|
Midőn megleltem
Szabó Gitta 2011.10.17. 09:41
A "Miért kell..." című versem folytatása
Szabó Gitta: Midőn megleltem
Midőn megleltem mit egykoron elvesztettem
Sóvárgó lelkem vállamra telepedett,
Mely a súlytól előre esett, meggörnyedt,
Felszakadt ezer és egy seb,
Ami a mélyben szunnyadt
S én nem is gondoltam,
Hogy egyszer feltör, kirobban,
Ontja szemet maró füstjét.
De megesett, és pont velem,
Mikor már emlékeimet régiségként dobtam el,
És, ha zokogva is, de nélkülük éltem az életem,
Akkor rám talált múltam része, az eltemetett,
S követelte magának az életet,
És én engedtem,
S mint tüzes vastól szenvedtem.
Vérző lelkemnek már nem elég a tudat,
Hogy élni tudja, a feltámadt múltat,
Sajogni kezdett és félteni, félteni azt,
Melyért már nem tudott küzdeni.
Jobb volna tán az ép észre hallgatni,
Hogy ne fájjon annyira szeretni,
Mert mi múlt, része lett jelenemnek,
Mégis, továbbra is, nélküle kell létezzek.
(2011-10-17)
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
