A kis falevél

Beköszöntött az ősz, hűvösebbre fordult az idő. A szél hintáztatta a faleveleket, és ilyenkor a kis falevél nagyon jól érezte magát.

- Mami, mami! Gyere, hintázz velem!- hívta édesanyját, a Nagylevelet.

Vidáman hintáztak, ám a mama egy-kettőre elfáradt, mert így ősszel erősebben kellett kapaszkodnia, hogy le ne essen.

A Kislevél minden nap talált valami furcsát, amit addig még nem látott.

- Anyu! Olyan hideg van, pedig süt a Nap!

- Hát igen, itt van az ősz. Azután jön a tél.

- Anyu! Milyen az a tél? Én még soha sem láttam olyat.

- Télen fehér hó borítja a fákat, és nagyon hideg van. De addigra, mi már nem leszünk a fán.

- Akkor hol leszünk? – kérdezte csodálkozva Kislevél.

- A földön. Ősszel a levelek mind lehullnak a földre. Vastagon betakarják a fa tövében lévő apróbb növényeket, és téli búvóhelyet nyújtanak a kicsinyke állatoknak. Például a sündisznó is a levéltakaró alatt, alussza át a telet. Ha a ruhánk színe, vörösre és sárgára változik, néhány napon belül, akkor egymásba kapaszkodunk, és együtt libegünk majd a föld felé. Meglátod milyen jó lesz!

A Kislevél egyik reggel tűzpiros ruhában ébredt.

- Anyu! Nézd milyen gyönyörű! – és örömében táncra perdült, ám egy óvatlan mozdulat után a nevetést kiáltás váltotta fel.

- Jaj! Anyu segíts! Lezuhanok!

- Feszítsd ki magad, hogy lassabban zuhanj!- kiáltotta utána Nagylevél. – Mindjárt jövök én is, és megfoglak!

Amikor utolérte a kislevelet, óvatosan alásiklott, és most már együtt libegtek lefelé.

- Anyu, ez csodálatos! Igazad volt! Ilyen remek, dolog még soha sem történt velem.

- Figyelj! Nem sokára földet érünk – figyelmeztette a Nagylevél. – Hopp! Meg is érkeztünk! Tudod – mondta a mama -, napokon belül leesik a hó, és betakarja a lehullott leveleket. Ruháink, mind elázik, elrongyolódik, összekeveredik a többi levélével. Aztán, mikor jön a tavasz, a hó olvadni kezd, és a földbe mossa az elázott leveleket. Ez új erőt ad a földnek.

- Ez borzasztó! A gyönyörű piros ruhám el fog szakadni? Pedig én annyira szeretem!

- A leveleknek ez a sorsuk. Ősszel leesnek a fáról. Védik és melegítik az apróbb élőlényeket, táplálják a földet, és tavasszal új élet születik belőlük. És persze, Te is új ruhát kapsz.

Hamarosan jött egy hideg fuvallat, és nyomában sűrűn esni kezdett a hó. Kislevél az édesanyjával összeölelkezve pihent a fehér takaró alatt. Mielőtt elaludtak volna, Kislevélnek  ismét, furdalni kezdte oldalát a kíváncsiság.

- Anyu! Csak azt mondd meg még nekem, mi lesz tavasszal?

- Az emberek azt mondják, akkor éled a természet. A fák rügyezni kezdenek, melegebben süt a Nap, elolvad a hó.

- És mi? – kérdezte óvatosan Kislevél, mert már említett a mamája valamit neki erről, és félt a választól.

- Mi a hólével és többi levéllel a talajba szívódunk, aztán friss fű, és szép színes virágok kapnak életre a táplálékban gazdag földből. Hóvirág, ibolya, kankalin, százszorszép, nefelejcs, és még sok, sok más virág is.

- Én ibolya szeretnék lenni! – suttogta a Kislevél.

- Nekem is tetszik az ibolya. Együtt fogjuk köszönteni az illatukkal a tavaszt. Jó lesz? De most már aludjunk! Elfáradtam.

Kislevél szorosabban bújt édesanyjához, majd megnyugodva elszenderedett.

Álmában is várta a tavaszt, amikor majd felveheti vadonatúj, ibolyakék ruháját.