Sírkő
Szabó Gitta 2008.10.25. 21:48
közel 40 év után végre sírkövet kapott édesanyám...
Sírkő
Hűvös őszi szél az utcára libben,
Keringőzik a hullott falevéllel,
Pajkosan szalad, besurran az ablakrésen,
Meglebbenti rojtját a függönynek.
Virgonc szellő körbefut a szobában,
Belekap az asztalon a gyertya lángjába,
Az abroszon a gyűrődést elsimítja, s
Fáradtan megpihen szoknyám ráncaiban.
Örülök e bohém őszi szélnek,
E hívatlan, váratlan vendégnek,
Ki megborzongatja bőröm, pezsdíti vérem,
Mitől ereimben újra éled az élet.
Szívem boldog, holnap Haza utazom,
Oda, hol anyám harminckilenc éve elhagyott,
Hol kemény fekhelyét eső mossa,
Veri a jég, s benövi a dudva.
E látogatás más lesz, mint eddig volt,
Nyughelyén többé nem látni tarackot,
Tüskés, futó bozótot, s
Korhadt fejfáján nem ül a holló.
Végre valódi békében pihenhet,
Hamvait befedi erős sírköve,
Gyönyörű nevét, éveit létének,
A bókoló fákkal együtt őrzi; nékem!
Nem tudok elég hálás lenni a sorsnak,
Hogy volt, ki gondját viselte e sok év alatt,
Hogy segítségével megleltük a nyugalmat,
S Édesanyám végre, igazi békében nyugodhat!
(Szabó Gitta: 2008-10-25)
|