Élt egyszer egy család, két szülő és két gyerek. Egy leány és egy fiúcska. Igazából nagyon szerették egymást, de amikor együtt voltak, állandóan veszekedtek, civakodtak, mint két, komisz ördögfióka. Nem volt nap, hogy ne kellett volna valamiért megbüntetni őket. Mondta is a mamájuk:

- Meglátjátok, egyszer elvisz benneteket az ördög!

            Egy szép nyári napon munkából hazafelé tartva a mama, valahogy olyan különösnek látta a házat! Még az ajtó is másképp nyílt, mint ahogy szokott. Odabent még furcsább volt minden. Nagy, nagy felfordulás fogadta, és hozzá, még csupa korom is volt minden. 

A gyerekeket sem találta sehol. A rendetlenség láttán, már szidta is őket:

- Na, várjatok csak! Ekkora felfordulást ki látott még? - és dühösen nekilátott a takarításnak.

Lassan besötétedett. Már a hold is feljött, de a két mihaszna még mindig nem került elő. A szülők bizony, nagyon idegesek voltak már. Aggódtak, mert nem tudták mi történhetett a gyerekekkel. Még ha rosszak is, mégis csak a sajátjuk, és szeretik őket. Azon kezdtek töprengeni, vajon tettek-e valamit, amiért a gyermekek esetleg megszökhettek volna otthonról? Bizony erősen elszégyellték magukat, amikor arra a sok szidásra, büntetésre gondoltak, amivel engedelmességre akarták tanítani a gyermekeket.

Időközben az asszony a gyerekek szobáját is elkezdte takarítani, mikor hirtelen szokatlan dolgot vett észre, a földön heverni! Néhány szőrszálat fedezett fel. Összeszedte és kivitte a konyhába, ahol a férje éppen rágyújtott a pipájára. A parázs megvilágította a szőrszálakat, amitől hirtelen egy vénséges vén ördög termett előttük. Az asszony felsikoltott, a férj kezéből pedig, kiesett a pipa.

- Mit visítozol annyira? - fordult az ördög az asszony felé.

- Mit keresel itt? - kérdezte remegő hangon az apa a rémséges teremtménytől.

- Még kérded! Hiszen ti fenyegettétek a gyerekeiteket azzal, hogy elviszem őket a pokolba! Hát azért jöttem, hogy megmondjam:

- elvittem a rendetleneket a pokolba!

Jajgatni kezdtek a szülők! Sírtak, zokogtak keservesen!

- Most mi lesz velünk a gyerekek nélkül? Szegény kicsinyeim! -siránkoztak, egyik jobban, mint a másik. Öklükkel a szemeiket törölgették, és közben, kérdőn fordultak a hívatlan vendég felé.

- Ne siránkozzatok már annyit! - mondta az ördög barátságosan. - Azért jöttem, hogy megmondjam nektek, egy percig sem tartom ezt a két haramiát a pokolban! Teljesen felforgattak mindent! Az összes kondért felborították! Úgyhogy, ne izguljatok. Máris hozom őket! - és koppintott egyet a vasvillájával, toppantott a patájával, majd eltűnt. Helyében ott termett a két elveszettnek hitt gyermek! Olyan koszosan, hogy öröm volt rájuk nézni!

            Ettől a naptó fogva annyira jók lettek, hogy csodájukra járt a világ!

                                                                                                                        / Szabó Gitta /