A vakond, aki munkát keresett

Történt egyszer, hogy a költségvetési megszorítások miatt, nem jutott elég pénz a Vakok és Gyengénlátók Intézetének fenntartásához, ezért az intézet kénytelen volt megszorító intézkedéseket hozni. Így esett, hogy Vakond urat, aki már 40 éve élt és dolgozott az intézetben, egyszerűen elbocsátották, mert már több volt a gond vele, mint amennyi hasznot hajtani tudott.

Szegény Vakond úr egy ideig, még ha szűkösen is, látszólagos nyugalomban éldegélt az elbocsátáskor kapott végkielégítésből. De lassan elfogyott a pénz, beköszöntött az ősz, és gondolni kellett a hideg fagyos időkre is. Felesége rágta a fülét, hogy keressen munkát, mert így nem tudják fizetni a rezsit, nem tudnak téli ruhát venni. És még az utcára is kerülhetnek. Az asszony rokkant nyugdíjasként ugyan kapott némi pénzt, de az nem volt elég még a tíz dioptriás kontaktlencséjére sem. Arról nem is beszélve, hogy mennyibe kerül a tisztító folyadék. Szemüveget már rég nem hord, mert mindig elejtette, amint a földet túrta.

Vakond úr elment barátaihoz, akiket vele együtt bocsátottak el, hogy megkérdezze találtak – e maguknak megfelelő munkát. A baglyot, aki nappal szinte alig látott, felvették éjjeliőrnek, egy könyvtárba. Ott kedvére olvasgathatott. A denevér, aki szintén nem látott, és csak ultrahang segítségével tájékozódott, nos, ő nagyon szerencsés volt, mert a közeli terhesgondozóban az elromlott ultrahangos készülékek helyett vele nézték meg a kismamák pocakjában fejlődő magzatokat. Csak az a ragacsos kence tönkreteszi a fogait. A végén fogorvoshoz kell menjen Colgate total-t felíratni.

Vakond úr szomorúan lógatta az orrát. Látták ezt társai és így szóltak hozzá:

-Hallod-e vakond koma! Ne búslakodj egy percig sem. Meglátod akad neked is munka. Tegnap, Vak Egér úr, a Közlekedési Tárcától azt mondta a tévében, hogy a négyes METRO építéséhez munkásokat keresnek.

A vakond izgatottan kapta fel a fejét, majd a bagolyhoz fordult:

– Te olyan tudós helyen dolgozol, segíthetnél nekem! Én nem látok írni, meg soha életemben nem volt rá szükségem, azt sem tudom mi fán terem, csak hallottam az unokáimtól, hogy ha állásinterjúra megy a magam fajta, vinnie kell önéletrajzot. Talán te ott a könyvtárban, azon a híres számítógépen el tudnád nekem készíteni.

-Nem bánom! Adj egy fotót magadról, és ha leszáll az este repülök, és holnapra el is készítem neked.

Mikor így megbeszélték a tennivalókat, mindenki hazatért az otthonába. Másnap kora hajnalban a vakond hangos hu-hu huhogásra ébredt.

-Vakond koma kelj fel, hasadra süt a nap! -mondta a bagoly, és egy fehér tekercset ejtett a vakondtúrás mellé.

Vakond úr szépen kikefélt, fényes bundában, kezében az önéletrajzával, elindult szerencsét próbálni. Már maga mögött hagyta az erdőt, a mezőt, a kertek alját. Elérte a magas házak szélét, ahol sok szürke út vezette a közlekedőket. Olyan nagy lárma, tülekedés, csörömpölés fogadtam, majdnem visszaszaladt az erdőbe. De ellenállt félelmének, és tovább ment. Egyszer-kétszer rádudáltak az autók, mert vak lévén nem látta a gyalogos jelzőlámpát, és csak ment, akár jött autó, akár nem.

Végre-valahára megérkezett a minisztériumhoz. Illendően bekopogott az ajtón, udvariasan köszönt. Vak Egér úr hellyel kínálta. Mikor meghallotta mi járatban van az öreg vakond, nagyon megörült, mert éppen probléma adódott a fúrópajzzsal. Beszorult egy kanyarba, letörött egy csavar róla. Túl nagy rezgést okoz, ami miatt a felszínen a házfalak megrepedeznek. És különben is, a vállalkozó, aki megnyerte a pályázatot az alagút fúrására, abbahagyta a munkát, mert több pénzt akar.

Végül is megállapodtak. Szóban! Vak Egér úr, mint fekete munkást alkalmazta a vakondot, mondván így mindketten jobban járnak. A sok adó, Tb, és egyéb járulékok, amiket ki kellene fizetni, az így mind a zsebükben maradhat.

-Meglátja kedves Vakond úr, nyereséges lesz ez a mi kis bizniszünk!

(Szabó Gitta: 2009.11.08)