Kétbalkéz Szilvesztere

„ A prücsöknek tüdőgyulladása van - stop - Sajnos le kell, mondjuk a szilveszteri vigaszságot - stop „ – olvasta Kétbalkéz unokatestvére táviratát. Pedig, olyan örömmel és izgalommal készült újra látni a szőke üstökű fiúcskát! A nyáron igazán megkedvelte a csacsogó gyermeket! Az asszony is nagyon vágyódott már egy jó kiadós beszélgetésre, egy kis pletykálásra, egy kis vigaszságra. Bánatosan ültek egymás mellett a kanapén, és a faliórát figyelték.

- Már a vonaton kéne ülnünk! – mondta az asszony. – Nincs mit tenni! Úgy látszik ezt az évet is magunkban, búcsúztatjuk! – sóhajtott még egyet, és nem szólt többet. Bement a szobába, bekapcsolta a tévét. Kényelmesen elhelyezkedett a fotelban, lábát a zsámolyra tette. Egy idő után párja is besomfordált a szobába, kezében egy hatalmas pattogatott kukoricás tállal. Odatelepedett a másik fotelba.

Odakint szép komótosan besötétedett. A Tv-ben már az esti híradó ment, benne rövid hírekkel arról, hogy az emberek miként ünneplik az év utolsó napját. Riportok arról, ki mit fogad meg az újévre, és a messzi távolból felvillanó petárda fények, és tűzijátékok csillagai ragyogták be a hátteret.

Mélabúsan nézték, amikor valahonnét éktelen lárma, durrogás, szikrázás világította meg a szoba félhomályát.

- Mi a csuda! - ugrott fel rémültem Kétbalkéz. Az asszony is felállt, és körbenézett. Ura addigra már az ablakhoz lépett, és kíváncsian kukkantott ki rajta. A sötétség ellenére is jól látta a szomszéd udvarában összegyűlt társaságot, akik a kertből amolyan manapság divatos kis tűzijátékot lődöztek a levegőbe, közben tapsoltak, ujjongtak, sikoltoztak.

- De jó nekik! - futott át a gondolat Kétbalkéz fejében.

Valaki megzörgette az ablakot. Éppen azt ahol kifelé kémlelt. Meglepetten hőkölt hátra, majdnem fellökve feleségét, aki maga is ott bámészkodott.

- Juj! Nem látsz a szemedtől? - fakadt ki az asszonyból. – Mit gondolsz, ki zöröghet ilyen későn? – nézett tágra nyílt szemekkel urára.

- Nem tudom! De mindjárt megnézem! Ebben a pillanatban az ajtón is zörgettek. Az asszony kezdett rémüldözni, mert még nem volt ilyenre példa, hogy Szilveszter napján bárki is zavarta volna őket. Közelebb húzódott hát a férjéhez.

Együtt mentek a bejárati ajtóhoz, amin még ott díszelgett a Karácsonyi ajtódísz. Kétbalkéz elfordította a kulcsot a zárban, elhúzta a reteszt, és szélesre tárta az ajtót. Odakint, a hidegtől vagy az alkoholtól kipirosodott orrú szomszéd vigyorgott rá vidáman.

- Boldog Új Évet kedves Kétbalkéz! Gyertek ti is közénk egy kicsit! Láttam, hogy idehaza vagytok, ezért gondoltam megkérdezlek nincs - e kedvetek egy kis mulatozáshoz?

- Várj csak! Megkérdem az asszonyt, mit szólna hozzá? – felelte a házigazda.

- Rendben! – mondta a szomszéd. - Ha eldöntöttétek, csak csöngessetek be.

- Úgy lesz! – mondta Kétbalkéz és becsukta az ajtót.

Odabent megbeszélték a dolgot, és bizony igazán jól esett nekik, hogy ez az új szomszéd ilyen barátkozós ember. Rossz kedvük egykettőre elillant. Már az ajtóban álltak, mikor az asszonynak eszébe jutott: - Hiszen nem mehetünk üres kézzel! Karácsonykor is kisegítettek bennünket.

- De akkor most mit tegyünk? – kérdezte Kétbalkéz.

Az asszony egy darabig gondolkodott. Majd így szólt: – Tudod mit? Melegítsük meg forralt bort, és azt vigyük át.

- Ez okos ötlet! Biztosan szívesen fogadják majd! - örült Kétbalkéz, és pár perc múlva már a szomszéd ajtajában álltak, és nyomták a csengőt.

                                                                           (Szabó Gitta: 2007-12-31)