Másképp

Sírni és jajongani már nincs miért,

Sírtam és jajongtam oly sok évig én.

Anya meghalt, teste föld alatt,

Elfogadni nem tudtam soha, de soha.

Lelkemben hatalmas űr született,

S ha rágondoltam, könnyem eleredt.

Ma már nem sírok, bár hiányzik most is nékem,

Hangját, érintését, tekintetét kérem,

Bár tudom, elhantolt testének Lelke él, s

Vigyázza lépteim mindörökké.

Ha csak rá gondolok, arcomra mosoly ül,

Szememben az örömkönny táncra perdül.

Gyengéd érzések borzongatnak,

Ha magamba nézek néha nap,

Teste és lelke bennem él,

Életem lehelte egykoron belém.

S én adtam gyermekemnek tovább

Egy kicsinyke részt, miben benne van anyám.

Hát nem sírok, mert Ő bennem él tovább

Kit elvesztettem a tükörből néz vissza rám.

Gyermekem szeméből csillan tekintete,

Pilláikon lágy mosolya rebben.

Nevetésükben az Ő kacaját hallom.

Halottak napján immár, szívem dalol.

(Szabó Gitta: 2010-11-01)

***

From: Gitta Szabó (“Másképp” in Hungarian)
“Differently” (Translation by Laszlo Viemann)

Crying and yammering no use now,
I cried as yammered for many years by.
Mother died, her remains under ground,
Accepting it I never could try.
In my soul came giant emptiness,
If I just thought of her, shed many tears.

Today past the crying, though miss her,
Still asking her voice, -- the touch and look.
I know her soul alive, as then tender,
She guide my steps forever, yet adore.
Only thinking of her, my face smiles,
From happiness I get teary eyes.

As affectionate feels rigor me,
If look myself at a certain days.
Her gene and soul in me lives to flame,
She is who exhaled life into me.
And I did give that to my child away,
In him small portion its mama’s gene.

Now I’m not crying, she lives in us,
Though she died, the mirror does reminds.
In my child eyes in her look regards,
On his eyelashes her soft smile peek.
In his laughter her titter I seek.
All Souls’ Day in my son, embrace Thee!
11-11-2010