Apám
Szbó Gitta 2007.08.27. 10:59
egy temetés alkalmával, engedted hogy érezzelek..
Apám
Ott ültünk, egymás mellett,
A félhomály lepte, kis teremben,
Körülöttünk rokonok serege,
S gyászoló vendégek.
Középen, a ravatalozó asztalon,
Pihent egy csöppnyi koporsó,
Nagybátyám hamvait vigyázón.
Várta az utazást, a végső úton.
A kis szobában súlyos csend honolt,
Melyet megtörtek, halk szipogások,
Fel-felszakadó sóhajok,
Keserves, nyöszörgő sírások.
Tudom, nagyon szeretted Őt,
Ki, most végleg elköszön,
Halála téged is meggyötört,
Szemed sarkából a könny előtört.
Én csak néztelek, bánatos szemeimmel,
Hogy fáradt kezeddel, törlöd könnyeidet,
Akkor éreztem valami közöset veled,
S nyúltam, hogy foghassam a kezed.
Te elfogadtad, megszorítottad,
S így kéz a kézben maradt,
Nem húztad el, ott hagytad,
Míg a pap beszélt, mozdulatlan.
Végre foghattam a kezed,
Mely egykoron, anyámat ölelte,
S talán simogatta gyermeki fejem,
Melynek emlékét a múlt eltemette.
Boldog vagyok, mert érezhetlek,
Kezed, s lelked érinthetem,
Pár percig gyermek lehetek,
Kár, hogy ezért, valakinek halnia kellett.
(Szabó Gitta: 2007-08-27)
|