A lusta kecskeb�ka �s a feled�keny kancs�ka

     Egy friss tavaszi reggelen, Lustika hangos l�rm�z�sra �bredt. Vizes iszapf�szk�kben nagy volt a s�rg�s-forg�s. �lmosan t�r�lgette ki a csip�kat a t�li �lomt�l m�g duzzadt szemeib�l.

     – Mi ez a hangzavar? – k�rdezte.

     – Ez neked hangzavar? - h�rd�lt fel kir�lyi pap�ja. - Ez a vil�g legszebb kecskeb�ka szeren�dja, az ifj� b�kaleg�nyek szerelmi kuruttyol�sa. Neked is ott volna a helyed!

    – De papa! �n nem akarok odamenni! - nyafogott Lustika.

     – Ejnye no! Milyen viselked�s ez? N�zd meg fiv�reidet, mennyire iparkodnak, hogy a legjobb helyet kapj�k a b�kak�rusban.

     – De papa! Nem �rted? Engem ez nem �rdekel. �n m�g nem akarok h�zasodni. Ink�bb sz�rakozn�k m�g egy kicsit.

     – De fiacsk�m, ha most nem h�zasodsz, j�v�re �reg b�ka leszel m�r, �s egyetlen b�kal�nynak sem kellesz majd. Megl�tod, egyed�l maradsz! - oktatta fi�t az id�s kecskeb�ka kir�ly.

     – Ugyan dr�ga �desap�m! Egy percig se agg�djon. Megl�tja j�v�re milyen sz�p, �s eg�szs�ges unok�kkal �rvendeztetem meg! - mondta m�g Lustika, majd egy hatalmas elrugaszkod�ssal kint termett a t� partj�n. A reggeli harmatt�l m�g nyirkos f�be leheveredett, �s b�k�sen gy�ny�rk�d�tt az �gen �sz� b�r�nyfelh�k fodraiban. Ha meg�hezett t�pett egy sz�l f�vet, �s azt r�gics�lta. Amikor a nap lemen�ben volt m�r,

el�j�ttek a sz�nyogok Lustika nagy �r�m�re. Hangos kuruttyol�ssal k�sz�nt�tte �ket. Azok pedig, vid�m z�mm�g�ssel v�laszoltak neki, �s nagy kerget�z�sbe fogtak. Majd lesz�llt az �j, Lustika elf�radt. Egy hatalmas tavir�zsalev�len hajtotta �lomra a fej�t.

     Napok j�ttek, napok mentek. Egyik reggelen a sz�l h�t�n k�l�nleges vend�g �rkezett hozz�. Pontosan ott sz�llt le a sz�lr�l, ahol � hever�szett nap, mint nap.

     – Szervusz! Te ki vagy? – sz�l�totta meg az ismeretlent.

     – Szervusz! – v�laszolt a j�vev�ny. – Kancs�ka vagyok! Feled�keny kancs�ka.

     – �s mondd csak kancs�ka, te is a b�k�k csal�dj�hoz tartozol?

     – Ugyan, honn�t veszed ezt az ostobas�got?

     – Csak az�rt gondoltam, mert neked is olyan sz�p hangh�lyagod van az �llad alatt, mint a b�k�knak, amikor kuruttyolnak. N�zd csak, megmutatom! Ezzel Lustika vid�m kuruttyol�sba, brekeg�sbe fogott:

   – Kutykurutty-kurutty-rutty-bre-ke-keke-kurutty-rutty! - K�zben sz�p feh�r hangh�lyagot f�jt.

     – Na, l�tod m�r? – k�rdezte a n�v�nyt, mikor abbahagyta a kuruttyol�st.

     – Igen, l�tom! Val�ban nagyon hasonl�t, de nem err�l van sz�. Nekem, ez az �ltalad h�lyagnak nevezett �bl�s r�sz, a kancs�m. Csak nem m�k�dik rendesen! – s�hajtott panaszosan kancs�ka.

     – �s mi�rt nem m�k�dik rendesen?

     – Az�rt nem m�k�dik, mert mindig elfelejtem r�z�rni a fedel�t, �s ha esik az es�, belecsorog a kancs�ba, �s felh�g�tja a nedvemet. �s akkor nem tudja megem�szteni a belepotyogott rovarokat. Ez�rt lett a nevem is Feled�keny kancs�ka.

     Lustik�nak kerekre ny�lt a szeme. � m�g ilyen csud�t sosem hallott! Meg is k�rdezte gyorsan:

     – Rovarokat?

     – Igen, rovarokat. Mi�rt csod�lkozol? Hiszen �n egy h�sev� n�v�ny vagyok.

Ett�l a b�k�nak nem csak a szeme kerekedett ki, de m�g a sz�ja is t�tva maradt!

     – �s te ki vagy, mi vagy?

     – �n Lustika a kecskeb�ka vagyok, aki…, �s a kecskeb�kaleg�ny elej�t�l a v�g�ig elmes�lte t�rt�net�t a kis n�v�nynek, aki csendben hallgatta v�gig. Egyetlen rovart sem cs�b�tott addig mag�hoz.

     – Sz�val, azt mondod, hogy te nem szereted a sz�nyogokat megenni, ink�bb j�tszol vel�k?

     – Igen! Mi�rt kellene a nyelvemet �lland�an �lt�getni, p�d�rgetni, ha enni szeretn�k, mikor csak a kezem kiny�jtom, �s m�r is ehetem a zsenge f�vecsk�t?

     – K�ss�nk egyezs�get! – aj�nlotta Feled�keny kancs�ka. �n megfogom a sz�nyogokat, te meg lecsukod mindig a kancs� fedel�t.

     – �, de j�, micsoda remek gondolat! – ujjongott a b�ka.

     Telt, m�lt az id�. Kancs�ka szorgosan fogdosta a sz�nyogokat, elt�vedt legyeket �s mindenf�le bogarat, aki k�v�ncsian kukkantott bele a kancs�j�ba. Ilyenkor Lustika a kecskeb�ka gyorsan r�csapta a fedelet, majd visszaheveredett a f�be. Ez �gy ment eg�sz �ll� nap. Id�nk�nt a b�ka beugrott a t� langyos

viz�be egyet f�rd�zni. Egyszer, tal�n az �sz bek�sz�nt�vel, amikor kevesebb volt m�r a sz�nyog, �s nem kellett annyiszor lez�rnia

kancs�ka fedel�t, m�g haza is l�togatott kir�lyi apja h�z�ba, �s elmes�lte milyen j�l megy a sora. Szeg�ny apja z�ld h�t�n kifakultak a foltok sz�gyen�ben.

     – Miv� lett�l te gyerek? Sz�gyent hozol �reg fejemre! Abba m�r belet�r�dtem, hogy nem alap�tasz csal�dot, de hogy n�v�nyt eszel, az m�r nekem is sok! �s r�ad�sul nagyon meg is h�zt�l. Nem tesz j�t neked ez a semmittev�s.

     Az ifj� kecskeb�ka igen elszomorodott, hogy az apja nem �r�l j� �let�nek. B�cs�z�ul az�rt m�g azt mondta apj�nak:

     – Amit �g�rtem, megtartom! Megl�tod ap�m j�v�re!

     Mikor visszat�rt a t�partra kancs�k�hoz, azonnal elmes�lte neki b�nat�t.

     – Ami igaz, az igaz! El�gg� kikerekedt�l, de egy percig se b�sulj. Gyere, megengedem, hogy belen�zz a kancs�mba.

A kerekre n�tt Lustika izgatottan ugrott kancs�k�hoz. F�l�je hajolt, de a hirtelen mozdulatt�l megbillent �s belepottyant a

kancs� �bl�be. L�b�t marni kezdte a s�r� folyad�k. A nap aludni t�rt, a hold vette �t hely�t az �gen, hogy vigy�zza az �jszakai

v�ndorok l�pteit. �pp csak elindult kijel�lt �tj�n, amikor �szrevette a fuldokl� kancs�k�t. Valami hatalmas zs�km�nya akadhatott, mert eg�szen kidudorodott a hasa. Gondolt egyet, �s holdsugarait megk�rte vil�g�tsanak oda, n�zz�k meg mi t�rt�nt. Hamarosan visszaj�ttek a sugarak, �s elmes�lt�k, hogy egy k�v�r b�ka kalimp�l benne, �s agg�dva besz�lget a n�v�nnyel. Arr�l besz�lnek, hogyan tudna a b�ka kikecmeregni a kancs�b�l, miel�tt az elpusztulna a nagy falatt�l.

Gondolkod�ba esett a Hold. Valahogy seg�teni kellene szeg�nyeken. Sugarait ism�t �tj�ra ind�totta. Bes�t�ttek eg�szen az erd�be a ny�l

od�j�ba, �s addig csiklandozt�k az orr�t, am�g fel nem �bredt.

     – Mi, mi t�rt�nt? – k�rdezte riadta.

     – A t�parton egy kancs�k�ba szorult b�k�nak seg�ts�gre volna sz�ks�ge – s�gta a Hold sejtelmes hangon. – Menj �s bor�tsd ki a kancs�k�b�l.

     – De mi�rt �n? – k�rdezte a ny�l.

     – Az�rt mert az erd�ben egyed�l neked vannak olyan er�s l�baid, hogy messzire tudj ugorni, amikor kifolyik a kancs�b�l a ragacsos l�. - v�laszolta a Hold.

     – H�t j�l van. Ha nincs m�s! – vacogta a nyuszi. – Megyek m�r, de mutasd az utat.

A Hold sugarai vezett�k a nyuszit. Mikor el�rkeztek a kancs�k�hoz, hirtelen esni kezdett az es�. S�r� cseppekben hullott, megt�lt�tte a kancs�t is. A b�ka v�gre megl�tta a kancs� sz�l�t, �s belekapaszkodott. Ekkor az �zott nyuszi odaugrott, �s seg�t�n ny�jtotta mancs�t a b�k�nak. Lustika most az egyszer nem volt lusta. Olyan gyorsan markolta meg a fel� ny�jtott mancsocsk�t, hogy a lend�lett�l kirep�lt a kancs�b�l, �s lepottyant a f�be. Szerencs�j�kre az es� miatt nem kellett f�lni�k a mar� folyad�kt�l.

     A ny�l tova sz�kkent. A Hold �jra eredeti �tj�t j�rhatta. Feled�keny kancs�ka pr�szk�lve kapkodott leveg� ut�n. Lustika pedig sajg� h�ts� ugr�l�bait tapogatta.

     – J�l van! – sz�lalt meg v�gre. – Nincsen baja a l�bamnak. Hallod-e kancs�ka, j�l megijesztett�l! 

     – Ne is mondd bar�tom! Ha tudn�d mennyire f�ltem, hogy k�rt okozok benned �s magamban is. De mondd, mi t�rt�nt?

     – Nem tudom, valamiben megbotlottam…

     A t�parton lassan teltek a napok. Hideg volt �s nem volt �lelem. A f�kr�l lepotyogtak a levelek. A sz�p z�ld f� els�rgult, elsz�radt. A sz�nyogok, rovarok is mind t�li �lomra hajtott�k fej�ket.

A k�t j� bar�t is elk�sz�nt egym�st�l. Kancs�ka �bl�s r�sze elsz�radt, leesett. Lustika iszapba �sta mag�t, �s b�k�sen �lmodott. �lm�ban v�gig �lte az eg�sz hossz� nyarat, tal�lkoz�s�t kancs�k�val, a szerencs�s menek�l�st.

 Amikor ism�t elj�tt a tavasz, Lustika oly gy�ny�r� kecskeb�ka szeren�dot kuruttyolt, hogy csod�j�ra j�rt az �sszes b�kal�ny.