Szab� Gitta: Harangvir�g

     Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy magas f�lsziget, melynek l�bait h�s viz� tavacska mosta. A f�lszigeten a p�rad�s leveg�nek k�sz�nhet�en, d�s erd�k, k�v�r legel�k voltak, melyeken rengeteg �llat legel�szett. Az emberek csendben, b�k�ben �ltek egy�tt a term�szettel, elfogadt�k annak szesz�lyeit.

     T�rt�nt egyszer, hogy a f�lsziget ur�nak �s hitves�nek kisl�ny gyermek�k sz�letett. B�lcs�j�n�l �sszegy�lt mindenki, aki �lt �s mozgott. Az �llatok �p �gy, mint az emberek. Akkoriban m�g �lt egy t�nd�r az egyik barlang m�ly�n. Sok, sok �vet meg�lt m�r. M�g azokb�l az id�kb�l maradt itt, amikor a f�ldet az �ri�sok, s�rk�nyok, �s mindenf�le var�zsos term�szet� alakok t�lt�tt�k be. Mivel nem sok magafajt�val tal�lkozhatott, mert mind sz�tsz�ledtek, �t mag�ra hagyva, arr�l nem is besz�lve, hogy a csodatev�sen k�v�l semmi egyebet nem csin�lt t�bb mint ezer �ve, �gy nagy izgalommal ment � is az �jsz�l�tt k�sz�nt�s�re.

     Mikor r� ker�lt a sor, egy sz�l csod�s mezei vir�got tett a b�lcs�be a gyermek mell�.

A b�szke sz�l�k h�l�san k�sz�nt�k, �s e vir�gr�l nevezt�k el gyermek�ket. �gy lett a kisl�nyb�l Harangvir�g. A csecsem� neve hallat�n hangos kacag�sba kezdett. Mintha ezer, �s ezer csengetty� sz�lalt volna meg.

Az id� telt, a kisl�ny sz�pen cseperedett. Ny�ron a mez� �llatainak �nekelt cseng� hangon. Ilyenkor a harangvir�gok is zen�lni kezdtek. T�len, a fa�gakon cs�ng� j�gcsapokkal versenyezve dalolt. Mindegy volt neki milyen �vszak van. Mindig tal�lt kedv�re val� mulatts�got.

     Egyik tavaszon �desapja �csokat, b�dogosokat hivatott, �s egy csod�latos templomot �p�ttetett nem messze att�l a helyt�l, att�l a dombocsk�t�l, ahol Harangvir�g legt�bb idej�t t�lt�tte. Itt �cs�rg�tt �s figyelte az �llatokat, a madarakat. Itt simogatta kedvenc �zik�je fejecsk�j�t. Egy alkalommal ism�t ott �cs�rg�tt a dombocsk�n, �s mikor hi�ba v�rta kedvenc �zik�j�t, hirtelen fel�llt a dombra, kezeib�l t�lcs�rt form�lt a sz�ja k�r�, �s �gy ki�ltott a messzibe az �z�rt. Csod�k-csod�j�ra, valaki visszaki�ltott. Nem is egyszer. R�ad�sul az � cseng� hangj�n. El�sz�r megijedt. De k�v�ncsi volt, na meg tetszett is neki ez a j�t�k, h�t m�g egyszer ki�ltott. Az a valaki ism�t visszaki�ltott. Pontosan ugyan azt, �s ugyan�gy ahogy �.

„�desany�mat im�dom, adok neki r�ti vir�got!”

�gy kiab�lt, kurjongatott, az a valaki meg csak feleselt. M�r k�r� gy�ltek az emberek, fens�ges sz�lei is ott toporogtak mellette, �s csod�lkoztak �k maguk is.

     - Nah�t! Visszaj�n a hangod! – ki�ltott�k t�bben is a sokas�gb�l. El is nevezt�k ezt a hangj�t�kot echonak, vagyis visszhangnak.

     Harangvir�g m�r sz�p nagyra n�tt. �pp hogy feln�tt� nem v�lt, amikor �szrevette, hogy a visszhang m�r nem olyan sz�p, tiszta, er�s, mint kor�bban volt. Nem tudta mire v�lni a dolgot, �s csak agg�dott. Sz�lei sem tudt�k hogyan t�rt�nhetett ez, �s seg�teni sem tudtak rajta. Egy �jjel megjelent a t�nd�r a le�ny �gy�n�l �s �gy sz�lt:

     - Tudd, nem v�letlen�l cseng a hangod, nem v�letlen�l sz�letett a visszhang, �s az sem v�letlen, hogy egyre gyeng�bb.

     - Nem v�letlen? De, hogyan? �s ki vagy te?

     - �n t�nd�r vagyok, ahogy te is. Te vagy a visszhang �rz�je, hogy soha ne tudjon v�gleg elt�nni, de lassan fel kell, �ldozd a term�szet�rt, a F�ld �lhet�s�g��rt.

A le�ny csak n�zett. Nem �rtett semmit abb�l, amit a t�nd�r mondott.

     - De mi�rt?

     - Mert a f�k, amik veled egy�tt n�ttet, m�r olyan nagyok, hogy elz�rj�k a visszhang �tj�t. Ez�rt egyre csak gyeng�l. De a f�kra sz�ks�ge van a f�ldnek, hogy l�legezhessen. �rted?

     - Azt hiszem! Akkor m�gis, minek �rizni? �s meddig?

     - �r�kk�! Ez�rt vagy t�nd�r, hogy mindig �rizhesd. Ha egyszer �gy ad�dik, hogy valamelyik fa elpusztul, �s �jra szabadd� v�lik a hang �tja, akkor majd megint fel�llhatsz a dombodra…

(2012-04-30)