Szerelem a síron túl is

(Megemlékezés Csokonai és Lilla szerelméről)

1.

Szépreményű, ifjú poéta,

Ki költő lesz, elhatározta,

Múzsáját is meglelte,

Juliannából, Lilla lett.

Szerelmük elsöpör mindent,

Ellenállását a lány szüleinek,

Boldogságuk, még is csak kilenc hónap,

Mert a poétának, nincsen vagyona.

Szorgalmasan ír szerelmes verseket,

Melyeket Lillája szépsége ihletett,

Ám, az ínség bizony, nagyúr,

Szerelmükre köd ráborul.

Az ifjú költő útra kél,

Munkát, s szerencsét remél,

Útja messzi földre is elviszi,

Már csak Lillája szerelme élteti.

2.

Hiába az ígéret, fogadalom,

Folyt a dínomdánom lakodalom,

Győzött a szülői vasszigor,

Feleség lett a szép Juliannából.

Életük más úton haladt tova,

Boldogtalan a létük, s mostoha,

Szerelmük még is a sírig kitart,

Halálba vitte a hős poéta.

Julianna többé már nem Lilla,

Nem él már a költő, ki így hívta,

Meghalt élete boldogsága,

Amint lehet, megy Ő is utána.

Az élet úgy hozta, éljen még sokáig,

Láthassa halott kedvese, megjelenő műveit,

Mikkel a sírból üzent néki:

- A halálon túl is, Őt szereti!

3.

Julianna felett, elszállt az idő,

Vágya, hogy lássa a költőt,

Beteljesedik végre valahára,

Mert a halál jött érte, nászruhában.

Poétája búcsúlevelét kérte,

Hadd vigye magával, az öröklétbe,

S szerelmes verses kötetét,

Koporsójába, melléje temessék.

Midőn elföldelték Juliannát,

S a keresztre nevét felírták,

Sírjáról egy koszorút levéve,

Örök szerelme sírjához vitték el.

Immár a Mennyben együtt lehetnek,

Nincs, ki elszakíthatná őket,

Az utókor gondoskodik arról,

Legendája szerelmüknek, ki ne hunyjon.

(Szabó Gitta: 2007-08-24)