- Jobban teszed, ha elfogadod! �hesen hi�ba sietsz, nem jutsz messzire. Azzal nem seg�tesz a feles�geden, ha menetk�zben �hen halsz. – mondta m�g mindig h�ttal �llva az alak.

            Mih�ly tov�bb akad�koskodott volna, de a gyerek nem hagyta, hogy �hesen menjen tov�bb, �gy Mih�ly engedett a cs�b�t�snak, �s le�lt az asztal mell�.

   - �s most mondd el nekem, honnan tudsz az �n nagy b�natomr�l?

            A gyerek v�gre megfordult.

Mih�ly el�sz�r fel akart ugrani a sz�kr�l, �gy meglep�d�tt. Majd nem kapott leveg�t, els�padt �s l�bai remegni kezdtek a l�tv�nyt�l. A g�d�rn�l megismert hossz� haj� �llt el�tte. Olyan koszos volt, hogy alig lehetett l�tni az arc�t. Barna haja csom�kban �ssze�llva l�gott a derek�ig. Ruh�ja, az id� m�l�s�val kifakult, szakadozott, rojtos �s maszatos volt. A hossz� ujj�, fodros alj�, gall�ros ruha valamikor csinos lehetett. A l�ny v�kony, piszkafa l�bain lyukas cip� �ktelenkedett. �s az arca? Megd�bbent� l�tv�nyt ny�jtott. �l�nk fekete szemei sz�r�san n�ztek piros bibircs�kos arc�b�l a l�togat�ra. Pisze orra hegy�n vastag sz�rsz�lak meredtek az �gnek.

            A l�ny nem t�r�dve a vend�g felt�n� viselked�s�vel, t�ny�rt tett az asztalra, �s mer�tett Mih�lynak a g�z�lg� bablevesb�l.

   - Egy�l! – mondta. – Addig �n f�lreh�z�dom. Nem akarlak zavarni az �tkez�sben.

            A leves igaz�n �nycsikland� volt. A tetej�n csillog� zs�rfoltok �szk�ltak. Mih�ly nem tudott tov�bb ellen�llni. Moh�n falni kezdte az �telt. M�g a t�ny�rt is kinyalta ut�na. Az ev�st�l elpilledt. H�trad�lt a sz�kben. Megpr�b�lt gondolkodni a t�rt�nteken, �s azon, hogyan tov�bb, de elnyomta az �lom. A sz�ken �lve b�biskolt.

Mih�ly �s csupor egyszerre �bredtek fel. Hatalmas ny�jt�z�ssal mozgatt�k meg elg�mberedett test�ket. A szoba t�voli sark�ban a gyerek is megmozdult. Csupor, amikor a barlangba keveredett, nem tal�lkozott senkivel, az�rt most nagyon megijedt a s�t�tb�l el�bukkan� alakt�l. R�m�lten kiab�lt: - A r�m! Itt a r�m!

   - Nyugodj meg! – sz�lt Mih�ly. – Mi�rt kell mindig ekkora ricsajt csapnod? – majd a r�m fel� fordult: - Azt mondtad, elmes�led, honnan tudsz a b�natomr�l.

   - Igen! – v�laszolt a r�m kamaszos hangon. – De, hadd k�rjek t�letek valamit!

   - M�gis mire gondolsz?

   - Arra, hogy ne sz�l�tsatok r�mnek. Van nekem rendes nevem. �gy h�vnak, hogy Verika.

A t�rpe gunyorosan nevetni kezdett: - Ez meg milyen n�v?

A r�m nagyon m�rges lett. Felugrott az asztal mell�l, �s a t�rp�re meresztette szemeit, majd megk�rdezte t�le: - �s a Csupor? Az milyen n�v? Tal�n m�zes csupor?

A t�rpe beles�padt a f�lelembe.

   - Bocs�ss meg! – rebegte b�tortalanul. – Nem akartalak megb�ntani! �g�rem, csendben hallgatlak v�gig.

            Verika, a b�nya r�me mes�lni kezdett. Elmes�lte, hogy a hat fi� testv�re milyen r�ms�ges dolgokat m�veltek a szomsz�dban lak�kkal. Azt is elmondta, hogy sz�let�se ut�n f�l �vvel, az �desanyja meghalt. Testv�rei nevelt�k, �m v�g�l rettenetes �tokkal s�jtott�k, mert nem tudta eln�zni gaztetteiket. Az�ta nem volt friss leveg�n, �s nem l�tta a Napot.

Mih�ly �s Csupor, d�bbenten hallgatt�k a r�m t�rt�net�t. A t�rp�nek m�g a szeme is k�nnybe l�badt.

   - Szeg�ny teremt�s! – sop�nkodott. – Mennyit kellett szenvedned! De m�r nem tart sok�! – tette hozz� a t�rpe, �s megt�r�lte k�nnyes szemeit.

   - Mi�rt? – fordult fel�je a r�m.

   - Hiszen tudnod kell! Ha ennyi mindent tudsz, az nem lehet, hogy err�l nincs semmi elk�pzel�sed! – sz�lt k�zbe Mih�ly is. – Tudnod kell, hogy az�rt vagyunk itt, hogy kivigy�nk a b�ny�b�l �s ezzel v�get �r a b�ntet�sed.

A r�m nagyon megijedt: - De �n nem akarok az emberek k�z� menni! – ki�ltotta k�ts�gbeesetten. – Nem tudn�m elviselni a retteg�s�ket, amit a l�tv�nyom okozna, ha megpillantan�nak!

Mih�ly talpra ugrott: - �n viszont nem hagyhatom, hogy itt maradj! Neked velem kell j�nn�d oda, ahol �n lakom!

   - Mi�rt kellene? Ki parancsolja meg?

   - Hogy ki? Az �ssze�r� t�rzs� f�kb�l �ll� erd� m�ly�n �l� f�nyg�mb.

   - A f�nyg�mb? – csillant fel Verika szeme. – �desany�m t�nd�rr� v�lt szelleme? H�t persze! Hiszen te ott laksz a malomh�zban!

A r�m izgatottan j�rk�lt fel-al�. Egyszer csak meg�llt: - M�gsem mehetek. N�zzetek csak r�m! Szerintetek �gy kimehetn�k az emberek k�z�? Nem, nem.

   - M�rpedig j�nn�d kell! K�l�nben �jabb gyerekek maradnak �rv�n…- mondta Mih�ly csendesen.

            Csupor egyikr�l a m�sikra n�zett. V�g�l fel�llt.

   - Ne ellenkezz tov�bb! Az id� v�szesen fogy. Ennek a szeg�ny embernek h�t gyermeke van. Anya n�lk�l hagyn�d �ket, mert gy�va vagy?

            A r�m leroskadt a sz�kre. A t�rpe m�r sz�lni k�sz�lt, de Verika felemelt keze bel� fojtotta a sz�t.

   - Csitt! Gondolkodom!

N�m�n �cs�r�gtek, pedig Mih�ly legsz�vesebben rohant volna.

   - Induljunk! Mozogjatok, mert meggondolom magam! – ugrott talpra a l�ny.

�sszeszedt�k a moty�jukat, a r�m pedig elb�cs�zott a hossz� �vekig otthont ad� barlangj�t�l.

Elindultak! Ki a barlangb�l, ki a folyos�b�l. V�g�l el�rkeztek oda, ahol Csupor �s Mih�ly megkezdt�k bolyong�sukat a b�ny�ban.

   - �s most, hogyan tov�bb? – n�zett a magasba Csupor. Esz�be jutott az, az undor�t�, cs�sz�-m�sz�kkal kib�lelt g�d�r, �s ett�l libab�r�s lett a h�ta.

   - Nem tudom, mik�nt ker�l�nk fel oda! – b�slakodott Mih�ly, de a r�m nem figyelt. Valami eg�szen m�s k�t�tte le a figyelm�t. M�g csak nem is v�laszolt.

   - Verika!- sz�lt rosszall�an a szeg�ny ember.

   - Igen? – fordult riadtan fel� a l�ny. – Mit is mondt�l?

   - Azt k�rdeztem, mik�nt jutunk ki innen?

   - Bizony, el�g r�gen volt, amikor ideker�ltem. Sajnos m�r nem eml�kszem r�, hogyan.

Mih�ly kezeit az �g fel� emelte: - Akkor most mi lesz?

A l�ny hirtelen izgatott� v�lt. A t�rp�hez fordult: - Tudn�l most is seg�teni?

   - M�gis, hogyan? – r�m�ld�z�tt a kis ember.

   - A madzag! Kellene a madzag! Hol van? – forgol�dott a l�ny most m�r, szinte eszel�sen.

   - Mi�ta elj�tt�nk a barlangt�l, az�ta nem haszn�ltuk – sz�lalt meg Mih�ly. � m�r sejtette, hogyan tudna a t�rpe seg�teni.

   - Vissza kell menni �rte, mert nagyon sok�ig fog tartani kim�szni inn�t – felelte a l�ny.

   - Kim�szunk? Azt m�r nem! – h�borgott a t�rpe.

   - Akkor menj�nk, �s keress�k meg azt a fonalat! – s�hajtott Mih�ly. – Minden perc dr�ga!

Mindannyian elindultak. A f�ld�n k�szva, kez�kkel kotor�sztak a talajon. Mih�ly nagyon ideges volt, mert az id� v�szesen fogyott. Valahonn�t Csupor hangja has�tott a csendbe: - Megvan! Megvan! Megtal�ltam!

A r�m �s Mih�ly izgatottan igyekeztek a hang ir�ny�ba.

   - Mutasd! – ny�jtotta kez�t az izgatott ember. – V�gre haza mehet�nk!

Add ide gyorsan! Siess�nk vissza a ny�l�shoz! T�rpe! Fut�s! – ki�ltott a l�ny.

Mikor meg�rkeztek, Verika �gy sz�lt a t�rp�hez: - Most k�t�k egy hurkot a fonal v�g�re, te pedig f�jj r� megint! – mondta a liheg� t�rp�nek. – De j� er�sen �m, hogy a hurok kirep�lj�n a ny�l�son!

            - Rendbe..en! Me..eg…, megpr�b�lhatom - lihegett a t�rpe. Tudta t�le f�gg siker�l-e a szeg�ny embernek id�ben haza �rnie. Ez�rt �sszeszedte minden megmaradt erej�t, �s f�jni kezdett.

A t�rpe f�jta, a r�m rep�tette a hurkot, ami id�k�zben er�s lassz�v� alakult �t, �s hamarosan az akna sz�l�hez �rt. V�ratlanul fekete �rny�k takarta el az eget el�l�k. Egy pillanatra mind a h�rman megdermedtek. A t�rp�nek, ijedt�ben elakadt a l�legzete. A k�t�l visszafel� hullott.

   - Abba ne hagyd! – rivallt r� a r�m. – F�jd tov�bb!

Csupor er�t vett mag�n, �s �jb�l f�jni kezdte a lassz�t. Az �rny�k egyre csak k�zeledett. A ny�l�sban megjelent egy hatalmas mad�r.

   - Krr! – hallatszott, amit�l a v�ndorokban igen kellemetlen �rz�sek kezdtek keveregni. Test�k sajgott a m�r gy�gyul�snak indult cs�p�sek helyein.

A mad�r hatalmas cs�r�vel elkapta a lyukb�l kifel� sodr�d� hurkot, �s elrep�lt vele. A t�rpe r�m�lten fordult a l�ny fel�: - Verika! L�ttad? Elvitte a k�telet! Most mi lesz vel�nk?

   - Nyugalom! Az�rt vitte el, mert felakasztja egy f�ra.

A mad�r hamarosan visszaj�tt, �s jelezte, a k�t�l a hely�re ker�lt. Nagy sz�rnyaival csapkodva, olyan magasra emelkedett, hogy a h�rom ember neh�zs�g n�lk�l ki tudjon m�szni a b�nya ny�l�s�b�l.

   - K�sz�ljetek. A mad�r kik�t�tte a k�telet. Seg�t majd kim�szni – mondta a l�ny.

   - �n megyek el�sz�r! – ugrott a k�t�lhez a t�rpe, hogy min�l el�bb a szabadba jusson.

   - �s mi�rt �pp te? – k�rdezte Mih�ly.

   - Egyszer�en az�rt, mert �n vagyok a legkisebb. Verik�nak mindenk�pp a m�sodikk�nt kell k�vetkeznie, mert a hirtelen f�ny esetleg elvak�thatja, leeshet, �s ha �n vagyok legalul, tal�n �ssze is nyom.

Mih�ly elgondolkodott a dolgon. Majd azt mondta: - Be kell vallanom, j�l v�g az eszed! Erre nem is gondoltam.

   - sz�val? Mehetek? – k�rdezte a t�rpe.

   - M�ssz! – felel neki Mih�ly.

A kis ember nekirugaszkodott. Er�sen megmarkolta a k�telet, �s m�szni kezdett. Gyomra gomb�ck�nt �sszeszorult. Att�l f�lt, hogy megint ijesztgetik majd a f�rgek, �s most nincs mellette hatalmas bar�tja, a szeg�ny ember, hogy megv�dje. De sem f�rgek, sem m�sok nem riogatt�k. Sim�n, minden baj n�lk�l �rt a perem sz�l�hez. A csendben v�rakoz� mad�r, most lejjebb ereszkedett, �s a t�rpe ruh�j�t cs�r�be fogva seg�tette az utols� l�p�sek megt�tel�ben.

Mikor a t�rpe biztons�gban volt, a mad�r ism�t jelzett: - Krr! Krr!

   - Nos! Verika, te k�vetkezel! El�rkezett a szabadul�sod pillanata. Miel�tt fel�rn�l, k�rlek, hunyd be a szemed. Sz�lj a mad�rnak, sz�lljon k�zelebb, hogy eltakarja el�led a Napot.

Megfogta a k�telet, hogy ne himb�l�zzon a l�ny alatt. Megv�rta, am�g Verika biztons�gban feljut, �s akkor v�gre � is elindulhatott. Megk�nnyebb�lt, hogy itt hagyhatja ezt a r�mes b�ny�t, ami a l�ny otthona volt oly sok�ig.

            Mind h�rman kint �cs�r�gtek a friss leveg�n. A mad�r, egy kiss� t�volabb �ld�g�lt a kavicsos talajon. Mih�ly, Csupor �s Verika, f�radtan de boldogan n�ztek egym�sra. �lvezt�k a naps�t�st �s gyenge szell�t. Mih�ly szeretett volna m�g kicsit laz�tani, de az id� s�rgette.

   - Most hogyan tov�bb? – k�rdezte Mih�ly az �tit�rsait. Ekkor a mad�r is megmozdult. Sz�rnyait lebegtette. A szeg�ny ember n�zte, majd hirtelen felki�ltott: - A mad�r!

   - Mi van vele? – �rdekl�d�tt f�radtan a t�rpe.

   - H�t nem �rted? Ez ugyanaz a mad�r, amelyiknek a f�szk�b�l elmenek�lt�nk. � biztosan tudna seg�teni, hiszen egyszer m�r megtette! – lelkesedett Mih�ly.

   - J�l van, pr�b�ljuk meg! – helyeselt a t�rpe.

Mih�ly a mad�r el� �llt: - Mondd csak! Seg�ten�l nek�nk m�g egy kicsit?

   - Krr!

   - Akkor l�gy sz�ves, vigy�l minket el innen! Szeretn�nk min�l el�bb hazaker�lni.

A mad�r mell�j�k r�ppent, lehasalt, �s sz�rnyaival intett nekik, hogy m�sszanak fel a h�t�ra. Az utasok szorosan egym�s m�g� �ltek. El�l a t�rpe, m�g�tte Verika, h�tul pedig Mih�ly.

A mad�r felemelkedett, �s m�lt�s�gteljes mozdulatokkal rep�lt egyre messzebb a barlangt�l. Nem sok�ra a mad�r ism�t megsz�lalt: - Krr!

   - Krr! – j�tt a v�lasz.

Mih�ly felkapta a fej�t: - A f�szekhez visz minket! – mondta riadtan, de m�r fel is t�nt a hatalmas f�szek k�rvonala. Az anyamad�r ott toporgott a sz�l�n.

   - Krr! – �rvendezett az apamad�r, hogy v�gre haza�rkezett.

Csupor �s Mih�ly, kiss� f�l�nken csosszantak le a nagy mad�r h�t�r�l. Amikor Verik�t is leseg�tett�k, az anyamad�r bar�ts�gosan megemelte az egyik sz�rny�t. A v�ndorok odapillantottak. Nagy meglepet�s�kre k�t kis mad�r n�zett r�juk hatalmas szemeikkel.

   - De aranyosak! – ki�ltottak fel egyszerre. – Megsimogathatjuk �ket? – n�ztek k�r�n a mad�rsz�l�kre.

   - Krr! – b�lintott a b�szke papa.

             A kis madarak egyre er�sebb �s egyre t�relmetlenebb csivitel�sbe kezdtek.

   - Krr! Hozz nekik enni! – utas�totta a mama a pap�t.

   - Krr! M�ris! – v�laszolt a papa. – Hozok ezeknek a kis pondr�knak is. Biztosan �k is nagyon meg�heztek. – ezzel elrep�lt.

Az anyamad�r kihaszn�lva a viszontl�t�s �r�m�t, cs�r�vel bar�ts�gosan megb�kd�ste a j�vev�nyeket. Verika bizalmatlanul h�z�dott f�lre. Mikor l�tta, hogy bar�tai m�g nevetg�lnek is, felb�torodott, �s hagyta hadd, b�kd�sse �t is a mad�r. Az apa visszat�rt, cs�r�ben sok-sok finom bogy�t tartva. Az apr�s�gok el� sz�rta valamennyit: - Egyetek! – tolta finoman az �tel k�zel�be a vend�geket, akik hamarosan tele hassal ny�jt�zkodtak el a f�szekben. A mad�r papa is elf�radt. Hossz� volt neki is ez a nap. P�rj�val egy�tt � is nyugov�ra t�rt. A f�szekre b�k�s csend sz�llt.

            Amikor fel�bredtek a mad�r ism�t a h�t�ra vette az utaz�kat, �s elrep�lt vel�k oda, ahol annak idej�n tal�lkoztak.

   - Krr! – sz�lt a mad�r. – Tov�bb m�r nem mehetek veletek. Vigy�zzatok magatokra! �s igyekezzetek! Nem maradt m�r sok id�t�k.

            A v�ndorok lecsusszantak a mad�r h�t�r�l. Gyors zuhan�ssal �rtek f�ldet. K�r�s-k�r�l �de, z�ld f�kat l�ttak. Piros gy�m�lcs�kkel h�vogatt�k �ket. L�pteik alatt selymes f� zizegett. A Nap szikr�z� melege simogatta az arcukat.

   - Ez itt, pontosan olyan, mint az a bogy� erd� volt - csod�lkozott a t�rpe -, csak most �l, z�ld �s vid�m!

   - Igazad van! – mosolygott Mih�ly is, �s k�v�ncsian bement a f�k k�z�, hogy szedjen a bogy�kb�l. A t�rpe r�m�lten ki�ltott r�:

   - Mih�ly! Nem szabad!

   - Ugyan m�r! Gyertek ink�bb ti is, hisz ezek csak, finom �rett csereszny�k!

Csupor �s Verika b�tortalanul k�vett�k. Mih�ly egy szem csereszny�t ny�jtott a l�ny fel�: - Tess�k! Vedd csak el nyugodtan!

A t�rpe mikor megl�tta az �rett gy�m�lcs�ket, gondolkod�s n�lk�l ki�ltott fel: - Ez a gy�m�lcs olyan, mintha Verika arc�t l�tn�m!

A l�ny r�meredt. Nagyon �rz�kenyen �rintette, ha az arc�r�l besz�ltek. Tudta ezt a t�rpe is, de mit tegyen szeg�ny feje, ha egyszer ilyen fecseg� term�szete van! Mih�ly fesz�lten figyelt. Nem tudta, mi fog t�rt�nni. F�lt, hogy Verika nem tud uralkodni a haragj�n, �s neki esik a meggondolatlan t�rp�nek. De a l�ny, egy perc m�lva megsz�lalt: - Menj�nk tov�bb! – ezzel h�tat ford�tott a gy�m�lcs�snek, �s az �t fel� indult.

A k�t j� bar�t k�vette. Az �ton haladva el�rkeztek egy kedves tavacsk�hoz, aminek a partj�t aranys�rga homok bor�totta. A f�k itt is z�ldelltek. Leveleik csillogtak a napf�nyben. Az egyik fa alatt pedig, egy szek�r v�rakozott.

   - hogyan jutunk �t a t�loldalra, - �rdekl�d�tt Verika, a homlok�t t�r�lgetve. Nem volt hozz� szokva az ilyen h�s�ghez. Mikor megn�zte a tenyer�t, r�m�lten ki�ltott fel: - Mi t�rt�nik velem? Jaj! Mi ez? Mit�l v�rzek? – szemei nagyra kerekedtek a riadts�gt�l. Mih�ly is ijedten n�zett a l�ny kez�re, majd az arc�ra.

   - De, hiszen nem is v�rzel!

   - N�zd meg! – mutatta a l�ny Mih�lynak a v�res kez�t. – Akkor ez mi?

Mih�ly mosolygott.

   - Gyere, mossuk le a t�ban!

A l�ny a v�z f�l� hajolt, �s megl�tta a t�k�rk�p�t. Ett�l m�g jobban megr�m�lt. Sik�tva ugrott h�tra. A l�ny, a hirtelen mozdulatt�l hanyatt esett a meleg homokban. Mih�ly nem t�tov�zott. Azon nyomban ott termett mellette, �s felseg�tette.

   - Mi t�rt�nt? – k�rdezte a m�g mindig s�padt l�nyt, �s k�zben mereven b�multa az arc�t.

   - Csupor! Gyere csak ide! Te is l�tod?

A t�rpe mell�j�k l�pett, �s k�rd�n n�zett a l�nyra: - Na, mutasd csak! A l�tv�ny �t is megd�bbentette. A l�ny arc�t cs�f�t� dudorok lassank�nt t�nedezni kezdtek.

   - Igen, �n is l�tom!

Verika eltakarta az arc�t, �s zokogni kezdett: - Ilyen rond�n nem mehetek tov�bb! – sik�totta, �s beszaladt az erd�be.

Mih�ly �s Csupor k�ts�gbeesetten kiab�lt ut�na: - Verika! Ezt nem teheted!

   - Hagyj�tok csak! �gy is visszaj�n! – sz�lt valaki a h�tuk m�g�tt.

A k�t riadt figura, idegesen fordult meg. Vajon ki az, aki k�rdez�s n�lk�l belebesz�l az � dolgukba? Mikor megl�tt�k a h�vatlan sz�sz�l�t, a meglepet�st�l elt�tott�k a sz�jukat:

   - Nah�t! A tekn�c! A j� �reg tekn�c!

   - Hogy vagytok? – �rdekl�d�tt az �ri�s tekn�s. – L�tj�tok azt a szekeret? A ti�tek. Tegnap jelent meg. Az�ta tudom, hogy j�nni fogtok. De, mit n�ztek olyan furcs�n?

   - Azt, hogy hogyan lehets�ges, hogy ami eddig halott volt, az most �l? - v�laszolt Mih�ly.

   - Amikor megjelent a szek�r, ugyanakkor egy csap�sra kiz�ld�lt a t�j, �s �letre kelt a v�z is. K�pzelj�tek csak, tele van hallal, �s n�v�nnyel! – ujjongott a tekn�s, �s egy gyors csobban�ssal elmer�lt a v�zben, amely a tekn�s hely�n vid�m gy�r�ket fodrozott. Majd a tekn�s ism�t felbukkant, �s �gy folytatta: - Gyertek, �tviszlek benneteket a t�ls� partra.

   - Nem hagyhatjuk itt Verik�t! – tiltakoztak egyszerre a szerencsepr�b�l�k.

   - Ti tudj�tok, ha annyira r��rtek! – sz�lt a tekn�s, �s elindult befel� a t� k�zepe fel�.

   - V�rj! – ki�ltott Mih�ly. – Egy�ltal�n nem �r�nk r�!

   - Akkor, mire v�rtok? Menj�nk m�r!

            Az �t sor�n �sszekov�csol�dott k�t j� bar�t felpattantak a tekn�c h�t�ra. Mih�ly l�tta a v�zben �szk�l� halakat. Ett�l er�s honv�gy ker�tette hatalm�ba. M�r nagyon r�g pec�zott a kis patakban. Gondolatait �s egy hatalmas s�haj k�vette.

                                                          ***

    - �gy sokkal szebb ez a t�! – sz�lalt meg m�g mindig r�vedezve.

   - Az biztos! Vigy�znotok is kell, hogy ilyen maradhasson! – mondta a tekn�c.

   - Ezt, hogy �rted?

   - �gy �rtem, meg kell, tegy�tek azt, ami�rt v�llalkoztatok erre az �tra. Idej�ben haza kell �rnetek, k�l�nben hi�ba volt minden f�radoz�sotok, �s a t� is �jra visszav�ltozik olyann�, mint azel�tt volt, �s �r�kre olyan is marad. Mi lesz akkor velem?

Id� k�zben a tekn�shaj� �t�rt a t�lpartra. Ott letette a v�ndorokat, �s �tjukra bocs�totta �ket. Mih�ly �s Csupor egyenesen a szek�r fel� vett�k az ir�nyt. Mire oda�rtek, Verika is el�ker�lt. Arc�t k�nny bor�totta. Idegesen toporgott, �s integetett fel�j�k: - Gyertek m�r! Ne cammogjatok olyan lassan!

Mikor mindh�rman egy�tt voltak v�gre, gyorsan felpattantak a szek�rre, �s a lovak k�z� csaptak, amelyek mint a sz�l rep�tett�k hazafel� �ket. A sebes sz�guld�st egy hatalmas sziv�rv�ny zavarta meg. �tjuk felett, mint valami hatalmas alag�t �velt �t.

   - �t kell menn�nk alatta! Csak az a baj, hogy ezek az �gi jelens�gek, mindig vel�nk egy�tt haladnak, �gy szinte lehetetlen utol�rni �s lehagyni �ket – sop�nkodott Mih�ly.

   - Annak t�nhet… de… – t�prengett Verika. – Maradt m�g abb�l a madzagb�l?

   - Sajnos nem! – s�hajtott Mih�ly.

Verika l�zasan kutatni kezdett ruh�j�nak red�i k�zt. Gall�r, zseb, mandzsetta nem maradt �rintetlen�l.

   - M�gis mit keresel? – n�ztek �rtetlen�l a l�nyra a m�sikak.

   - Musz�j tal�lnom ak�rmilyen apr�cska foszl�nyt is abb�l a c�rn�b�l! Egy kis f�rc is el�g! Keress�tek ti is! – v�laszolt a l�ny, de keze nem �llt meg. Csak keresett egyfolyt�ban. Mih�ly �s Csupor is keresg�lni kezdtek. El�sz�r csak �mmel-�mmal, majd egyre jobban belelend�ltek �k is. Mint a majmok a ketrecben bogar�szt�k egym�st. Az eredm�ny nem is maradt el. A t�rpe ki�ltott fel legel�sz�r: - Tal�ltam! Tal�ltam! – ujjongott.

   - Hol van? Mutasd! – kapott a t�rpe kez�hez Verika. – Ez, ez csod�latos! – tartotta a magasba a c�rna darabk�t, �s k�zben kiab�lt. – F�jj t�rpe! F�jj!

            A t�rpe imm�r harmadszor f�jt a pamutra, ami most is meger�s�d�tt, megn�tt. A l�ny l�d�tott rajta egy hatalmasat, �s a k�t�ll� v�lt c�rnasz�l, r�tekeredett a sziv�rv�nyra.

   - Most! �tmehet�nk alatta! – adta ki az utas�t�st Verika.

A lovak ism�telt v�gt�ba kezdtek. Amikor �t�rtek a sziv�rv�ny alatt, a k�t�l leold�dott r�la, �s lehullott a f�ldre.

   - Ezt az�rt m�g felgomboly�tom – mondta a l�ny -, h�tha sz�ks�g�nk lesz m�g r�, �s laza mozdulatokkal tekerni kezdte a fonalat. Olyan �gyesen, mintha mindig is ezzel foglalkozott volna.

   - Tudj�tok – sz�lalt meg Mih�ly -, ezt a gombolyagot m�g �desany�m sodorta a r�gi rokk�j�n, majd gomboly�totta. Mindig azt mondta – „tal�n egyszer m�g haszn�t vessz�k!”

   - �s igaza lett! E n�lk�l m�g mindig a b�ny�ban �cs�r�gn�nk! – helyeselt a l�ny.

   - Igen, de az�rt ha te nem tal�lod ki, hogyan tudjuk haszn�lni, nem jutottunk volna �t soha a sziv�rv�ny alatt – pr�b�lta a t�rpe helyre hozni az el�bbi hib�j�t.

   - Ugyan, hiszen �n nem tettem semmit! �n hi�ba f�jtam volna r�! – mondta a l�ny.

            Ezeknek, a szavaknak a hallat�n Csupor zavar�ban elv�r�s�d�tt. Nem volt hozz�szokva ahhoz, hogy valami�rt is megdics�rj�k. � csak tette a dolg�t.

   - Nah�t! – ki�ltott fel tr�f�san Mih�ly. – Most te is olyan piros vagy, mint ez a l�ny itt – mutatott nevetve Verik�ra, akin megint megakadt a szeme. A l�ny arc�r�l folyamatosan t�ntek el a ronda bibircs�kok. A l�tv�nyt�l Mih�ly ism�t felki�ltott: - Nah�t! Te egyre szebb leszel!

   - Mi�rt mondod ezt? – k�rdezte a l�ny f�lszegen.

   - Az�rt, mert megint kevesebb dudor van az arcodon. �gy l�tszik min�l k�zelebb, ker�l�nk a c�lhoz, ann�l tiszt�bb lesz a b�r�d. Ugye, �r�lsz neki?

   - �r�l�k bizony! – felelte Verika zavarodottan.

   - Valami baj van? Olyan vagy, mintha f�ln�l valamit�l.

   - Semmi baj! Menj�nk tov�bb!

            A szek�r �jb�l elindult. Mih�ly, Csupor �s Verika csendesen �cs�r�gtek egym�s mellett. A lovak b�k�sen, hang n�lk�l haladtak az �ton. Tudt�k mi a dolguk, nem kellett n�gatni �ket.

A Nap tov�bbra is bar�ts�gosan s�t�tt le r�juk. Az �t sz�l�n�l ny�l� vir�gok tarka l�tv�nya nyugtat�an hatott a f�radt utasokra. Az er�s illatt�l k�bultan b�logattak. Arra �bredtek, hogy hideg sz�l kerekedett. S�t�ts�gbe borult az eg�sz k�rny�k. Hangos menyd�rg�s k�zepette hullani kezdett a h�. Az utasok �rtetlen�l n�ztek egym�sra. Nem �rtett�k, mi t�rt�nhetett! Egyszerre esett a h�, �s d�rg�tt az �g. V�g�l megsz�lalt egy d�rg� hang: - Itt nem mehettek �t!

   - De nek�nk, musz�j! – ki�ltott Mih�ly. – Ha itt maradunk, annak borzaszt� k�vetkezm�nyei lesznek!

   - Milyen k�vetkezm�nyekr�l besz�lsz? – k�rdezte a hang g�nyosan.

   - Nincs id�m elmagyar�zni! Legyen el�g, hogy s�lyosak!

   - Lassan a testtel! – d�rrent a hang. – �n a T�zlassz�s R�m vagyok! �s j�l ismerlek t�ged. Tudom b�tor ember vagy, de nem aj�nlom, hogy felbosszants! Egy�bk�nt most is kigondoltam valami meglepet�st sz�modra.

   - Ne fenyegess! Nekem mennem kell, �s megyek is! – m�rgel�d�tt Mih�ly.

   - Ha annyira menni akarsz, menj! Nem b�nom. Menj, ha tudsz! – a hang ezzel elhalt, �s t�bb� nem is lehetett hallani.

   - indul�s! – adta ki a parancsot Csupor, �s az ostorral a lovak k�z� suhintott. Az �llatok elindultak. Mentek, mentek, de nem haladtak. Ami h� lehullott, az mind k�r�j�k gy�lt. A pelyhek megkem�nyedtek, �s minden �rint�st�l gurulni kezdtek. Mih�ly egyre d�h�sebb� v�lt. V�g�l nem b�rta t�rt�ztetni mag�t, �s felki�ltott: - Azt mondtad, mehet�nk!

   - Ha tudtok! Ezt is mondtam! Most is ezt mondom. Menjetek, ha tudtok! – �s a hang t�bb� t�nyleg nem volt hallhat�.

            Az utasok tanakodtak. L�zasan t�rt�k a fej�ket, mit tegyenek. V�g�l arra jutottak, hogy �ssze kell szedni a gy�ngy�ket. Mindh�rman leugrottak a szek�rr�l, �s szapor�n szedni kezdt�k a gy�ngy�ket. Illetve, megpr�b�lt�k. Minden gy�ngyszem, amit meg�rintettek, kigurult a kez�k al�l, �s sz�tsz�r�dott a k�rny�ken. Hi�ba szaladg�ltak ut�nuk, nem tudtak egyetlen szemet sem megfogni. Teljesen kimer�lve rogytak a f�ldre. K�ts�gbeesetten t�rt�k a fej�ket, valami megold�st kutatva. Egyszer csak a t�rpe talpra ugrott, �s a l�nyra n�zett.

   - Mi lenne, ha megint f�jdog�ln�k? – k�rdezte az �r�mt�l csillog� szemekkel.

   - F�jj! F�jj! – kapott �szbe a l�ny is.  - Hogy ez eddig nem jutott esz�kbe!

�s a t�rpe f�jt! Ahogy csak b�rt. A szek�r fel�l k�gy�z� mozg�ssal tekeredni kezdett a felgomboly�tott fonal. Ennek l�tt�n Mih�ly arca felder�lt. A t�rpe pedig csak f�jt, f�jt, �s f�jt. A fonal a f�ld�n k�szott, �s minden �tj�ba ker�l� gy�ngyszemet mag�ra f�z�tt. Ami gy�ngy nem f�rt r�, az egyszeriben k�dd� v�lt.

   - Gyer�nk a szek�rre! Most m�r senki nem �ll�that meg! – ki�ltott Mih�ly.

..........