A csibe, a nyúl és a bárány

       Történt egyszer, hogy a Nagyerdőben, a Kerekerdőben és a Görbeerdőben, hírét vették az állatok annak, hogy közeledik a Húsvét. Nagy izgalom lett úrrá rajtuk. Az erdőket összekötő tisztáson egybegyűltek és a róka, aki jól ismeri az emberek szokásait, mesélni kezdett: - Képzeljétek csak el, hogy a szülők a kertekben a fű és virágok közé dugdossák a Húsvéti tojásokat! Azt mondják a gyerekeknek, hogy itt járt a nyuszi, és az apróságok a szülőkkel együtt keresgélik, hogy vajon hová dugta a nyuszi az ajándékokat!

         Az állatok csodálkozva hallgatták ezt az igen izgalmas történetet. Olyan jókedvűek lettek tőle, hogy ugrabugrálni kezdtek. Mikor elfáradtak, leültek egy nagy fa alá, és újabb mesékkel szórakoztatták egymást.

         Egyszer csak, a Görbeerdő felől feltűnt egy vándor. Hamvas sárga bundája piszkos, poros volt. Amint közeledett, akkor vették észre az egybegyűltek, hogy a csibe az s egy kosarat cipel. Súlyos terhe alatt nagyokat nyögdécselt!

         - Szervusztok pajtások! - köszönt szuszogva a csibe az erdő lakóinak. Egy kicsit megijedt, mert félt a rókától, de azért megkérdezte:

- Leülhetnék közétek megpihenni? Nagyon elfáradtam! - mondta és letette válláról a kosarat.

- Mondd csak csibe, mit viszel a kosaradban? - kérdezték kíváncsian az állatok.

- Ó! Igazán semmi különöset, csak a tyúkólból küldik a tojásokat a nyuszinak, hiszen mindjárt itt a Húsvét és még nincsenek megfestve a hímes tojások.

- A hímes tojások?

- Hát te is tudod milyen az a Húsvét? Mi miért nem tudjuk? Mi is tudni akarjuk! - harsogták az állatok.

         A csibe hallgatott. Megvárta, míg elül a zaj.

- Szívesen mesélnék nektek, de én sem tudok mindent róla. Én csak a tojásokat viszem a nyuszinak. Ráadásul minden évben másik csibe feladata a tojás szállítása. Csak frissen kelt csibék által szállított

Tojásokat lehet szépen megfesteni. De, mondok nektek valamit! Kísérjetek el a nyúlhoz, talán lesz annyi ideje, hogy meséljen nektek egy kicsit a Húsvétról.

         - Ez igazán remek ötlet! - szólt a róka. - Csak az a baj, ha engem meglát a nyúl, rögtön elszalad. Egyszer, kétszer megkergettem őkelmét!

- Majd előremegyek és szólok neki, hogy ne féljen. - vállalkozott a csibe.

- Ez így jó lesz! Tényleg megtennéd? - lelkendezett a róka. - Add csak ide a kosarad, majd én viszem! - mondta még, és ezzel elvette a csibétől a kosarat. Vidáman a hátára kapta és elindultak a nyuszihoz.

         Útjuk elég nehézkes volt, mert a Kerekerdőben, ahová igyekeztek, minden körbefutott. A patak, az út, a bozótok, az árkok. Hogy el ne tévedjenek, a süni a csapat élére állt. Mivel ő itt lakott a Kerekerdőben, ő ismerte, az igazi utat.

Végre megérkeztek! Mikor a nyúl meglátta az állatseregletet, azt sem tudta, hogy fusson vagy maradjon!

         - Halihó! Nyúl koma! Ne szaladj el! Barátokat hoztam! - kiáltott a csibe a nyúlnak.

- Barátok? És a róka?

- Ő is barátként jött. Nézd csak, integet neked!

És a róka barátságosan integetni kezdett a nyuszinak, pedig viszketett a talpa egy jó kis kergetődzésre.

- Jól van, hiszek neked! Gyertek hát beljebb!

Az állatok beljebb mentek a nyuszi barlangjába. Kört alkottak, és érdeklődve figyelték, ahogy a csibe átadja a tojásokat a nyuszinak.

         - Ügyes voltál, csibe! Egyet sem törtél össze! - dicsérte meg a nyúl a csibét. Óvatosan, hogy az állatok ne láthassák, odahajolt a csibe füléhez és megkérdezte: - Mondd csak, mit akarnak tőlem az állatok?

- A Húsvétról szeretnének hallani - súgta vissza a csibe.

A nyúl felegyenesedett, és mint aki semmiről sem tud, megkérdezte:

- Mi járatban vagytok nálam?

- Azt szeretnénk, ha mesélnél nekünk a Húsvétról. Úgy hallottuk, hogy te sok mindent tudsz erről.

- Ez igaz! Valóban sokat tudok róla, de sajnos nem mindent –

Legyintett a nyuszi. - De azért szívesen elmesélem nektek, amit tudok. Üljünk le!

         - Tudjátok, mikor a csibe meghozza nekem a tojásokat, még nagyon sok munka vár rám. Azt a sok tojást, mind meg kell festenem. Piros, sárga, lila, kék és még igen sokféle színűre. Szép színes virágokat pingálok rájuk. Meg akarjátok nézni, hogyan készítem?

- Igen, nagyon szeretnénk látni! - válaszolták az állatok.

- Nos, akkor mindenkinek adok valamilyen feladatot. A róka, aki köztetek a legravaszabb, keverjen különleges színeket. A mókus, akinek bojtos a farka, fesse meg a tojásokat. A sündisznó, akinek hegyesek a tüskéi, rajzoljon mintákat a színes tojásokra. Az őz pedig, akinek olyan kecses a lába, fesse meg a kirajzolt mintákat úgy, hogy ne menjen ki a vonalból! Akinek nem jutott munka, az segítsen annak, aki azt kéri.

         Az állatok, vidáman sürögtek-forogtak. Egyre több tojás díszelgett a kosárban, ragyogó színekkel, gyönyörű mintákkal.

Mikor elkészültek, leültek a fűbe, és a nyuszit figyelték, amint szemlézi a tojásokat. Mancsával az állát simogatta, bólogatott és hümmögött.

         - Tudjátok, még soha nem voltak ilyen különlegesek a tojások. A gyerekek el lesznek ragadtatva - mondta, majd így folytatta: - Az én történetem idáig tartott. Nincs több mesém.

- Akkor ki meséli nekünk tovább? És, hogyan kerül a tojás a gyerekekhez?

- Azt hiszem, tovább kell mennetek, mert a tojásokat a bárány viszi el a házakhoz. Menjünk el hozzá!

         Az állatok ismét útra keltek. Egyenesen a Nagyerdő irányába tartottak. Már messziről kiabáltak a barinak, hogy ne ijedjen meg.

- Na-a-hát! Mit ke-e-restek itt? - fordult a bárány a nyuszi felé. - De örülök ne-e-ktek! U-u-toljára ta-a-valy volt társa-a-ságom! - mondta és nevetve futott egy kört a tisztáson.

- Azért jöttünk el mindannyian hozzád, mert szeretnénk hallani a te mesédet is a Húsvétról!  

- Ért-e-em! De-e ez, na-a-gyon sokáig ta-a-rtana. Inkább gye-e-rtek velem. Remélem, bírjátok a gya-a-loglást!

         Az állatok ismét elindultak. Elöl ment a bari, hátán a kosár hímes

tojással. Őt követte a nyuszi, a csibe, a róka, a sün, az őzike, a mókus és a többi erdei állat.

Hosszú gyaloglás után elérkeztek az erdőszélre. A bari megállt és így szólt: - A-a-ki fél, nyugodtan ma-a-radjon itt! - mondta és a következő pillanatban elindult a házak felé.

A többiek követték. Óvatosan lépkedtek, nehogy zajt

csapjanak. A bari széthordta a tojásokat. Minden házhoz annyit vitt, ahány gyerek lakott ott. Nagyon sietett, mert a sok beszélgetés miatt késésben volt már. Az emberek pedig türelmetlenkedtek.

Végre elkészült a munkával! Ekkor egy madárka jelent meg az égen, vidáman trillázva, fütyörészve. Lassan madárdaltól zengett a környék.

Az állatok visszahúzódtak akkora távolságba, hogy a házakból kiszaladgáló gyerekek észre ne vegyék őket.

Izgatottan lesték mi fog történni? Az, amit láttak, felülmúlt minden képzeletet! Sokkal szebb volt, mint ahogy elmesélték!

A ritkás fűben, alig rügyező fák, bimbódzó virágok között bujkálva, keresték a gyerekek a meglepetéseket. Mikor rátaláltak egy-egy tojásra, a boldogságtól sikongatva szaladtak vele szüleikhez, akik a különleges tojások láttán felkiáltottak:

- Nahát! Még sosem voltak ilyen szépek a hímes tojások!  Vidáman, jókedvűen megpuszilták gyermekük izgalomtól kipirult arcát.

         Az állatok, látván az emberek örömét, elérzékenyülten törölgették szemeiket.

- De gyönyörű is ez! - sóhajtoztak.

- Soha nem gondoltam volna, hogy az emberek ilyen apróságnak is ennyire tudnak örülni! - szólt a róka, majd így folytatta: - Sok mindent láttam már, de ilyen boldogságot, talán még soha! Örülök, hogy eljöttünk meglesni az embereket. Azt hiszem ebből a szeretetből, el kellene tenni későbbre is egy keveset.

Az állatok felnéztek a rókára, s szemükből egyetértés tükröződött.

Boldogan indultak hazafelé. Vidáman hancúroztak, kergetőztek, és kórusban kiabáltak: - Éljen, éljen a Húsvét!

Hangjuktól - mekegés, csipogás, bégetés, és még ki tudja hány fajta hang -, zengett a Kerekerdő, a Nagyerdő és a Görbeerdő.

Ezen a napon a róka nem kergette meg a nyuszit, a mókus nem dobált a sün tüskéire tobozokat, a csibe nem evett egyetlen gilisztát sem…

Itt a vége, fuss el véle!

                            
Szabó Gitta