Könyörgés!

Uram, Te megteheted,

Mentsd meg a sok síró embert!

Legyen végre vége az esőnek,

A folyók, patakok hömpölygő dühének.

Kérve kérlek! Bocsásd meg az embernek

Mit vétett, s vét ma is a Földnek.

Szeresd s öleld kebledre,

Akár egy tékozló gyermeket.

Az emberek tán, most gyűlölnek téged,

Mert oda lett minden, amit elértek.

Mert elmosta az ár a kis portát,

Melyen szorgos kezek fogták a kapát.

Kérlek Uram! Víz alatt mind a föld!

Tocsog és lucskos, és nem kap levegőt.

Rothad a vetés, dől a fa, omlik a hegytető,

Vályogházakat borít be a szörnyű iszapfürdő.

Uram! Lásd, mily szertő az ember,

A bajban, ott állnak mind egymás mellet.

Kérlek, derüljön fel jóságos lelked,

Mert már nincs helye a könnyeknek!

(Szabó Gitta: 2010-06-03)