Pöttöm homok sütije

    Ismét elérkezett a nyár. Pöttöm már napok óta izgatott. Ugyan nem ismeri még a betűket, csak egy kicsit, de már megismeri a naptárban a vasárnapot. Már csak azért is, mert a vasárnap mindig piros betűvel van írva. És azt is tudta, anya már jó előre bejelölte melyik nap mennek nagymamához és nagypapához vendégségbe. És még azért is tudja, mert anya mutatta neki az este, hogy még mennyit kell aludni. Pontosan kettőt. Hát ezért volt Pöttöm olyan izgatott, mert a két nap mindjárt letelik. Az oviban is elújságolta a legjobb barátjának, Jancsikának, aki szerelmes belé, hogy az egész nyári szünetet mamóékkal tölti majd. Még a szülinapját is ott fogják megtartani.

    Vasárnap, már kora reggel kinyíltak szemei. Hiába akart még aludni, és csukta őket vissza, azok maguktól kipattantak. Pedig még meg is dorgálta őket, hogy fogadjanak szót, de hiába volt minden. Mintha versenyeztek volna egymással, úgy nyitogatták magukat. Mígnem aztán Pöttöm megunta ezt a versenyt, és így szólt: - Most már aztán elég legyen! Büntetésből, mert nem hagytatok aludni, kibújok az ágyikómból, és jöttök velem, és majd most megtanuljátok, hogyan kell viselkedni. Meg se próbáljatok, pislog!

    Lábacskáit beledugta katicás papucsába, és kicsoszogott a konyhába.

    - Anya! Képzeld, a szemeim nem hagytak aludni!

    - Hadd nézzem csak azokat a szemecskéket! – hajolt anya a kislányhoz. – Igen, látom már, nagyon huncut, kék szemecskék ezek. Menj, mosd meg őket alaposan!

    - Hallottátok! – mondta Pöttöm. – Most majd könnyezhettek, de már késő!

Mire a lányok végeztek a reggelivel, a mosogatással addigra apa is megérkezett: - Drága hölgyeim! A kocsi előállt. Csillog-villog, és tele a tank. A csomagok is elhelyezve, már csak rátok várunk.

    - Jaj, de jó!  - ugrott Pöttöm apukája karjaiba. – Menjünk gyorsan!

    Az út hosszú és unalmas volt. Pöttöm egy darabig nézte a szaladó fákat. Közben nagyokat pislogott. egyre hosszabban. Végül elnyomta az álom. Mint egy kis mormota, úgy aludta végig az utat.

Mikor az autó megállt a nagyszülők háza előtt, a kislány szemei kipattantak. Egy pillanattal később, mint egy szuperhős kiugrott az autóból, és semmi nem akadályozhatta abban, hogy elsőként ugorjon nagypapi nyakába.

    - Pap! Gyorsan! Hol van az a meglepi?

    - Nézzenek oda! Olyan ez a gyerek, mint a szélvész! Még lesodor a lábamról! –nevetett nagyapó.

    - Szaladj angyalkám! Ott, ni, a ház mögött.

Pöttöm elviharzott. Kisvártatva hangos kiabálással jelezte, hogy megtalálta a szülinapi ajándékát.

    - Apa, anya! Gyertek hamar! Papi! Ez olyan, de olyan gyönyörű!

    A szülők a nagyszülőket karonfogva igyekeztek a ház mögé. Mikor végre kikerülték az utolsó akadályt is - most éppen egy locsoló kannát toltak arrébb -, megláthatták amint az izgalomtól kipirult arcú kislány, egy kagyló formájú homokozó közepén csücsült, körülötte mindenfelé homokozó sütiformák hevertek. Kezében a legnagyobb forma, egy torta alakú, már meg volt töltve szép selymes homokkal.

    - Gyertek hamar! Csücsüljetek ide mellém! Mindjárt kész a tortám. Ugye kértek belőle?

2014-07-06