Egyedül

Azt mondják: „Ki korán kel, aranyat lel!”

Ő korán kel, még a kakas sem kukorékol,

A Nap álmosan dörgöli szemeit,

Nincs kedve még, hogy világítson.

A reggeli szürkületben útra kél,

Várja őt a munka, legalább az várja,

Sok a tennivaló, eszébe sem jut hogy árva,

S ha hazatér, nincs ki az ajtóban, várja.

A napi robot után, végre hazatérve,

Fáradtan illeszti a kulcsot a zárba:

Kattan a zár, és az ajtó kitárva,

Még csak nem is nyikordult a pántja.

Odabent nem várja senki sem,

Nem terjeng illata az ételnek,

Nincs ki forró kávéját megkeverve,

Az asztalra elétegye..

Örök vendég nála a fáradtság,

S ki várja őt!? Az ágya,

Melyben árvaság a párja,

S egyedül hajtja fejét a párnára.

Szemei maguktól csukódnak,

Be sem takarózik, olyan fáradt,

S nincs ki jó éjt, puszit adna,

Ki ráncait homlokából kisimítsa.

Álmában serénykedik mellette asszonya,

Haját lófarokba fogta,

S a gyermekeket csitítgatja:

Édesapa fáradt! Hadd aludjon a drága!

                                   (Szabó Gitta: 2006-09-15)