Kétbalkéz Karácsonya

            Egy téli reggelen Kétbalkéz kinézett az ablakon. Kint vastag hó borította az utcát, a házakat, fákat, kerítést. Gyorsan fölkapta a csizmáját, kabátját és kiment, hogy körbenézzen.

            Látja ám, hogy mindenki szorgalmasan lapátolja a havat. Gondolta megkérdi a legközelebbi szomszédot, miért lapátolja el a havat, hiszen olyan szép! Azt mondja neki a szomszéd: - Ejnye no! Látszik nem véletlen, kaptad a neved! Azt is elfelejtetted, hogy ilyenkor decemberben jön a Jézuska, és neki tisztítjuk meg az utat?

            - Érdekes! Én hozzám még soha nem jött a Jézuska! - álmélkodott az ember.

Gyorsan bement a házba, hogy elújságolja a feleségének, amit halott. A felesége ott ült a székben, és maga elé meredt.

- Most, hogy így belegondolok, réges – régen, mikor kisgyerek voltam, úgy emlékszem hozzánk is jött a Jézuska. De én úgy tudtam, hogy csak a gyerekekhez jön. Csak, hogy nincs gyerekünk! - tanakodott tovább az asszony.

            - Azt is mondta a szomszéd, hogy ez a szeretet ünnepe, és ilyenkor mindenki meglepi ajándékkal azt, akit igazán szeret. Gyere, menjünk mi is el az áruházba, nézzünk utána, hátha találunk valamit, ami megfelel erre a célra.

Ezen a napon, immár másodszor öltözött fel Kétbalkéz. Elindultak vásárolni. Az áruházhoz érve, megnézték a kirakatban, vajon mi mindent árulnak. Egyre izgatottabbak lettek. Amint beléptek az üzletbe, eladók hada rohanta meg őket: - Miben segíthetünk? - kérdezgették egyre-másra.

Kicsit zavarta őket ez a figyelmesség, mert nem ehhez voltak szokva. De hát, ha ez a szeretet ünnepe - gondolták -, akkor biztosan így helyes.

Megizzadtak mire mindent megvettek, amit akartak. Udvariasan elköszöntek, és a csomagokkal felszerelve haza indultak. Otthon egyenesen a szobába mentek. Letették az ajándékokat, kimentek a konyhába és vártak. Hogy ne unatkozzanak, elővették az ezüst étkészletet, amit még az asszony nagyanyjától örököltek, és fényesítgetni kezdték őket.

Egyszer csak, megszólalt az ajtón a csengő. Úgy megijedtek, hogy majdnem kiesett a kezükből az evőeszköz. A horgász gyorsan ajtót nyitott. A szomszéd állt ott széles mosollyal az arcán.

- Jó estét! - köszönt a házigazdának. - Hoztam nektek egy kis fenyőfát. Díszítsétek fel! Ezzel sarkon fordult, és távozott.

Kétbalkéz és felesége bevonultak a szobába, hogy felállítsák a fenyőt. Formás kis fa volt.

            - Igazán rendes ember ez a szomszéd! – mondta a feleség, meghatódottan.

- Bizony! Nagyon rendes! – felelte a férje

Beszélgettek még mindenféléről, miközben szaporán járt a kezük. Színes papírból, újságokból készítettek díszeket. Azokat aggatták a faágakra. Sajnos egy dolog igazán hiányzott. Egy kis harangocska kellett volna még. De hát hol tudnának ilyenkor szerezni egyet? Törték a fejüket, mire az asszonynak eszébe jutott valami: - Támadt egy ötletem! - mondta az urának. - A múltkoriban szétszedted az öreg biciklit. Annak a csengője biztosan megfelelne. Mi lenne, ha kipróbálnánk? Kétbalkéz szalad a kamrába, hogy előkeresse a régi csengőt. Kopott volt.

Imitt - amott hiányzott róla a fényezés, de örömmel vitte az asszonyhoz. Az fogta, körbe forgatta. Megtisztogatta a pókhálótól. Majd a csengettyű nyelvét megmozdította. Nehezen indult, recsegett nagyon, de egy kis zsírral megoldotta ezt a problémát is. A csengő végre megszólalt. Érces hangja betöltötte a szobát. Végül felkerült a kis fára. Elégedetten gyönyörködtek benne.

            - Igazán gyönyörű! - mondogatták egymásnak, miközben visszatértek a konyhába folytatni a megkezdett munkát. Hosszú volt a várakozás. Végeztek a tisztogatással is. Az ember fel s alá járkált türelmetlenségében, és így tanakodott: - Vajon hol jön be a Jézuska? Hogy nézhet ki? Egyáltalán mikor jön?

- Tudod mit? Kártyázzunk egyet! - javasolta az asszony. De nem igazán tudtak odafigyelni. Míg nem végre, megszólalt a karácsonyfán a csengő. Egyszerre ugrottak fel, és rohantak az ajtó felé. Egyszerre akartak belépni a szobába, de szűk volt az ajtórés kettőjüknek és reménytelenül beszorultak. Mire kiszabadultak már senkit sem láttak a szobában. Viszont az ajándékok ott sorakoztak a kis fa alatt.

- Jaj de jó! Jaj de jó! - ugráltak örömükben. Óvatosan mentek a kis fa elé, és keresgélni kezdtek. Az ajándékokat nézegették, hátha ráakadnak a sajátjukra. Mikor mindegyikük megtalálta a neki szólót, leültek egy, egy székbe és izgatottan bontogatni kezdték a meglepetést. Természetesen úgy tettek, mintha nem tudnák mi is lapul a csomagokban, és nagyon, de nagyon meglepődtek.

                                       (Szabó Gitta: 2007-12-27)