Burkus és a mozgólépcső

Gyönyörű, aranyszínű Labrador ifjonc került a házhoz. Jól képzett, munkára kész, de azért még kajla, játékos, és néha fél. De, ezt be nem vallaná gazdájának. Az lenne csak az igazi szégyen! Még mit nem!

Amíg össze nem szoktak, addig a kertben szaladgálhatott, kedvére ugrándozhatott, de azért füleit mindig hegyezte, készen arra, ha a gazdi szólna, azonnal ott teremjen, és teljesítse kérését. Odabújhasson hozzá, ha a gazda szomorú, vagy mérges, és amíg őt simogatja, megnyugodhasson. Vagy, odavitte neki az újságot, a papucsot, vagy éppen megszámolta neki a lépcsőfokokat. Vagy vakkantott neki, ha az útjába került valami akadály, egy kisebb gödröcske, egy nagyobb kavics, egy fa, járdaszegély, vagy a virágágyás.

Talán két hét is eltelt már. Mondhatni viszonya a gazdival, felhőtlen volt. Sokat tanult tőle, és sokat játszottak. A kedvenc játéka az volt, amikor a gazdi eldobta a csörgős labdáját, és ő boldogan szaladhatott utána, és örült, hogy visszaviheti neki.

Egyszer aztán, a gazdi hívta: - Gyere Burkus! Elmegyünk egy kicsit sétálni.

Burkus nagyon örült, de azért aggódott is, hiszen odakint minden ismeretlen. Mi lesz, ha eltéved? A gazda a nyakába tette a nyakörvet, finoman, óvatosan, még a szőrét is megigazgatta alatta. Majd ráakasztotta a pórázt is, és elindultak. A gazdi, az a jó illatú, lágy hangú, elmondott neki mindent. Bemutatta az egész környezetet neki: - Most jobbra megyünk, most meg balra. Ez itt a hentes, itt pedig az újságos. Látod? Itt az orvosi rendelő van. Érzed a gyógyszer illatát?

Burkusnak esszébejutottak a védőoltások. Még a lélegzete is elakadt.

- Amott, kicsit oldalra a virágos van. A kedvenc helyem – folytatta a gazdi, és Burkus lelkesen figyelt minden szóra. Halkan vakkantásokkal jelezte, hogy mindent ért.

- Most megnézzük a mozgólépcsőt!

Burkus csodálkozott: - Mozgólépcső? Hiszen a lépcsők nem mozognak! De nem ellenkezett, mert kíváncsi volt, és a gazdiban is bízott. Egyszer aztán megálltak.

- Megérkeztünk! Burkus, látod ott elől azt a szaladgáló szalagot? Az a mozgólépcső. Gyere, nézzük meg közelebbről is. Holnaptól minden nap lépcsőzünk vele.

Burkus behúzta fülét, farkát, és vicsorogva mordult a lépcsőre. A lépcső visszacsikorgott: - De nagyon felvágsz az erős fogaiddal! Ne légy olyan nagyra velük! Nem sokára megláthatod az enyémeket!

Telt múlt az idő. Burkus és a gazdija minden nap a mozgólépcsőztek. Munkába menet és jövet is használták. Ugyan kikerülhették volna, de a gazdinak így rövidebb volt az út, és biztonságosabb is, mint az autók között. A lépcső türelmesen várta a kellő pillanatot. Addig csak csikorgott, és mutogatta fenyegető fém fogait.

Egyik reggel kicsit késve indultak munkába. Szemerkélt az eső, az emberek ingerültek voltak. Burkus habozott, de a gazdi elindult, menni kellett vele. Nyirkos tappancsaival óvatosan rálépett a lépcsőre. Valami baj lehetett, mert éppen csak biztonságosan megállt a lépcsőn, amikor az hirtelen megállt, közben soha nem hallott hideglelős, fémes csikorgással jelezte a kutya felé: - Eljött az idő, kis pajtás!

Amint megállt a lépcső mindannyian előrebillentek. Majd orra estek! Egy pillanatra a lépcső hátrafelé mozdult, ettől az utasok még előrébb dőltek.

Burkus megrémült. Szeretett volna elszaladni, de a hátsó lábát valami fogva tartotta. Ekkor heves fájdalom járta át az egész testét: - vau...úúÚ!

A gazdi ijedten nyúlt feléje. Kétségbeesetten tapogatta végig a kutyus, aki remegett fájdalmában.

- Burkus! Kiskutyám, mi történt? – aggódott a gazdi.

- Beakadt a lába a lépcsőbe! – szólt egy idősebb férfi. – Segítsek kiszabadítani?

- Megtenné? Kérem! – szipogott a gazdi, a kutyus pedig halkan nyüszített.

Végre kiszabadították a lépcső fogásából, amiről minden utast leszállítottak, és a ki dühösen rángatta magát, hogy a kutya megmenekült a harapása elől. Csikorogva, nyikorogva kiáltozott: - Azt hiszed, megúsztad? Legközelebb jobban beléd marok! Nem leszek ilyen finom! Ám a lépcső hiába fenyegetőzött, jött a szerelő és kikapcsolta. A jelzőlámpái lassan mind kialudtak. Mire a kutyus lába meggyógyult, és újra a lépcső felé mentek, azt már felszerelték új biztonsági rendszerrel. A gazdi másik segítője, a fehér bot is előkerült. Így hármasban utaztak a mozgólépcsőn.

Burkus már sokkal bátrabban használta a lépcsőt, és még ennél is bátrabban vicsorgott rá. Tudta, többé nem okozhat neki kellemetlenséget: - Na mi van nagyszájú? Szájkosarat kaptál?

A lépcső néha rángatózik, igyekszik megijeszteni az utasokat, de ártani nem tud senkinek.

                                                                         (Szabó Gitta: 2008-07-13)