Falevél

Vágtató kutya körmei koppantak
Mögöttem az úton.
Torkomban dobbant a szívem.
Járásom kimért lett,
Hátam kiegyenesedett,
S kezeim eldugtam a kabátzsebembe.

A koppanások egyre csak közeledtek,
Siettem volna, de nem mertem.
Itt van! Utolért! –rémüldöztem,
S elsuhant mellettem,
Egy szélpörgette, száraz falevél.

(Szabó Gitta: 2010-03-12)