L�mpa alatt dobozf�szek

     Nagyap� agg�dva k�mlelte az eget. Az ablakon kereszt�l figyelte az egyre hevesebben hajladoz� f�kat, a hideg sz�l t�pte, r�ngatta �gakat, a leszak�tott levelek r�pt�t. Homloka egyre r�ncosabb �s tekintetet mind bor�sabb lett, ak�r odakint a fekete �gbolt. Unok�ja, Pistike, egy ideig csendben figyelte. S�t, felvette pap�ja testtart�s�t is, �s � is k�mlelte az eget. �m, hamar megunta a szeml�l�st, �s �gy sz�lt: - Nagyapa! Mi�rt n�zed a felh�ket, �s mi�rt r�ncolod a homlokod?

     – Eh! – legyintett nagyap�. –Agg�dom a madarak�rt!  Ugye hallottad reggelente milyen sz�pen �nekeltek? De ma nem �nekeltek.

     – Mi�rt nem?

     – Mert f�lnek �s f�znak. Ez a viharos sz�l nagy vesz�lyt jelent nekik. Eml�kszel mikor az ovib�l j�tt�nk haza, pont azon a f�n - ott ni -, l�ttunk egy mad�rf�szket.

     –igen, igen! - ujjongott a gyermek.

     – Most ezek a f�szkek �s a benn�k l�v� toj�sok, kikelt fi�k�k, mind bajba ker�lhetnek. Na de rem�nykedj�nk, hogy visszat�r a j� id� – mondta m�g nagyap�, mert l�tta kis unok�j�nak lefel� g�rb�l a sz�ja.

     Teltek a napok, �s nagyap� hi�ba rem�nykedett, az id� nem javult. S�t! Egyre hidegebb lett. A szekr�nyb�l el kellett venni a t�likab�tot, a csizm�t, �s a sapk�t is, amit Pistike nagyon nem szeretett.  De anya hat�rozottan kijelentette; - sapka kell! Nincs ellenvet�s! Nagyap� egyre sz�tlanabb lett. Ki-be j�rk�lt, a f�k lombjai k�zt f�rk�szett. Majd a f�k alatt a lehullott gallyak, levelek alatt vizsg�l�dott.  K�veket, t�gladarabokat pakolgatott a j�rd�ra, hogy lehessen k�zlekedni, mert a sok es� miatt v�z fedte az udvart. M�g a kapu el� is tett kisebb zs�kokat, hogy az utc�r�l ne folyj�k be a v�z az udvarba.   

     Egyik alkalommal kezeit furcs�n a hasa el�tt tartva t�rt vissza a h�zba.

     – Gyorsan, gyorsan! – ki�ltott izgatottan a konyha fel� nagyany�nak.

     – Mi t�rt�nt? – r�m�ld�z�tt azonnal nagyany�.

     – Hozz egy puha, meleg rongyot!  Igyekezz! – mordult szokatlanul papi.

     Pistike t�gra ny�lt szemekkel figyelte nagysz�leit. Nagyany� t�r�lt-fordult, �s m�r j�tt is, kez�ben puha rongydarabot tartva.

     – Tess�k! – ny�jtotta papa fel�.

     – Ez az! Ez j� lesz! – �r�lt nagyap�, �s kez�b�l �vatosan a rongyra helyezett k�t kicsinyke mad�rfi�k�t, akik meg sem mozdultak, csak reszkettek egyfolyt�ban. Szemecsk�ik csukva, �zott tollacsk�ik r�tapadtak apr�cska kis test�kre.

     – Papa, milyen mad�rk�kat hozt�l? �s a sz�leik nem s�rnak ut�nuk? – k�v�ncsiskodott a gyermek. 

- Anyu biztosan s�rna ut�nam!

     A papa, am�g gyeng�den megt�r�lgette az apr� �leteket, addig r�viden elmondta az unok�j�nak, hogy bizony ezek a mad�rk�k fecske fi�k�k. �s nekik �rt a legjobban ez az id�. Tov�bb nem foglalkozott azzal, hogy a gyermek k�r�l�tte s�rg�l�dik, csak tette a dolg�t. Mint a kiscsib�ket, kacs�kat, �ket is betette egy f�szeknyi dobozba, majd a dobozt az asztali l�mpa al� tolta. A dobozt f�lig betakarta, hogy nem legyen t�l er�s a f�ny a mad�rk�knak. A h�t�h�z sietett, �s a m�snap eb�dre el�k�sz�tett h�sszeletekb�l egyet kivett, �s icipici apr� falatk�kra szeletelte. Mikor ezzel megvolt, anya szem�ld�kcsipesz�vel csippentett egy darabk�t a h�sb�l, �s a dobozf�szekben sz�rad� mad�rk�k fel� ny�jtotta.  Pistike nagyon izgatott volt. Ilyen �rdekes dolgot m�g soha nem l�tott. Csendben figyelt. Kis id� m�lt�n halk mocorg�s, c�rnav�kony csipog�s hallatszott a dobozf�szek belsej�b�l. Nagyap� t�relmesen v�rt. Nem mozd�totta a csipeszcs�rt. Egyszer csak az egyik kis mad�r �ri�sira t�totta a cs�r�t, �s a csipeszcs�rrel egy�tt bekapta a h�sit. Am�g le nem nyelte a falatot, addig a csipesz, bizony fogs�gban maradt. Majd elengedte, �s a csipesz �jabb falatot csippentett, �s ny�jtotta a fi�k�k fel�, �gyelve arra, hogy a m�sik mad�rka is egyen. Mikor v�gre �gy t�nt a mad�rk�k j�l laktak, nagyap� visszatette a marad�k husit a h�t�be, �s az izgalomt�l f�radtan pihenni t�rt. Kis unok�ja is mell� heveredett. Bef�szkelte mag�t papi hatalmas karjai k�z�, �s mosolygott. Majd m�g miel�tt elaludt volna, megk�rdezte nagyap�t: - Papa! Mi�rt vesz�lyes ez az id� a fecsk�kre?

      – Tudod Pocok, a fecsk�k a leveg�ben repdesve szerzik az �lelm�ket. Sokszor n�zt�k m�r egy�tt �ket, amikor cik�znak �sszevissza a leveg�ben. Gondold csak el, ebben az id�ben, nem tudnak a leveg�be r�ppenve apr� rovarok ut�n kapkodni. Ilyenkor m�g �lelem sincsen nekik, mert a sok es� elmossa �ket. Ez�rt nem tudj�k a fi�k�kat sem etetni.

      – Meghalnak? – szomorodott el a kisfi�.

      – Bizony el�fordulhat! – s�hajtott nagypapa. – Ez�rt kell nekik seg�teni. Holnap a sz�l�knek is tesz�nk ki ennival�t. �s ha v�gre kis�t a nap, �s ha ism�t j� id� lesz, a fi�k�kat visszaadjuk a sz�leiknek.

     – De papi! Olyan aranyosak! Ink�bb tartsuk meg �ket.

     – Azt nem lehet! Nekik a sz�leikkel �s fajta t�rsaikkal kell �lni�k. Csak �k tudj�k nekik megtan�tani a fecske �letet, hogy mire j�n a t�l, er�sen �s biztons�ggal tudjanak �tra kelni, oda ahol meleg fogadja �ket. A messzi Afrik�ba. Tavasszal onn�t j�nnek majd vissza, �s �nekelnek majd �jra nek�nk.   

     – De…

     - Semmi de! – sz�lt nagyap� hat�rozottan, de kedvesen.  – Ott kint az a ty�k az �lban, fel tudna t�ged nevelni? – k�rdezte a gyermeket, aki halkan kuncogni kezdett: - Jaj, papi! Hogy te milyen m�k�s vagy! M�r, hogy tudna egy ty�k egy kisfi�t nevelni???

      - Na, l�tod!

      – Papi! �rtem m�r! – s�gta a gyermek, �s b�k�sen �lomba szender�lt. �lm�ban s�t�tt a napocska, sz�rnyaltak a madarak, cik�ztak a fecsk�k, �s hallotta az �nek�ket. Arcocsk�j�n boldog mosoly pihent. Nagyap� is mosolygott, ahogy tekintete kis unok�j�ra t�vedt.

(Szab� Gitta: 2010-05-19)