Krist�lyka, a kicsi v�zcsepp

T�rt�nt egyszer, hogy a sz�l felkorb�csolta az �ce�n viz�t, s nyom�ban v�zpermet sz�letett. Ebb�l a permetb�l kelt �letre Krist�lyka, a kicsi v�zcsepp.

– Szervusz sz�l! Te tudod ki vagyok �n?

– Ejnye! Micsoda buta k�rd�s, hiszen te egy kicsi v�zcsepp vagy.

– �s mire vagyok j�?

– M�g ezt sem tudod? – nevetett a sz�l, �s k�rbef�jta a v�zcseppet. – Gyere, cs�cs�lj a k�penyem sz�l�re, �s �n megmutatom neked a Vil�got, �s l�tni fogod, mire vagy j�.

– Milyen az a Vil�g?

– A Vil�g gy�ny�r� �s f�jdalmas!

Krist�lyka nagyon k�v�ncsi lett erre a Vil�gra. Nem t�tov�zott, gyorsan helyet foglalt sz�l k�peny�n.

– Mehet�nk!

A sz�l tovasz�llt, h�t�n a v�zcseppel. A Nap egyre melegebben s�t�tt, amit Krist�lyka igen nehezen viselt. M�r majd el�jult. �pp csak annyi ereje maradt, hogy sz�ljon a sz�lnek.

– Mondd csak sz�l, minden�tt ilyen meleg van? Lassan elp�rolgok, pedig �pp csak megsz�lettem.

A sz�l megsajn�lta a kicsi v�zcseppet, �s az es�erd�k fel� vette az ir�nyt.

– N�zd csak! Ez a hatalmas erd� telis-tele van p�r�val, nedvess�ggel. Itt kipihenheted magad.

– Mi�rt j� az erd�nek ha tele van nedvess�ggel? – k�v�ncsiskodott a kicsi v�zcsepp.

– H�t.., arra j�, hogy tiszt�tsa a F�ld leveg�j�t. Ezeken az es�erd�k�n kereszt�l l�legezik a F�ld.

– �, de csod�s! �s milyen kellemes itt. M�r nincs is melegem, �s sokkal nagyobb vagyok mint voltam. – mondta Krist�lyka.

– Gyere, mutatok m�g valamit! – mondta a sz�l �s f�ty�lve r�ppent ki a hatalmas t�rzs� f�k k�z�l. Sok�ig rep�lt, hol langyosan f�jt, hol cib�lta az �tj�ba ker�l� �l�l�nyeket, hol meg forgott, mag�val sodorva mindent, �s mindenkit. Krist�lyka csak pislogott, leskel�d�tt, tekingetett amerre csak tudott. Mindent l�tni akart abb�l a csod�s vil�gb�l, amit a sz�l �g�rt neki. L�tott vir�gos r�teket, nagy csapatokban rep�l� madarakat, csord�kban v�gt�z� �llatokat, hull�mz� b�zamez�t. L�tott f�st�lg� gy�rk�m�nyeket, s�r�n lakott v�rosokat, szalad� aut�kat. A leveg� sz�rke lett, �s nem esett j�l neki bel�legezni, k�h�g�tt �s fuldokolt t�le.

– Khm, Khm! Mondd sz�l! Mi ez a sz�rny�s�g?

– Ez? Az emberek alkotta gy�rak, aut�k, f�stje, ami nem tud feloszlani, itt marad, kering �s k�ros�t mindent. Ez�rt van sz�ks�g az es�erd�kre. Ugye eml�kszel r�juk?

– ����geenh! – fuldokolt Krist�lyka a kicsi v�zcsepp.

A sz�l l�tta a v�zcsepp egyre sz�rk�bb arcocsk�j�t, ez�rt gyorsan tovasz�llt, min�l el�bb ki a sz�rke leveg�b�l. Ahogy egyre messzebb ker�ltek, ann�l jobban h�lt a leveg�, �s feh�r pih�k sz�lling�ztak k�r�l�tt�k, �s t�ncoltak a sz�llel. Krist�lyka f�zott, ruh�ja feh�redni kezdett.

– Jaj, sz�l! Mi ez m�r megint? �s mik azok a feh�r pih�k?

– Te kis butus! – v�laszolt j�kedv�en a sz�l. – Igen szerette a telet, mert csod�san csillogott az eg�sz k�rny�k. �s nem csak csillogott, hanem zen�lt – Tudod azok ott a h�pih�k. T�len, amikor a Nap nem s�t olyan melegen, leh�l a leveg�, �s megfagynak a v�zcseppek, �s ilyen sz�ps�ges h�pih�kk� v�lnak. �s sok j�g is lesz, majd megl�tod.

Krist�lyka f�zott, szinte remegett, de a k�v�ncsis�ga sokkal er�sebb volt, �gy nem panaszkodott. L�tott hatalmas feh�r hegyeket, feh�r �llatokat, befagyott nagy vizet, benne �ri�si halakat. Csak meresztette szem�t, �s amit l�tott, arr�l mindr�l megk�rdezte a szelet. Szeg�ny sz�l eg�szen kifulladt. Itt a j�gvil�gban jegesen kellett f�jnia, ami nagy er�t k�v�nt, �s m�g v�laszolgasson is. Nem volt ehhez hozz�szokva.

– Mondd sz�l? Minden�tt ilyen sok a v�z �s p�ra, nedvess�g? Mert ha igen, akkor �n mi�rt sz�lettem? Mi hasznom lehet? Jaj, de f�zom! – s�rta el mag�t krist�lyka.

– Tudni szeretn�d mi�rt l�tezel? Gyere, megmutatom neked! – v�laszolt a sz�l �s sebesen rohant tov�bb. A jeges lehelete �tv�ltozott langyoss�, majd a t�zforr�v�. Krist�lyka fel�l�nk�lt, ruh�csk�ja ism�t �ttetsz� volt. �s ism�t el�j�tt a k�v�ncsis�ga. Odalent els�rgult, szomor�an lehajl� f�tengert l�tott. �s ism�t k�rdezett:

– Mondd sz�l! Mi�rt olyan s�rga a f�?

– Mert r�gen esett az es�. Szomjasak a n�v�nyek. �k nem tudnak elk�lt�zni, a v�z ut�n menni, �gy ha nem esik az es�, �k bizony m�g el is pusztulhatnak. De a v�zhi�ny�t�l a t�bbi �l�l�ny is szenved.

– Ez olyan, de olyan szomor�. K�rlek, kedves sz�l, tegy�l le engem a f�be, majd f�jj olyan er�sen, hogy sok, sok v�zcsepp� v�ljak, �s meg�nt�zhessem a szomor� f�vet.

�gy is lett. A sz�l f�jt, majd esni kezdett az es�. A f�sz�lak kiny�jt�zkodtak.

– K�sz�nj�k! – rebegt�k a szel�dd� v�lt sz�lnek, �s a kicsi v�zcseppnek. Krist�lyka nagyon boldog volt, hogy megmentette a f�sz�lak �let�t. Vissza�lt a sz�l k�peny�re, j�l megkapaszkodott, �s sz�p halv�nyz�ld ruh�csk�j�b�l n�zett a sz�lre.

– �, sz�l! De j� �rz�s seg�teni! – s�hajtott el�gedetten.

– Akarsz m�g seg�teni? – k�rdezte a t�le a sz�l.

– Igen! -lelkesedett Krist�lyka a kicsi v�zcsepp.

– Rendben. Mutatok m�g valamit! – mondta a sz�l �s tovaszaladt. Forr� lehelet�vel k�rbe simogatta a szikl�kat, kavicsokat, amik sz�tporladtak t�le.

– Jaj! – ki�ltott Krist�lyka. – Mi ez itt? Hol vannak a n�v�nyek, a vir�gok, az �llatok? Hol van a v�z, a nedvess�g?

– Itt olyan nincs. Sokszor �vek telnek el mire esik az es�. Olyankor kivirul ez az eg�sz kies t�j. Olyankor sok �llat szaladg�l a sivatagban. Egy�bk�nt ez a legsz�razabb vid�k a F�ld�n. R�gen volt itt is v�z. Ma m�r csak n�h�ny vaskos n�v�ny t�rolja, �s m�lyen a felsz�n alatt m�g cs�rgedez a patak. De nem �rni le hozz�. Az �llatok est�nk�nt b�jnak csak el�, amikor a Nap m�r aludni t�rt. De, n�zd csak! Ott, l�tod? Ott valami fekszik a homokban! – f�jta egy szuszra a sz�l, �s odalibbent, ahov� mutatott. Egy homokd�ne t�v�ben, egy �pp csak piheg� dromed�r fek�dt. P�pja r�g kisz�radt, ernyedten hevert a forr� homokban. A kicsi v�zcsepp sz�ve akkor�d dobbant, hogy a k�bult teve is meghallotta.

– K�rlek kedves sz�l, tegy�l le hozz�!

A sz�l meglebbentette k�penye sz�l�t �s a kicsi v�zcsepp lepottyant r�la, egyenesen a teve kil�g� nyelv�re, hogy megnedves�tse azt. Majd kis t�cs�v� v�lt egy apr�cska m�lyed�sben, amib�l az elgyeng�lt teve, kilefetyelte a vizet. Egyetlen cseppecsk�t hagyott k�t homokszem k�z�tt. Mikor er�t gy�jt�tt, lassan fel�llt, �s megk�sz�nte a seg�ts�get.

Krist�lyka s�ros volt a homokt�l, el is f�radt, gyeng�nek �rezte mag�t, lesov�nyodott, de nagyon boldog volt!

– Sz�l! Kedves sz�l! Vigy�l haza k�rlek! Most m�r tudom mi�rt vagyok. Szeretn�m elmondani a nagy v�zt�meg minden cseppj�nek, hogy �k is tudj�k, milyen fontosak vagyunk, hogy a Vil�g m�g sok�ig maradhasson ilyen csod�laton!

(Szab� Gitta: 2009. 12. 08.)