Morzsi t�rt�nete

    Sosem felejtem azt a napot, amikor a zsemlesz�n�, j�t�kos, kedves kis kuty�t �r�kbe fogadtuk. Annak idej�n a tv-ben l�ttuk meg, t�bb m�s elhagyott t�rs�val egy�tt. Kever�k volt. Tacsk� �s m�g valami m�s, de nem tudtuk milyen. Aranyos volt, �des, �s csodasz�p. A gyerekeket, akik akkoriban tizenn�gy �s kilenc �vesek voltak, azonnal megszerette. F�leg a kisl�nyt.  Szomor� dolog juttatott benn�nket ehhez a l�p�shez, m�ghozz� a nagymama hal�la. Szerett�k volna, ha a gyerekek mellett van egy kis l�ny, aki igaz�n szereti �ket �s ragaszkodik hozz�juk.
    A haza�rkez�s nem volt egyszer�. Vagyis ink�bb a fogadtat�s. Mert bizony a nagypapa nem �r�lt neki. Zokon vette, megs�rt�d�tt, szinte s�rva ford�tott h�tat nek�nk, �gy vonult vissza a lak�s�ban. Azt tudni kell, k�tlak�sos csal�di h�zban �lt�nk egy�tt, egy kerttel, �s � nem szerette volna, hogy kutya ker�lj�n a h�zhoz.  
Napokig s�rtunk, mert akkora volt a fesz�lts�g a kutya miatt, hogy egy�ltal�n nem volt biztos, hogy n�lunk maradhat.  Majd lecsillapodtak a ked�lyek, a papa l�tta rendesen takar�tunk a kutya ut�n, nincsen semmi probl�ma, �gy � is megnyugodott. Morzsi szobakutya lett, hiszen a papa nem akarta a kertbe. H�t nem ellenkezt�nk.
    Eml�kszem, mikor munk�b�l haza�rt�nk, a kutyuska l�bnyomai a konyh�ban a padon volt l�that�. Tudtuk, megint felugrott r�. Volt, hogy a kisszoba ablak�b�l szedt�k ki �kelm�t. M�g nem azt�n egy ismer�s javasolta, miel�tt elmegy�nk otthonr�l, pakoljunk fel a padra, �s k�sz�nj�nk el t�le. �gy is tett�nk. Morzsi megnyugodott, tudta nem hagyjuk el, �s m�r �r�mmel, farkcs�v�lva fogadott minket.
    Nagyon sok kellemes eml�k k�t�dik hozz�. Egyszer nyaralni ment�nk Kiskunhalasra. �n voltam a kutyapesztra, am�g a csal�d �szni ment. �m, egy alkalommal k�z�sen ment�nk pancsolni, �s a kutya mag�ra maradt. A dr�ga szentem, valahogy megl�gott, �s egyenesen bevette mag�t a gyerekmedenc�be, ott lubickolt. M�skor meg s�t�ltat�s k�zben megsz�k�tt a kis gazdit�l, �s szeg�ny gyerek �gy ment iskol�ba, hogy elveszett a kuty�ja. Szerencs�re, mikor �n hazafel� j�ttem, megl�ttam a h�ts�fel�t amint �ppen v�gan szalad a m�sik ir�nyba. H�t becserk�sztem, mert � nem tudta, amit �n, hogy abb�l az ir�nyb�l csak egy fel� vezet az �t. �s �n ott v�rtam.
    Hogy mi�rt mes�lem el ezeket? Mert ez a dr�ga kutyuska, a gyermekeim szeretett �llatk�ja, m�r h�rom �ve nincsen k�zt�nk. Azon a ny�ron borzaszt� meleg volt. Sokszor verte a negyven fokot is a higany a h�m�r�ben. Egy h�tv�gi napon Morzsi kuty�nk az oldal�ra fek�dt. Nem l�ttuk, csak m�r azt, hogy r�ngat�zik. Nem tudtuk mit kezdj�nk vele. Megijedt�nk, de v�g�l is siker�lt fel�ll�tsuk. Azt hitt�k esetleg csak cs�szik a kis l�ba k�v�n. De nem! Miut�n fel�llt l�ttuk, hogy bizony m�s baj van, �s r�miszt� volt n�zni. Csak keringett, ment neki mindennek. A gyerekek sz�ve �, jaj, majd megszakadt az agg�d�st�l!     V�g�l kih�vtuk az orvost, aki adott neki szurit, �s azt mondta: - epilepszi�s sokk, �s lehet, agydaganat okozza. Ha m�g el�fordul, biztosan daganat okozza. J� egy h�nap is eltelt, a k�vetkez� rohamig. M�r el is felejtett�k kor�bbi esetet. �ppen moziba k�sz�lt�nk, Morzsit m�g el�tte kivitt�k pisilni, stb. az udvarra, mikor ism�t r�j�tt a roham. Ment amerre a feje h�zta. Belement a dr�tba, neki a kerti csapnak. Esett, k�lt, lihegett, l�gott a nyelve. V�gtelen agg�d�s �s f�jdalom telepedett mindannyiunkra. Ekkor Morzsi m�r tizenegyedik �ve �lt vel�nk, ami azt jelentette tizenh�rom �ves k�r�l volt. V�g�l odalyukadtunk ki, hogy h�vjuk az orvost, �s val�sz�n�leg el kell altatni szeg�nyt. Az ifj�s�g szemeiben is ott �gett a f�dalom, arcukra is ki�lt. Rossz volt n�zni �ket. De elk�ldt�k �ket a moziba, ne l�ss�k, mi t�rt�nik szeg�ny p�r�val. Tudtam, �s most, hogy �rom, most is �rzem, a l�nyom, a kis gazdi biztosan �sszeomlott volna. H�t elk�ldt�k �ket. S�rva mentek el.
    Megj�tt az orvos. Sajn�lta a kutyusk�nkat, minket is, hisz ez id� alatt hozz�vitt�k mindig beoltatni, vagy ha beteg volt, kezel�sre. Nem kellett mondjon semmit. Tudtuk mi a baja. Adott neki ism�t szurit, amit�l elk�bult. Megnyugodott. Az az okos kis feje csak �gy ernyedten, magatehetetlen�l fek�dt a tenyer�nkben. V�g�l megbesz�lt�k az orvossal, nem akarjuk tov�bb k�nozni, altassuk el. Meg�rtette, �s helyes d�nt�snek tartotta. Azt mondta, � elviszi. A rendel�ben elaltatja, �s az elsz�ll�t�sr�l is gondoskodik. Felemelte. A mi kedves kis kuty�nk, ak�r egy rongybaba l�gott a karjaiban.
Az orvos betette az aut�ba. Egy pl�dre fektette, �s f�lre �llt. Hagyta, hogy elk�sz�nj�nk t�le, majd elment.
    H�t ennyi volt. Mire a gyerekek megj�ttek, m�r nem volt kutya. De legal�bb nem l�tt�k abban az �llapotban. Az�ta sokszor bel�m has�t a f�jdalom, hogy vajon hogyan t�rt�nt, hov� vitt�k, �s hogy f�j, hogy nem voltam vele, nem vigy�ztam r�. Most is potyog a k�nnyem. Sokszor l�tom, mikor j�v�k hazafel� az utc�ban, amerre s�t�ltatni szoktuk, feh�r szellem�t, ahogy k�s�r engem. Tudom, hogy velem van, �rzem, itt legbel�l.

(Szab� Gitta: 2011-03-18)