S�rk�

H�v�s �szi sz�l az utc�ra libben,

Kering�zik a hullott falev�llel,

Pajkosan szalad, besurran az ablakr�sen,

Meglebbenti rojtj�t a f�gg�nynek.

Virgonc szell� k�rbefut a szob�ban,

Belekap az asztalon a gyertya l�ngj�ba,

Az abroszon a gy�r�d�st elsim�tja, s

F�radtan megpihen szokny�m r�ncaiban.

�r�l�k e boh�m �szi sz�lnek,

E h�vatlan, v�ratlan vend�gnek,

Ki megborzongatja b�r�m, pezsd�ti v�rem,

Mit�l ereimben �jra �led az �let.

Sz�vem boldog, holnap Haza utazom,

Oda, hol any�m harminckilenc �ve elhagyott,

Hol kem�ny fekhely�t es� mossa,

Veri a j�g, s ben�vi a dudva.

E l�togat�s m�s lesz, mint eddig volt,

Nyughely�n t�bb� nem l�tni tarackot,

T�sk�s, fut� boz�tot, s

Korhadt fejf�j�n nem �l a holl�.

V�gre val�di b�k�ben pihenhet,

Hamvait befedi er�s s�rk�ve,

Gy�ny�r� nev�t, �veit l�t�nek,

A b�kol� f�kkal egy�tt �rzi; n�kem!

Nem tudok el�g h�l�s lenni a sorsnak,

Hogy volt, ki gondj�t viselte e sok �v alatt,

Hogy seg�ts�g�vel meglelt�k a nyugalmat,

S �desany�m v�gre, igazi b�k�ben nyugodhat!

                        (Szab� Gitta: 2008-10-25)