Lázadás

Az élet lázadás!

Mikor megszületik egycsöppség,

Édes, csupa hurka, még is

Mi az első hang, mi torkát elhagyja?

Sír! Lázad a hideg s a fájdalom ellen,

Mi a születés törvényszerűsége.

Majd sír, mert feszít a pocikája,

Görcsök gyötrik, ezért lázad.

Puffasztó, gyomrát bántó étkek,

Melyekkel megvonják tőle a

Puha, meleg anyai keblet.

És megint sír! Elégedetlen!

Tele a pelus, csíp és kényelmetlen.

Ismét lázad, a tisztátalanság ellen.

Anya, apa segítsetek! – üvölt, sikít,

Ahogy csak bír.

Az élet lázadás!

Egy édes, dundus hároméves,

Sír, dühöng, kesereg.

Lázad, mert anyukája óvodába vitte,

Mert a kedves, mosolygós macikáját,

Hátizsákjába kellett, hogy tegye.

Majd lázad, mikor tiltanak, a

Nevelés eszközeként.

Irányítják, formálják és faragják,

Akár csak Pinokkiót,

Gátat vetve az önálló fejlődésnek.

Megmondják neki, mit tegyen, és

Mit ne tegyen,

Rákényszerítve a lázadásra Őt,

A nyiladozó értelműt, a mindent

Megismerni vágyó csillagszeműt.

 Az élet lázadás!

Toporzékol, hisztizik és felesel,

Hisz akaratával szemben kell, hogy

A külvilág kedvére tegyen.

Bár egyetlen vágya, hogy jó legyen,

De mert még kicsi, eszköze nincs,

Hát lázad, mert ő is egy ember.

Mire-e drága gyermek,

A mama szemefénye,

Az édes, dundi hároméves,

Kamasszá cseperedik, a

Lázadásból ötösre vizsgázik.

Őszülő, öregedő szüleinek,

Továbbra is Ő a szíve csücske,

S ezen időszak, a legnehezebb próbatétel.

Mit tegyenek szegények?

Lázadnak ők is kőkeményen.

Az élet Lázadás!

A nagy lázadásban,

Szülő-gyermek háborúban,

S, ha nem mennek egymás agyára,

Megérik, s leválik egy

Egészséges ifjú ember.

A szülők számára ezután jő el a Bizonyítványosztás,

Tudtak – e okosan lázadni?

Bizonyítékot, igazolást

Az ifjú ember sorsa fog adni.

/Szabó Gitta/

2005. 09. 04