Felszabadult, megkönnyebbült fájdalom

          / Mindenszentekre /

Telefon kellemetlen hangja veri fel

A még álmosan nyújtózó, reggeli csendet.

A vonal túlsó végén, szomorú nő hangja:

- Nincsen már köztünk! Az éjjel elköltözött!

Az nem lehet! Villant át agyamon, s

Szívem hevesen dobogva pumpálta

Lüktető vérét az agyamba.

Hol születtem, s édesanyámat elvesztettem,

Hová máskor lábaim örömmel vittek,

Most fájdalommal érkeztem.

Elment egy drága, önzetlen lélek,

Kinek hálámat leróni nem siettem, s

Immár örökre adósa lettem a köszönettel.

Ment a gyászmenet, s közben a Bányászinduló

Érces hangja szívszaggatón szállt a légben.

Zokogás, jajveszékelés közt, fokozódott bennem,

Bugyogott, kitörésre készen a fájdalom,

Mely immár harmincöt éve emészt.

Majd kitört, mint forró lávafolyam,

Megállíthatatlan könnyzuhatagként,

Az ájulás határáig.

Drága testét elhantolták, a csendes lelkek birodalmán.

Irigylem! Mert immár, Ő!

Találkozhat egy másik lélekkel,

Mely után én csak vágyakozom,

S kinek hantját ápolta, hosszú éveken át.

Zavarodott elmém, a könnyzápor

Csitulásával, tisztulni kezdett.

A beteges fájdalom, lelkem

Krónikus sebei, gyógyulni látszott.

A drága, önzetlen testet elhagyó

Lélektől immár búcsút véve,

Újra éltem egy rég feledett búcsút,

Mit akkor még nem értettem.

Most felnőtt fejjel, visszautaztam az időben,

Újból jártam a poklok, poklát, a fájdalom útját,

S végre megtaláltam,

A Gordiuszi – csomóként megkövült

Fájdalmat, s elbúcsúzhattam, elengedhettem

Anyám béklyóba zárt lelkét.

Végre békében nyugodhat,

Angyalokkal táncolhat,

Mosolyoghat reám a Mennyből,

Hol Istenünk s Teremtőnk,

Öröklétet ajándékozott néki.

Hazatértem! A fájdalom megmaradt

Lelkem mélyebb rétegeiben,

Ám ez a fájdalom már békés, nem zabolátlan.

Kebelben a szív megnyugodott, s ha

Anyámra gondolok -Végre! -, öröm,

És melegség járja át testem.

Felszakadt, s megkönnyebbült a fájdalmam!

                                        / Szabó Gitta /

2005.10.16.