A pongyola pitypang lenge, penget�nca

A mez� s�rg�llott a pongyola pitypang vir�g�t�l. Aki csak k�rben�zett, sok-sok apr� napocsk�t l�tott, melyek r�vid, t�mzsi sz�ron cs�cs�ltek. N�ha, az arra t�ved�, tekerg� szell� megt�ncoltatta �ket, s az �nyenc m�hek, vir�gporukat �zlelgett�k.

Egy nap arra �bredtek a vir�gok, hogy sz�ps�ges s�rga szirmaik hely�t, h�feh�r pamacsok d�szelegtek, egym�sba kapaszkodva, szab�lyos g�mb�t alkotva.

- Ajaj! –sip�koltak egym�s ut�n.

- Mi t�rt�nt vel�nk?

- Ne f�ljetek! – csilingelte az �rkez� szell�l�ny. – Meg�rtetek arra, hogy magocsk�itokat elhints�tek. �n az�rt j�tten, hogy seg�tsek nektek.

- De hogyan? – agg�dtak a vir�gok.

- Nem kell izgulnotok, csak egy kicsit f�jdog�lok, erre is, meg arra is, �s �vatosan kit�pem erny�iteket.

- Kit�ped?

- Nem fog f�jni! Meg�g�rem! Ezzel kezdet�t vette a pihe k�nny�, feh�r erny�k t�nca. El�sz�r egyes�vel, majd egyre s�r�bben sz�lltak arra, amerre a szell� f�jta �ket.

- K�rlek, vigy�zz r�! Kapjon el�g nedvess�get! – sz�lt gyeng�den az egyik vir�g.

- Melyik az?

- Az a kis kacskasz�r�! Ott, ni! L�tod?

- L�tom. Egy percig se agg�dj! – v�laszolt a szell�, �s az utols� feh�r, libeg� erny�csk�t is tovarep�tette. A kacskasz�r�t a patak partj�ra vitte.

- Itt leteszlek! Viseld magad j�l!

Az erny� sz�pen, kom�tosan, mint ahogy egy ejt�erny�h�z illik, egyre lejjebb ereszkedett. K�nny� volt teste, ak�r egy tollpihe. M�g ann�l is k�nnyebb, ak�r egy h�pihe. Nem eshetett semmi baja.

Ahogy, �gy b�k�sen sz�lldog�l lefel�, valami csillog�st vett �szre a magas f�ben. Gondolta, megn�zi, mi lehet az, mert ha csillog, biztosan csak valami j� dolog lehet. K�v�ncsian libbent a t�rgy mell�.

- Szia! Te ki vagy?

- Szia! �n a penge vagyok, �s olyan, de olyan �les, hogy mindent egy nyisszant�ssal elv�gok. Ugyan akkor, gyeng�d is, mert a f�rfin�ps�g - igaz mostan�ban a n�k is -, engem haszn�lnak arra, hogy simogassam a b�r�ket. B�r, ha �gyetlenek, az�rt n�ha megv�gom �ket egy kicsit. Nagyon viccesek, amikor sziszegnek, �s szaladnak sebtapasz�rt. � a j�tsz�t�rsam. N�ha megk�r, hogy direkt v�gjam meg a gazd�m arc�t. Olyankor j�t nevet�nk, ahogy r�m�ld�zik.

- Na hiszen! Sz�p dolog, mondhatom! Engem bizony nem tudsz megv�gni!

- Ebben �n, nem lenn�k ilyen biztos!

- Nem – e? – ereszkedett lejjebb a kacskasz�r� pitypangerny�.  – Hiszen �n vagyok a legk�nnyebb, a leg�gyesebb t�ncos a vil�gon.

- Kipr�b�ljuk?

- Pr�b�ljuk! – hencegett most m�r a pitypangerny� is.

- Akkor gyere, libbenj ide!

A penge v�kony �l�t odatartotta a pitypangnak, aki k�nnyed�n r�ereszkedett, szinte s�lytalanul. A penge meg sem �rezte, �s a kacskasz�r� pitypangerny� l�gies t�ncba kezdett. �s t�ncolt, �s t�ncolt, �s t�ncolt. A penge kezdte nagyon unni. Azon gondolkodott, hogyan tudn� a kacskasz�r�t kibillenteni egyens�ly�b�l.

�szrevette, hogy id�k�zben a Nap, m�r j� magasan j�r az �gen. Ett�l a penge fel�l�nk�l, egy apr�cska mozdulatot tett, �pp csak annyit, hogy a r�es� napf�ny visszaver�dj�n f�nyes test�r�l, �s elvak�tsa a kacskasz�r� pitypangerny�t. A pihek�nny� t�ncos megbillent a penge �l�n. A penge egy szemvillan�s alatt lenyisszantotta a kacska sz�rat. A pitypangerny� tehetetlen�l hullott a selymes, z�ld f�be.

- Ugye megmondtam? – nevetett f�mesen a penge.

- Csak nevess! Ostoba.

- Ismerd el, hogy igazam volt!

- Igazad volt, val�ban mindent el tudsz v�gni. De megl�tjuk ki nevet a v�g�n. Fogsz te m�g csod�lkozni!

Az es�, a sz�l, a Nap, a h�, mind seg�tett�k, hogy a kacskasz�r� pitypangerny� magja, amit any�csk�j�t�l kapott, biztosan bele ker�lj�n a t�pl�l� talajba.

K�vetkez� tavasszal, sz�pen kikelt a mag. �j n�v�ny lett bel�le. Mikor s�rga vir�gait a sz�l t�ncoltatni kezdte, k�v�ncsian k�rben�zett. Meglep�dve l�tta, hogy a penge m�g mindig ott van a r�gi hely�n. Megkopott, rozsd�s, f�nytelen. M�r a Nap sem csillog az oldal�n.

- Szeg�ny penge! Ha nem okoskodik, tov�bb j�tszhattunk volna.

                                                                                              (Szab� Gitta: 2008-06-03)