Pilla Panka

Mikor megszületett, valami nedvesség összetapasztotta testvéreivel. Hiába erőlködött, hogy külön váljon, egyedül sehogy sem sikerült neki. Végül gondos kezek segítettek rajta. Megfürdették langyos vízzel, megtörölgették puha törölközővel. 

Pilla Panka fellélegzett: - Végre szabad! Egyedül állhat, senki sem csimpaszkodik már bele.

Telt, múlt az idő. Napjai nagy részét azzal töltötte, hogy felfelé ágaskodott, és kíváncsian nézett a világba, vagy ledőlt, és pihent. Szép lassan cseperedett, növekedett. Egyre hosszabb, íveltebb és feketébb lett. És egyre jobban érezte, Ő más, mint a többi, neki feladata van. Tudni szerette volna miért született meg?

Egy szép, és jókedvű reggelen, elindult. Dülöngélve, botladozva haladt, majd megállt a tükör előtt. A csodálkozástól csak pislogni tudott.

- Mamika! Ez mi? – hallotta a vékony hangocskát, miközben egy pici, párnás ujjacska megérintette.

- Hha hha! Jaj, ne csiklandozz tovább! – nevetett Pilla Panka.

- Ó! Kis butuskám, hiszen az a szempillád! – válaszolt egy kedves női hang a vékony hangocskának.

- De, de miért? – szólt ismét a vékony.

- Hogy védje a szemecskédet – Jött ismét a válasz a női hangtól.

Pilla Panka gondolkodott: - Védem a szemét? Hogy is van ez? Közelebb hajolt a tükörhöz: - De szép vagyok! – büszkélkedett Pilla Panka. Kíváncsi volt a szemre, amit védenie kellett. Hát ledőlt, mint amikor aludni tér, és meglátta a szemecskét.

A dundus, párnás kezecske visszatessékelte a rakoncátlan szempillát a helyére, a többi közé. Pilla Pankának ez bizony nem tetszett: - Mit képzel ez a kis gombóc magáról? Csak úgy visszatol a többiekhez, és összekócol? Nem látja, hogy én másmilyen vagyok? Még mit nem, én nem leszek olyan, mint mindenki más! – mérgelődött tovább Pilla Panka – inkább világgá megyek! Ezzel eleresztette a szemhéjat, amibe eddig kapaszkodott, és lehullott a vékony hangú, gombóc pofijára.

- Nini! – kiáltott fel a női hang csodálkozva – egy szempillád kiesett -, és piros körmös ujjai, közé csippentette, és nem eresztette.

- Na! Ne szoríts már annyira! Teljesen összenyomsz! – kiabált Pilla Panka, de bizony nem hallották, mert neki nem volt hangja.

- Fújj rá! – szólt ismét a női hang, és a szempilla gyenge fuvallatot érzett.

- Alsó vagy felső? – kérdezte a női hang.

- Alsó! – csacsogta a vékony hangocska.

- Gondolj valamire, amit szeretnél. Jó?  - hallatszott tovább a kedves női hang.

- Jóó! – nevetett a vékony hang.

- Gondoltál?

- Igen.

- Nos, ha kinyitom az ujjaimat – mosolygott a női hang -, meglátjuk eltaláltad-e, melyik ujjamhoz tapadt a szempillád?

- De, miért? – kérdezett tovább a vékony hang.

- Hogy miért? Mert, ha eltaláltad, teljesülhet, amire gondoltál. Jó lesz?

- Jóó! – válaszolt a vékony hang, izgatottan.

Az ujjak lassan szétnyíltak. Ekkor, a nyitott ablakon keresztül, egy huncut szellő fiú besurrant a szobába, átsuhant az ujjak között, és felkapta Pilla Pankát, és repítette ki az ablakon, ki az udvarra.

A vékony hangú gombóc és a piroskörmös ujjú női hang csodálkozva néztek: - Vajon hová lett a szempilla?

                                                                                   Szabó Gitta: 2008-03-03