A kar�csonyfa t�rt�nete

     Mikor �tnak indultam, arra gondoltam, majd egy gy�ny�r�, frissen v�gott, z�ld feny�f�val megyek haza, hogy a Szeretet �nnep�t mi is d�szes kar�csonyf�val k�sz�nthess�k. H�romnapi j�r�sra voltam m�r az otthonunkt�l, mikor v�ratlanul h�vihar kerekedett, r�ad�sul jeges szelet is hozott mag�val. A sz�l keverte a havat, �s szemem, sz�m mind telef�jta. Elb�jni nem igaz�n tudtam, �gy lekuporodtam egy fa t�v�be, hogy ott �tv�szeljem a vihart. De a vihar nem akart csendesedni. Egyre er�sebben tombolt. Tudtam, baj lehet bel�le, ha nem �ll el hamarosan.

     Az �gbolt s�t�tsz�rk�n borult a t�j f�l�. Amint n�ztem, tudtam, egyhamar nem lesz itt b�kess�g. K�zben tagjaim egyre jobban f�ztak. Nagyon hideg lett a leveg�! Gondoltam, m�giscsak �tnak k�ne indulni, mert itt biztos megfagyok. Fel�lltam, de a sz�l oly er�vel t�madt r�m, �pp csak fel nem d�nt�tt, hogy jobbnak l�ttam visszakucorodni a fa t�v�be.

Amennyire csak tudtam, �sszeg�mb�ly�dtem, kucsm�mat az arcomba h�ztam. Bekecsem sok�ig tartotta a meleget, �s ellen �llt a sz�lnek, nedvess�gnek. De vajon k�pes-e kitartani v�gig?

     Elj�tt az este. A sz�rke �gbolt m�g s�t�tebb� v�lt, �s a csillagok sem ragyogtak odafent. M�r nem �reztem a l�baimat, hi�ba igyekeztem mozgatni az izmaimat, hogy fenn tartsam a v�rkering�st. A jeges hideg a csontomig hatolt. Szempill�imra ki�lt a d�r, sz�jam k�rny�ke f�jdalmass� v�lt. Nagyon gyeng�nek �s f�radtnak �reztem magam. Sz�vem mintha k�v� v�lt volna, a v�r is megsz�nt csordog�lni ereimben.

     Egyszerre nagy b�kess�g lett �rr� rajtam. A l�legzetem is lass�v� v�lt, mikor a s�t�ts�gb�l egy f�nygoly� libbent fel�m. Arra gondoltam, k�pr�zik a szemem. De a g�mb k�zelebb j�tt. Egyre k�zelebb, �s k�zelebb. Mikor eg�szen el�ttem volt sz�tter�lt �s k�rbefogta a fagyos testem. Szemeim magukt�l lecsuk�dtak. M�ly �lomba mer�ltem.

   Tudattalan �llapotomban a k�pzelet j�t�kszere lettem. L�ttam magam, boldogs�gt�l ragyog� arccal, amikor �jsz�l�tt csecsem�nket a kezemben tartottam, majd l�ttam az esk�v�nket. Milyen fiatalok voltunk! Majd l�ttam, amint v�sott gyerekk�nt, testv�reimmel az udvaron kergetj�k a ty�kokat. Szeg�ny any�nk! H�nyszor szaladt a sodr�f�val ut�nunk! Majd hallottam a s�r�somat, amikor megsz�lettem. Eml�kszem. F�ztam!

     Hirtelen egy mad�r rikolt� hangj�t hallottam! Szemeim kipattantak, mint akit v�ratlan �t�s �rt! K�rben�ztem, �s megd�bbenve l�ttam, hogy a f�nynyal�b m�g mindig �t�lel, �s testemet melegen tartja. A l�baim mozogtak, csontjaim m�r nem f�ztak. A v�r ism�t csordog�lt az ereimben, �s sz�vem ritmusosan dobogott. A hal�nt�komban �reztem l�ktet�s�t.  

     Mozdulataim, vagy az el�llt vihar hat�s�ra a f�ny, ami k�rbe�lelt eg�sz �jszaka, ism�t goly�v� lett. N�h�ny m�sodpercig el�ttem libegett, nem sietett, s �n megbabon�zva n�ztem, �s mintha egy pillanatra l�ttam volna egy angyalt. Egy angyalt, aki a g�mbb�l r�m n�zett �s mosolygott, de sz�lni nem sz�lt hozz�m. �n m�g is tudtam. Az �rangyalom!

     Lassan felt�p�szkodtam, lesepertem magamr�l a marad�k havat, �s szerencs�sen meg�szva ezt a t�li kalandot, siet�sen indultam haza a kis feny�vel.

    - �gy t�rt�nt, ha mondom! Ne nevessetek! Pontosan �gy! J� ap�tok is megmondhatja, hisz neki is elmes�ltem annak idej�n! - p�d�rtem meg bajuszom, �s a mes�l�st befejezv�n, megt�mtem a pip�mat.

   - No! Menjetek v�gre j�tszani! – legyintettem a hitetlenked� unok�im fel�, akik kacar�szva, s�gva-b�gva vett�k birtokukba a d�szes feny�fa al�l az aj�nd�kokat, k�zben n�ha kuncogva fel�m sand�tottak.

                                                                                                    (Szab� Gitta: 2006-12-18)