Ugyan senki nem mondta ki, hogy Bogica elmehet Tomival, de a Kalauz nem tiltakozott. Sőt! Melegséget, nyugalmat sugárzó mosollyal az arcán, ült mozdulatlanul. A hangulat kezdett túlságosan ünnepélyessé válni, ezért a párna megszólalt:

Indulni kellene végre! – libbent a gyerekek elé. – Üljetek fel! – mondta végül.

     - Kérlek, várj még egy percet! – szólt Tomi. Odalépett a felsorakozott gyerekekhez, és mindegyiknek búcsú puszit nyomott az arcára. A Tündér előtt megállt.

   - Köszönöm szépen, hogy nem magyarázgatott és nem aggódott túl sokat értem, hogy hagyta, magam találjam meg a megoldást.

            Az asszony leguggolt Tomi mellé, és megsimogatta:

- Semmit ne vigyél túlzásba! Lustálkodj egy kicsit, miután elvégezted a dolgod. És most kérlek, vigyázz a kishúgodra!

   - Menjünk már! – türelmetlenkedett a párna.

A Tündér elengedte Tomi vállát:

- Na menj! Eredj!

Bogica is odaszaladt még egyszer, és átölelte a Tündér nyakát.

   - Szeretlek! – szipogta.

            A Tündér szemében könnyek csillogtak. Nézte a picinyke lányt, majd szomorúságát leplezve csak ennyit mondott: - Aztán szégyent ne hozz öreg fejemre!

            Tomi felült a párnára, Bogica pedig szorosan mellé húzódott. Megfogták egymás kezét, és a párna már repült is. Kilibbent az ajtón és meg sem állt a Birodalom széléig. Ott így szólt utasaihoz: - Leszállás! Itt a vége! Innét már magatoknak kell tovább jutnotok. – Ott a kijárat, menjetek! –Libbentette meg egyik csücskét.

            A gyerekek lecsusszantak a párnáról. Talpuk alatt porzott a föld.

   - Na menjetek! – szipogott a párna. Mióta ebben a világban élek, ilyen még soha nem történt, hogy valakit visszakeljen, engedjek a fönti világba – majd még egy utolsót megbillentette csücskét és visszaindult otthona felé.

            Tomi és Bogica óvatosan a kijárathoz léptek.

Épp csak megálltak, hogy körbenézzenek, valahonnét a fejük fölül egy ismerős hang szólalt meg: - Figyelem! Két perc múlva megnyílik a kapu.

   - Nahát! Pilóta! Te is itt vagy? – kiáltott Tomi nagy örömmel.

   - Még szép! Különben, hogyan mennétek el innét, Vigyázat! Megkezdődött a visszaszámlálás. Öt, négy, három, kettő, egy!

            Ebben a másodpercben megfordult egy tölcsér, és az öblös felével lefelé állt meg.

   - Mi ez? – kérdezte a fiú a nagy hangzavarban szinte hangtalanul.

   - A kijárat – válaszolt a Pilóta. – Csak álljatok alá, és ne féljetek. Egy hatalmas szélörvény kerekedett, ami felszippantotta őket a tölcsérbe, és azon keresztül ki a fenti világba. Ott egyenesen a lucernásba pottyantak. Egy lakat csikordulva zárult be mögöttük.

Tomi széjjelnézett és boldogan, könnyezve szólalt meg:

- De rég láttam ezt a gyönyörű vidéket!

            Örömében bukfencezni kezdett a sűrű lucernásban. Bogica igyekezett utánozni őt. Először nagyon ügyetlennek bizonyult. Mindig más irányba gurult, mint amerre szeretett volna.

            Tomi nekiütődött valaminek. Kíváncsian hagyta abba a hempergőzést. Alaposan megnézte minek ment neki, majd felkiáltott:

- A hátizsákom! Bogica! Nézd csak! Akkor veszítettem el, amikor… Á! Majd otthon elmesélem. Inkább siessünk, olyan rég láttam a szüleimet. Ezzel hátára vette a zsákot, és vidáman fütyörészve kelt útra. Bogica pedig utána.