Az id� haladt, �s Tomi egyre furcs�bban �rezte mag�t. Olykor-olykor �lvezte a nagy szabads�got, a semmittev�s �r�meit. �gy v�lte, nincs enn�l jobb dolog a vil�gon. Nincs iskola, nincsenek k�teless�gek. Nem szidj�k, �s nem k�rnek t�le sz�vess�geket.

   - H�t igen! – s�hajtotta. – A LUSTAS�G F�L EG�SZS�G!

            Azt tehetett, amit csak akart, �s akkor, amikor kedve volt hozz�. A k�vetkezm�nyekt�l nem kellett tartania, �s ez kell� er�t adott neki. �gy �rezte a csillagokat is le, tudn� r�gni az �gr�l.

            A k�vetkez� h�t, ugyan�gy telt, mint az els�. Tele rakonc�tlans�gokkal, ruhaszak�t�sokkal, s�rban hemperg�ssel, buny�val. Soha, senki nem figyelmeztetett senkit sem, egyetlen rosszall� pillant�ssal sem. �m egy id� ut�n Tomi kezdte unni ezt az eg�szet. M�r nem tudta hol a hat�s, sokszor nem ismert �nmag�ra. Ett�l, egyre b�skomorabb� v�lt. M�r nem �rdekelte, hogy nem kell mindig kezet mosnia, vagy �ppen a fogmos�st elhanyagolhatta, hogy akkor fek�dt le, amikor kedve tartotta. Egyre jobban hi�nyzott valami az �let�b�l, csak nem tudta mi lehet az. Egyel�re m�g itt volt Bogica, �s elfeledtette vele a hi�ny, okozta szomor�s�got. Id�nk�nt m�g j�l �rezte mag�t a gyerekekkel, de egyre s�r�bben s�hajtozott. Ez Bogic�nak is felt�nt, ez�rt megk�rdezte:

   - Valami bajod van?

   - �gy szeretn�k hazamenni!

   - Menj! Nem tart itt senki.

   - De, hogyan? Nem tudom a jelsz� m�sodik r�sz�t.

   - Az baj, mert n�lk�le nem tudod elhagyni a H�nyaveti Birodalmat.

   - Bogica! – jajdult fel Tomi. – K�rlek, seg�ts!

   - Hiszen �pp azt nem tehetem! A kij�ratn�l lef�leln�nek t�ged, �s akkor �r�kre itt kell maradnod. T�bb� nem szabadulhatn�l.

   - De nekem haza kell mennem!

   - Tudom. De mi az, hogy „kell”? Itt ezt a sz�t nem haszn�lj�k. Ezt itt senki nem ismeri.

   - �s Te?

   - �n? �n m�s vagyok.

   - De mit�l vagy m�s?

   - Azt nem tudom, de am�g n�lunk laksz, addig engem rendeltek mell�d lelkiismeretnek.

   - �s mi lesz veled, ha �n hazaker�l�k? Akkor mi t�rt�nik veled? Hiszen itt senkinek sincs sz�ks�ge lelkiismeretre.

   - Ez igaz. Akkor �n…

   - Akkor Te? Mi�rt nem j�ssz ink�bb velem? Lehetn�l a testv�rem!

   - �s mit csin�ln�k n�latok?

   - Eml�keztetn�l erre a vil�gra, �s ett�l tal�n rendesebb fia lehetn�k sz�leimnek.

   - Ez j�l hangzik. – lelkendezett csicserg� hangj�n a kicsi l�ny. – De tudod, ehhez enged�lyt kell k�rni.

   - Kit�l?

   - H�t… tal�n… v�rjunk csak! A p�rna a sz�ll�t�, a vonat a fuvaroz�, a daru a mozgat�. Ott van m�g a pil�ta �s a kalauz. K�z�l�k lehet valamelyik – vette sorba Bogica a lehets�ges jel�lteket.

   - Tudod – �lmodozott Tomi -, e k�t szakma valamelyik�t szeretn�m feln�ttk�nt csin�lni. Nagyon izgalmasak lehetnek!

   - Ez val�ban �rdekes, de most tal�n k�rdezz�k meg a p�rn�t. � itt mindenkit ismer, hiszen a birodalom eg�sz ter�let�re sz�ll�t gyerekeket.

            Tomi felugrott.

   - Ne ugr�lj! Gondolkodom – mordult Bogica az izgatott fi�ra, akinek a szeme hirtelen megcsillant. Olyasmit hallott, amit m�r r�gen szeretett volna hallani.

   - Bogica! Tudod, mit tett�l?

            A kis l�ny riadtan n�zett r�:

- Valami rosszat mondtam?

   - Jaj, dehogy! A vil�g legszebb szav�t mondtad. – lelkendezett Tomi, majd megfogta a l�ny mindk�t kez�t, �s maga ut�n h�zta. �r�m�ben t�ncra perd�lt. �gy p�r�gtek, mint ahogy a pitypang erny�s magjai keringenek a sz�lben. Bogica leveg� ut�n kapkodva ki�ltott fel:

- Hagyd, abba k�rlek!

            Tomi meg�llt. A nagy p�rg�s, forg�sban eg�szen elsz�d�ltek, amit csak most �reztek igaz�n, hogy meg�lltak. �gyetlen�l botladozva kereste �l� alkalmatoss�got. �ppen csak mell� nem �ltek a sz�knek.

   - Sz�val - folyatta a besz�lget�st Bogica -, az a helyzet, hogy a p�rn�t kellene megkeresni, �s megk�rni arra, hogy seg�tsen nek�nk.

   - �gy van – helyeselt a fi�. – Menj�nk hozz� m�r is!