Egy rémes eset

Úgy rémlik, nékem kérem,

Volt itt egy rém-lik, nem is oly régen.

Este, mikor a hold fénylett az égen,

S a ház ura aludni tért éppen,

Odabent a lyukban,

Hiszed vagy sem,

Aranyszínű, táncoló fény lett,

Minek csóvája elért az ágyig,

Hol a gazda békésen, dorombolva csicsikázik.

Aggódni kezdett a gazda neje;

- Ha az Ura a fényre felébred,

Lesz majd neki nemulass!...

- Nyau! Csak ne mulass! – szólt be a lyukon,

S ujjával fenyegetően előre mutatott.

Cincogva szólt a rém:

- Mulatok, mert hatalmam sok!

- Hat alma? Az tényleg sok!

Annyit nem adhatok,

De ha a gazda a fényre felébred,

Ad majd neked, attól nem kell félned!

- Micsoda! – kiáltott a rém - Valaki állt ott az elébb!

- Juj! – riadt a maccsasszony.  - De megijedtem! – zokogott,

s a  lyukból, baján kajánul nevető hangot hallott:

 - Mondtam, hogy hatalmas vagyok!

- Nyau! Adok én néked hatalmat menten,

Azt hiheted majd, az eszed ment el!

Mozdult az asszony szaporán,

S betapasztotta a lyukat a szoba falán.

Így történhetett, hogy a rém-lik,

Már csak emlékeimben rémlik,

S az eset óta a cirmos gazda,

Holdfénynél is nyugodtan durmolhat. 

(Szabó Gitta: 2010-09-04)