Szenteste �s Kar�csony filoz�fi�ja

Kar�csony a szeretet �nnepe! Ilyenkor a r�gi hagyom�nyok �s a modern vil�g jelk�pei tal�lkoznak. R�gen, amikor m�g gyermek voltam nem nagyon volt szok�s min�lunk az aj�nd�koz�s. Az �nnepv�r�s, a k�z�sen v�gzett munk�k �r�mmel, izgalommal t�lt�tte el a sz�v�nket. Senkinek esz�be sem jutott, hogy kih�zza mag�t a munka al�l. Nagymam�m �s apu is ott s�r�gtek a t�zhely k�r�l. Hol egyik, hol a m�sik n�zett a k�sz�l� �telre vigy�zva, hogy ki ne fusson, vagy oda ne �gjen. Ha s�tem�ny k�sz�lt, mindkett�j�k k�sz�tette, �s mindig oktattak, tan�tottak benn�nket, hogyan kell elk�sz�teni.

Nagy �sszefog�sban k�sz�l�dt�nk. Fel�lt�ztett�k a kar�csonyf�t. A szaloncukrot c�rn�ra k�t�tt�k. Eml�kszem vagy apu, vagy a nagyi hajtotta egyform�ra a gombolyagr�l a sz�lat, majd v�gta �t a hajt�sn�l. Ezt�n minden egyes sz�lat a k�t v�g�n�l �sszek�t�zte, �s ujjaival igen �gyesen k�sz�tette el a hurkot, amibe mi gyerekek beledughattuk a sz�nes, harang mint�s, cs�rg�s pap�ros, illatos szaloncukrot. Mikor a c�rna mindk�t v�g�n ott hit�zott a szaloncukor, a k�t sz�kre fektetett sodr�f�ra helyezt�k. Igen �vatosan b�ntunk vele, nehogy �sszecsom�sodjon a c�rna. Apu feltette a f�ra az �vegd�szeket �s a csoki d�szeket is.

Felker�lt az �ltalunk k�sz�tett sz�nes pap�rcs�kokb�l ragasztott l�nc is. Igaz�n b�szk�k voltunk, hogy saj�t k�sz�t�s� d�sz is pomp�zik a f�n. Ekkorra m�r r�g elk�sz�lt a kocsonya, sz�kelyk�poszta, a bejgli, �s nem is eml�kszem m�g milyen finoms�gok. Meg kell adni, mama nagyon j�l s�t�tt. Neki egy r�test�sztany�jt�s meg sem kottyant. Apu sem sokkal maradt el t�le.

Sajnos az �vek sor�n feled�sbe mer�ltek az eml�keim, �m ahogy most �rok, tal�n az �nnepi hangulatban, az �r�mben, apu el�vette citer�j�t �s j�tszott nek�nk rajta. Vagy tal�n f�ty�lt valami kedvenc n�t�nkat? Csod�san tudott f�ty�lni. Volt mikor a k�t kisujj�val f�ty�lt. Volt mikor a mutat� �s k�z�ps� ujjait illesztette egym�shoz, �s �gy f�ty�lt. De volt, hogy csak sim�n sz�jjal f�ty�lt. Olyankor sz�p dalokat tudott elf�ty�lni. Persze az is lehet, hogy sz�jharmonik�zott, vagy esetleg j�tszottunk valamit k�z�sen. �gy eml�kszem domin�nk az volt. K�rtya is. Tal�n m�g sakk is.

A l�nyeg, hogy egy�tt voltunk. Egy�tt v�gezt�k a munk�kat, �gy mindenki mindenben r�szt vehetett.

Mikor f�rjhez mentem, megv�ltozott a kar�csony hangulata. Az �j csal�domban, divat volt az aj�nd�koz�s. Sz�momra ez igen szokatlan �s furcsa dolog volt. Az �nnep kezdett f�raszt�v� v�lni. Igaz most �ltem meg azokat a dolgokat, amit egy feln�tt, egy sz�l�, minden �vben meg�l. Amit gyermekk�nt, m�g nem �rez �t az ember l�nya. A konyha, a h�ztart�s, a feny� d�sz�t�se, a gyermekek ell�t�sa, nevel�se, tan�tgat�sa, most m�r a mi feladatunk volt. Ugyan a gyerekekkel m�g tudtunk egy�tt j�tszani. Megtan�tottuk, hogyan lehet olyan l�ncot k�sz�teni a f�ra. Seg�tettek s�tem�nyt k�sz�teni. Ezek j� id�k voltak.
A vend�gesked�sek, amik szint� szokatlanok voltak sz�momra, f�raszt�ak voltak, �s elvett�k az id�t att�l, hogy �lvezhessem a csal�dommal elt�lthet� id�t. Hiszen ezeken a napokon, az �nnepi hangulat, a gyermekek szemeinek csillog�sa megsokszorozta azt a szeretetet, amit �rezt�nk egym�s ir�nt. �m ezeket nem tudtuk j�l kihaszn�lni. Valahogy nem jutott r�nk, magunkra id�.

Ahogy n�ttek a gyermekek, m�r maguk �rtak a J�zusk�nak levelet. Egyre t�bb hangs�lyt kapott az aj�nd�koz�s. Nem volt egy�tt k�sz�l�d�s. A konyhai dolgokat, s�t�s, f�z�s �s t�rsai, egyetlen emberre maradtak. Az est�re id�ben elk�sz�lni a vacsor�val, hogy a vacsoravend�geket �s a gyermekeket ne v�rakoztassuk sok�ig, hogy a J�zuska id�ben j�hessen, a siet�s, kapkod�s, elvette az �nnep �z�t. Szinte a konyha rabj�v� v�ltam, �s kimaradtam a feny�fa d�sz�t�s�b�l. A vacsora elk�sz�lt�re oly f�radt voltam, hogy alig v�rtam, legyen v�gre v�ge az eg�sznek. A szeretet �nnepe sz�momra lassan k�telez� robott� v�lt. Nem szerettem m�r. Nem v�gytam r�.

Csak azokra a csendes, j�t�kos, k�z�sen k�sz�l�d�s estekre v�gytam, amik gyermekkoromra eml�keztettek.

�s a gyermekek n�ttek tov�bb. M�r tudt�k mi a p�nz, hogy mire val�. Lassan kezelni is megtanult�k, �s �k is beker�ltek az aj�nd�koz�s �rd�gi k�r�be. Persze j� �rz�s, ha att�l, amit adunk a m�sik ember �r�l. Enn�l tal�n nincs is szebb �rz�s a vil�gon, minthogy �r�met okozhassunk. Rengeteg id� ment el arra, hogy csinos csomagocsk�kat k�sz�tett�nk, mindenki rejtegette, dugdosta. N�tt a fesz�lts�g is, f�leg att�l, hogy a konyh�ba kirekedve, az id�vel futottam versenyt, �s a t�bbi teend�be is be kellett seg�teni, hogy mindennel elk�sz�lj�nk.

Ma m�r feln�ttek a gyermekek, �s v�gre meg�rhettem azt, hogy r�szese lehessek ism�t a fa d�sz�t�s�nek. Hogy a konyh�ban m�r el�fordul seg�ts�gem is. Az ide kar�csony �gy m�s volt, mint azel�tt. Nem tett�nk a f�ra mindenf�le modern d�szeket, a szaloncukrot sem dr�ttal aggattuk fel, hanem c�rn�ra k�t�ttem, �s sz�pen hint�znak a f�n, ha egy kis szell� �ri. �s a csillagsz�r� sem maradhatott le. A csillagsz�r� csod�latos tal�lm�nya az embernek. �n nagyon szeretem. Az a sok f�nyes szikra, ahogy hullik, mintha csak t�zij�t�k volna. Megbabon�z, �s gyermeki rajong�ssal tudom csod�lni.
Most, hogy m�r �gy b�lcsebb lettem, ha minden igaz, fogalmaz�dott meg bennem a k�vetkez� gondolatmenet: A Szenteste, a Kar�csony, az �nnepi k�sz�l�d�s a lelk�nket is fel�lt�zteti �nnepl�be. Hogy az �nnep �h�tata megmutatja nek�nk, hogy m�g mindig tudunk jobban szeretni, mint m�skor. Hogy m�g mindig fokozhat� a szeretet. Hogy a h�tk�znapokra, lelk�nket is levetk�ztetj�k, megfosztjuk d�sz�t�l, �gy kev�sb� vagyunk szeret�k, �s szeretni val�k. Ez bizony nagy butas�g r�sz�nkr�l, mert hagyni kellene eg�sz �vre valamit abb�l a meghat�dott �r�mb�l, a meghitts�g var�zs�b�l, amit a Kar�csony ny�jt nek�nk.

A minap tal�ltam egy cikket. Arr�l sz�lt, hogy aj�nd�kozzunk id�t egym�snak. Ne tolongjunk, tapossuk egym�st az �zletekben napokon kereszt�l, ne p�nzen vett aj�nd�kot adjunk, hanem �lelj�k egym�st, besz�lgess�nk, j�tsszunk. Ett�l a cikkt�l rep�ltek gondolataim haza, gyermekkorom kar�csonyaihoz. Valahogy azokban az id�kben, legal�bb is min�lunk �gy volt. Id�t aj�nd�koztunk. �s csod�s napokat �lt�nk meg.

(Szab� Gitta: 2009-12-28)