi Mici
Sír-rí
Mindig.
Icipici
Kicsi Misi
Víg
Mindig.
Kicsi Misi int:
Kicsi Mici csitt!
Így ni, s
Kicsi Mici is víg.

(Szabó Gitta: 2010-01-12)
&#160;


]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Ottó]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=31998558&amp;nid=5397359</link><pubDate>2010-01-13 17:00:11</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[O,Ó]]></description><encoded><![CDATA[



	
	   


Ottó
Ottó oson,
Ott sompolyog,
Folyosón kódorog.
Oly loncsos, loboncos,
Bolond módon mosolyog.
(Szabó Gitta: 2010.01.12)
&#160;]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Ne kérdezd!]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=31998558&amp;nid=5397347</link><pubDate>2010-01-13 16:57:14</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[E,É]]></description><encoded><![CDATA[



	
	   


Ne kérdezd!

Ne kérdezd, de érezd!
Érezd, szemed fénye
Lelkembe mélyed,
Bennem szerelmet ébreszt.
Te kellesz nékem
Reggel, este s éjjel.
Kezed kezembe tedd, kérlek!
Nem kell félned, mert
Nékem Te leszel az élet.
(Szabó Gitta: 2010-01-12)
&#160;]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Neved]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=31998558&amp;nid=5397333</link><pubDate>2010-01-13 16:55:10</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[A,E]]></description><encoded><![CDATA[



	
	     


Neved
Ha nem vagy velem,
Testem s lelkem megremeg.
Neved ajkamra szegezem,
S zengem szerelmemet.

Zene nem lehet szebb!
Hasztalan maszlag,
Csak zajt csap,
S neved elhal mellette.

De lelkemben dal van,
A szerelem dala,
Benne cseng neved, akaratlan.
(Szabó Gitta: 2010-01-12)
&#160;]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Maradj!]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=31998558&amp;nid=5397323</link><pubDate>2010-01-13 16:50:56</pubDate><author><![CDATA[Szabó Gitta]]></author><description><![CDATA[A,Á]]></description><encoded><![CDATA[



	
	   


Maradj!

Maradj nálam, csak nálam,
S add magad a mának.
Maradj babám nálam,
S ajkadra tapad a szájam.
Maradj! Magad, ha másnak adnád,
Rám halálnak halála várna!
Hát maradj nálam! Csak nálam!

(Szabó Gitta: 2010-01-12)
&#160;]]></encoded></item></channel></rss>
