Jó reggelt!

Végtelenként húzódik előttem a virágzó rét, melynek nyugalmát, a szélén sorakozó fűzfák földig hajló ágai, szinte összeolvadva vigyázzák.

Szemem gyönyörködik a reggeli szitáló ködben, melyet a Nap gyenge fénye szivárványossá fest. Lágy szél borzongatja testem, kócolja hajam, s meglebegteti a fűzfák ezüstösszürke leveleit.

Elmélázva nézem az éppen ébredező békés természetet. Felsóhajtok! Sóhajom a széllel tovaszáll, s együtt susogják: - Jó reggelt!

A madarak is fészkelődnek, halkan csivitelnek, majd az első erős napsugárral kirepülnek fészkeikből, melyeket a sűrű lombkorona védelmezve átölel.

Óvatosan beljebb lépek a rét közepe felé, s érzem mezítelen talpam alatt a még nyirkos fű hűvösét. Az égbolton a Nap egyre magasabban jár. Sugarai már-már melegen érik el a Földet, a rétet, és a rét közepén engem. A friss illatok a felszálló párával belengik a levegőt. Mélyet szippantok belőle: mezei virágok, nyirkos fű és a bókoló fűz illata keveredik össze.

A Nap felé fordítom arcom, behunyom szemeimet, és teljes valómmal élvezem sugarai simogatását. Nem gondolok semmire. Csend és nyugalom vesz körül. Egyre mélyebben lélegzem. Érzem szétáramolni a friss erőt a lelkemben, testemben.

Nem tudom meddig álltam így, egyszer csak egy jó nagyot nyújtóztam! Frissen mozdultam. Mosolyogtam.

Indulhat az új nap!

                                                                                  / Szabó Gitta:2006-08-02 /