Napokat t�lt�tt a szob�j�ban. M�g enni sem volt kedve. A negyedik nap reggel�n ism�t kopogtattak. R�zsasz�n� T�nd�r �llt az ajt�ban.

   - J� reggelt Tomik�m! – k�sz�nt a szokott vid�ms�g�val. – Hi�nyozt�l az asztalt�l. Agg�dom �rted! Lefogysz, ha nem eszel. Nem lesz er�d a gondolkod�shoz.

   - De lesz – bizonygatta a fi�, nem t�l meggy�z�en.

Te tudod! – vont v�llat a t�nd�r. – �s jutott�l m�r valamire?

   - �gy �rzem… azt hiszem… sz�val – hebegett a gyerek.

   - �rtem. M�g id�re van sz�ks�ged.

   - Igen, de m�r majdnem tudom – ujjongott Tomi.

   - Nos, ennek igaz�n �r�l�k. Ez val�ban j� h�r. Magadra is hagylak, hogy nyugodtan t�prenghess.

            Ett�l a napt�l kezdve senki nem zavarta Tomit. Volt b�ven ideje �tgondolni a t�rt�nteket. Gondolkodott, gondolkodott, de nagyon mag�nyosnak �rezte mag�t. Tudta, csak egy l�p�s, �s �jra a gyerekek k�z�tt lehetne. De � nem szeretett ilyen rosszcsontok t�rsas�g�ban lenni. Ink�bb egyed�l maradt.

            Egy nap Tomi m�r annyira �hes �s szomjas volt, de olyan nagyon neki keseredett, hogy nem tal�lja a jelsz�t, hogy m�r az �gyb�l sem kelt fel. M�r gondolkodni sem volt ereje. Nagyon sajn�lta �nmag�t. F�lig al�lt �llapotban, mintha f�ny gy�lt volna a fej�ben, meg�rtette, amit a t�nd�r mondott neki: „NEM LESZ EREJE!”

            Fel�lt az �gyban, ak�r milyen nehezen is ment neki. Alaposan beleizzadt ebbe az egyszer� feladatba. Majd kicsusszant az �gy sz�l�re, zih�lva vette a leveg�t, amikor arra gondolt, milyen j� is lenne valakivel besz�lgetni. Bogica! – futott �t az agy�n. Furcs�llta, hogy nem j�tt hozz� napok �ta. Csak nem beteg? Borzaszt�an v�gyott a t�rsas�g�ra, v�konyka hangj�ra. Fel akart �llni, de m�g er�tlen l�bai nem b�rt�k megtartani. Kimer�lten hanyatlott vissz az �gyba.

   - Bogica! Hol vagy? – ki�ltott elcsukl� hangon.

            Mintha csak erre v�rt volna, kiv�g�dott az ajt�, �s Bogica bukkant el�, kez�ben hatalmas t�lc�t tartva.

   - �s most sz�pen enni fogsz! – mondta, ellenkez�st nem t�r�n az �gyban ny�gd�csel� fi�nak. Ezt nem n�zhetem tov�bb! M�r nem akarsz engem elvinni magaddal?

   - De akarlak – v�laszolt er�tlen�l Tomi. – Csak �ppen sehogy sem tal�lom a mondat folytat�s�t.

   - Ne nyafogj tov�bb! Kelj fel, �s mozogj! – sz�lt Bogica d�h�sen. Haragudott a fi�ra, ami�rt �gy elhagyja mag�t.

            Tomi hitetlenkedve hallgatott. Csod�lkozott, mennyire m�regbe tud gurulni ez a cs�pp kis l�ny. Eg�szen belepirult az arcocsk�ja.

   - Bogica! Te most olyan vagy, mint ha az anyuk�m lenn�l - nevetett Tomi a kisl�nyon, �s engedelmeskedve a parancsnak, fel�lt az �gyban. Egyszer csak, felszegte a fej�t. Leugrott az �gyr�l, odal�pett Bogic�hoz, �s hevesen �t�lelte.

   - Na! Engedj el! – lihegte a l�nyka az er�s szor�t�sban.

   - Meg van! – kiab�lta Tomi.

   - Mi van meg? Jaj, eressz m�r!

            A fi� v�gre elengedte Bogic�t, aki �jra rendesen kapott leveg�t.

   - Sz�val, mi van meg?

   - H�t a megold�s! A jelsz�!

   - Tudod a folyatat�st? Hiszen ez �ri�si! Menj�nk gyorsan, sz�ljunk any�nak!

            Bogica megragadta Tomi kez�t, �s mint a sz�lv�sz h�zta maga ut�n. Nem t�r�d�tt azzal, hogy a fi� m�g gyeng�n botladozik csak m�g�tte.

   - Anya! Anya! – ki�ltozott a kisl�ny. A l�pcs� d�b�rg�tt alattuk.