A k�v�ns�g

�

T�l van. Feh�r h� bor�tja a t�jat. A l�ptek alatt ropog a puha h�. A l�legzet is feh�r p�rak�nt illan el a leveg�ben. A k�m�nyekb�l feh�r f�st sz�ll az �g fel�. A h�zak tetej�n h� sapka �cs�r�g, �s a gyenge utcai vil�g�t�sn�l szer�nyen csillognak a h�pelyhek.

Az utc�ra ny�l� h�zak szorosan egym�shoz simulnak, mint amelyek e hideg t�li est�n �sszeb�jtak, hogy meleg�ts�k egym�st. Az egyik h�z alj�ban egy apr�cska kis �zlet b�jt meg szer�nyen. Ajtaja felett egyetlen izz� pisl�kolt. �ppen csak annyira, hogy aki az �zletbe bel�p, vagy �ppen kifel� megy, orra ne bukj�k a k�sz�bben.

A szer�ny �zletecsk�nek, igen gy�ny�r� kirakata volt. M�r k�sz�l�dtek a Kar�csonyra, mert bizony telve volt minden f�ldi j�val. Volt abban gy�m�lcs, j�t�k, ruhanem�, �lelmiszer, it�ka, �dess�g. Egysz�val, minden volt benne, mi szem-sz�jnak ingere.

�A kirakat el�tt egy kisgyermek �lldog�lt. Amolyan n�gy, �t�ves forma lehetett. Szemei csillogtak az �r�mt�, ahogy a port�k�t n�zegette. A hidegt�l kipirosodott n�zij�t a kirakat�vegnek nyomta, melyre a meleg lehelete kifeh�redve csap�dott le. K�t kicsi, keszty�be b�jtatott kez�vel, az �vegnek t�maszkodott, �s hol �desapj�ra, hol meg az �r�kra n�zett. Egyszer csak megsz�lalt: - Apu! �n szeretn�k egy csokit! �s.., m�g azt az aut�t is szeretn�m! Juj! Apuu! Ezt is szeretn�m! Ezt az �ri�si macit is k�rem! – mutatott ugr�ndozva, egyik kincst�l a m�sikig. Majd hirtelen meg�llt a gy�m�lcs�k el�tt. A kirakatban egy gy�ny�r�s�ges k�kuszdi� d�szelgett, egy kicsinyke kos�rban.

A gyermek n�h�ny m�sodpercig csendben n�zte, majd halkan, szinte suttogva mondta:

- Apuci! K�rek sz�pen egy ilyet! – mutatott a k�kuszdi�ra. – Nekem m�g sosem volt ilyenem!

- Ejnye, fiam! – sz�lt az apa. – Mit kezden�l Te egy k�kuszdi�val? Ink�bb induljunk haza. – mondta m�g, �s megfogta a gyermek kez�t.

Telt m�lt az id�. A gyermek nem felejtette el, amit akkor l�tott a kirakatban. Egyre csak k�r�l�tte j�rtak a gondolatai. Ha j�tszott, ha besz�lt, ha rajzolt, mindenbe belesz�tte az �h�tott gy�m�lcs�t. Kital�lt minden csalafintas�got, hogy sz�leit r�b�rja, vegy�k meg neki a gy�m�lcs�t. �desanyja meg is dics�rte, mert bizony, amiben csak tudott seg�tett neki. Poharakat tett a t�lc�ra, szalv�t�t az asztalra. M�g a cipell�j�t is igyekezett betenni a cip�s szekr�nybe, igaz, ehhez fel kellett �llnia a s�mlira, aminek anyuk�ja nem nagyon �r�lt.

Lassan el�rkezett Kar�csony napja. A fi�cska a kar�csonyfa d�sz�t�s�ben is seg�tett sz�leinek. K�zben csak besz�lt, folyt a sz� bel�le, csacsogott egyfolyt�ban. Be nem �llt a sz�ja egy pillanatra sem:

- Apa! Tudod, ha �n lenn�k a J�zuska, ide biztosan hozn�k egy k�kuszdi�t! Mert tudod, �n nagyon szeretn�m, �s j� is vagyok. Ugye?

Az apa n�zte, �s b�lintott: - Igen fiacsk�m! T�nyleg j� vagy. Mire v�geztek a fa d�sz�t�s�vel, �s �desanya is elk�sz�lt a konyh�ban a finom vacsor�val, addigra odakint, az est fekete lepellel bor�totta be az �gboltot, �s sok, sok csillaggal d�sz�tette fel, mintha csak egy hatalmas �nnepi asztal lenne, amit a j� �reg Hold el� ter�tett.

V�gre a nagysz�l�k is meg�rkeztek. Kab�tjukr�l levert�k a havat, csizm�ikat levett�k, �s a t�zhely mell� tett�k sz�radni. A szobaajt�t, amelyben a kar�csonyfa vil�g�tott, becsukt�k, ha a J�zuska j�nne, meg ne ijedjen, �s m�shov� ne vigye a nekik sz�nt meglepet�st.

A nagypapa, a nagymama, apu �s anyu, meg a kisfi�, a konyh�ban halkan suttogva besz�lgettek. A v�rakoz�s okozta fesz�lts�g egyre nagyobb lett. A gyermek m�r nem b�rta tov�bb visszafogni izgatotts�g�t. �pp sz�l�sra nyitotta a sz�j�t, mikor egy csengetty� sz�lalt meg. A gyermek gyorsan �desapja h�ta m�g� b�jt: - Apu! �n f�lek! – s�gta neki.

A csal�d minden tagja fel�llt. �vatosan fordultak a szobaajt� fel�, ahonn�t kisz�r�d�tt a kar�csonyfa bar�ts�gos f�nye. Az apa megfogta a gyermek izgalomt� izzadt kicsiny kez�t, �s kinyitotta az ajt�t, mely mintha �r�lne, vid�man csikordult. A fa alatt sz�nes csomagok v�rt�k, hogy valaki kibontsa �ket. A gyermek izgatottan szaladg�lt a csomagok k�z�tt. Egyszer csak meg�llt egy hatalmas szaloncukor el�tt, amire az � �vodai jele, egy f�s� volt rajzolva. H�tran�zett, sz�leire. L�tta, mindenki �t figyeli, �s csak mosolyognak.

- Apu, anyu! Ti is l�tj�tok? Ez az eny�m. Rajta van a jelem.

A sz�l�k odamentek hozz�, leguggoltak mell�.

- Nah�t! – �rvendtek – Ez val�ban a tied! Bontsd csak ki hamar! – mondt�k szinte egyszerre.

A gyermek mag�hoz �lelte az �ri�si cukrot, �s f�lre vonult a szoba egyik csendes zug�ba. Ott kezdte bontogatni kincs�t. A pap�r hangos szakad�ssal adta meg mag�t, �s engedte, hogy a gyermek v�gre megl�thassa mit is takargatott id�ig. A fi�cska, mikor megl�tta, �r�m�ben kiab�lni kezdett: - Apu! Anyu! Egy k�kuszdi� volt benne! De j�, hogy j� voltam! – mondta megk�nnyebb�lve. Szemei �gy ragyogtak, mint csillagok a Hold �nnepi asztal�n. A k�kuszdi�val, sz�leihez baktatott. B�szk�n h�zta ki mag�t.

- Tudj�tok – kezdte mond�k�j�t -, szerintem a J�zuska egy kisgyerek.

- Mib�l gondolod? – k�rdezte az anyuk�ja.

- Abb�l, mert megkaptam azt, amit szerettem volna. Mert gyereknek kell lennie ahhoz, hogy tudja, milyen az, ha nagyon szeretne valamit. Meg azt�n.., biztosan hallgat�znia is kell ahhoz, hogy tudja, ki mit szeretne. M�sk�pp honnan tudn�?

A sz�l�k elmosolyodtak a gyermek logik�j�n. Az apa megsimogatta gyermeke kobakj�t.

- Igazad lehet! – mondta megnyugtat�s k�pp.