V�g�rv�nyesen itt az �sz! – n�ztek ki az utasok a vonat ablak�b�l.

A f�k kopasz �gaikkal ny�jt�ztak a h�v�s novemberi reggelen. A leveg�t alig �tl�that� s�r�, neh�z, sz�rk�s-feh�r k�d uralta. G�g�sen p�ffeszkedett s befedte f�tyl�val m�g az eget is. Fennh�j�z� mozdulattal a felkel� Nap el� lebbentette f�tyl�t, ezzel elhalv�ny�tva annak m�g gyenge f�ny�t.

            Az �jszaka gonosz �rnya, s�lyos p�r�val tel�tett usz�lya szinte mozdulatlanul �llt, vigy�zva, hogy az �g kir�lyn�je er�re ne kaphasson, mert bizony, akkor neki vissza kell vonulnia. �m a tr�nbitorl�t elvak�totta saj�t g�gje, eleg�ns sz�rkes�ge, s elfeledte, hogy a kir�lyn�nek senki nem mondhat ellent.

            A Nap szolg�lat�ban �ll� l�gy szell� f�jta, kavarta, �zte a sz�rkes�get. Mely egyre v�konyabb� v�lt. Mikor m�r el�g v�kony volt, a szell� munk�j�t v�gezve t�rt nyugov�ra, utat engedve �rn�j�nek, a Napnak, amely imm�r k�nnyed�n �ts�t�tte a k�d f�tyolfoszl�ny�t.

            A jajvesz�kel� gonosz �rny hi�ba szor�totta �ssze fogait, s ragaszkodott a p�r�val teli s�lyoss�g�hoz, t�bb� nem volt menekv�s.

            Az id� haladt�val a Nap egyre magasabban j�rta �gi �tj�t, �s mind er�sebben, vil�gosabban, melegebben k�ldte szeretettel teli sugarait a F�ldre, �gy t�rve meg v�gleg a gonoszt, a s�t�ts�g lovagj�t, aki sz�gyenszemre elillant, udvarn�p�vel egy�tt, hiszen a szeretetnek � sem tudott ellen�llni.

            Mire a vonat c�lba �rt, �s az utasok lesz�lltak r�la, nyoma sem volt m�r az elemek harc�nak. Senki sem sejtette milyen kem�nyen �llt ellen a k�d a meleg napsugaraknak. Az utasok csak m�lyen beszippantott�k a friss langyos leveg�t. T�dej�ket megt�lt�tt�k oxig�n d�s leveg�vel, ami �tj�rta eg�sz test�ket. Felfriss�ltek az utaz�s, okozta pilledts�gb�l. Egy pillanatra meg�lltak, majd frissen, �d�n mentek tov�bb.

                                     (Szab� Gitta: 2006. november 24.)