A duruzsoló fagyasztószekrény

     Történt egyszer, hogy a fagyasztószekrény, aminek három fiókja volt, a tetejénél izzadni kezdett. Először csak apró cseppecske jelent meg rajta. Látni is csak akkor lehetett, ha lehajolt hozzá az ember, és oldalról alaposan megnézte. Bizony, olyankor ott mosolygott az ifjú csepp, és élvezte az életet. Élvezte, hogy csillogó testével mindent vissza tudott tükrözni, ami csak elébe került.

Az idő múlásával a csepp mellé másik csepp is került. A cseppecskék örültek egymásnak. Játékosan egybefolytak, majd külön váltak, mikor egy újabb csepp jutott a fagyasztószekrény szigetelésén át a szabadba. Nagyot sóhajtott, majd nyújtózkodott:

      - Mily remek is idekint!  Szabadon! Nem abban a dermesztő jégpalotában.

A korábban született csepptestvérei örömmel üdvözölték, és megmutatták neki is az egybefolyós majd külön válós játékot.

     Jött a nyár, és a fagyasztószekrény egyre jobban izzadt. A gazdának időként már le is kellett törölnie a kicsike tócsát a tetejéről. Ilyenkor a vízcseppek nagyon rosszul jártak, mert a száraz rongy beszívta őket. De kárpótlásul, vigasztalásul, újabb cseppek jelentek meg a fagyasztón. És egyre sűrűbben, egyre nagyobb tócsát hozva létre. Lassan, állandó készenlétben volt a törlőrongy. Állandó szükség volt már rá. A rongy, fontosságát, sőt nélkülözhetetlenségét naponta hangoztatta a sokasodó vízcseppeknek. Ezzel próbálta őket kordában tartani. De sajnos pont az ellenkezőjét érte el vele. A cseppek, mint a gyerekek, juszt is előbújtak. Az egyik nagyszájú csepp nem hagyta szó nélkül a rongy fontoskodását:

     - De nagyra vagy magadtól! Nem tagadom, tényleg felitatnak veled minket, és szagolnunk kell áporodott testszagod, de mi elpárolgunk, és ha hidegebb lesz, majd ismét cseppfolyóssá válunk. De mi lesz veled, ha már nem lesz rád szükség?

A rongy elgondolkodott azon, amit hallott. De nem tudta a választ.

     - Elárulnád mi lesz akkor velem? – kérdezte a nagyszájú vízcseppet.

     - Kidobnak! Egyenesen a szemétre kerülsz. Nem túl szép vég.

A rongy elkeseredett. De nem volt mit tennie. Ez az ő sorsa. Ettől a gondolattól megnyugodott. Boldogság járta át nedves testét és rongyszívét. Mert amíg szükség van rá, addig teljesíti a kéréseket. Mit is tudhat egy ilyen csepp a hűségről!? Semmit!  Ráadásul teljesen értelmetlen dolog, hogy a hűtő tetején ücsörögnek.  

     Telt múlt az idő. A vízcseppek sokszor már akkora tócsát alkottak, hogy belefolytak a hűtő kis lámpájába. Bizony nagy galibát okozhattak volna az ostobák. Talán még zárlatot is. De a gazda észrevette időben a bajt. Kikapcsolta a hűtőt, szétszerelte a lámpácskát. Kitisztogatta, kiszárította.  Majd összeszerelte, ismét üzembe helyezte.

Egy darabig még így folytak a dolgok a vízcseppek, a rongy, a lámpácska és az egyre bosszúsabb gazda között.

     - Meglátjátok – szólt családjához, mint akinek a fogát húzzák, hogy pénzt kell kiadnia -, előbb utóbb új fagyasztót kell venni! Ennek már teljesen tönkre ment a szigetelése. Meghallotta ezt az öreg fagyasztószekrény, aki már 26 éve szolgálta a családot, és nagyon elkeseredett. Annyira bánatos lett, hogy minden résén át, amin csak lehetett ereszteni kezdett. Alatta is áll a víz, a tetején is örökös tócsa volt már. Óránként kellett törölgetni. A rongynak annyi ideje sem volt, hogy kicsit szikkadjon. Nem volt mit tenni. A gazda emlékezett rá, hogy a múltkor már megnézték annak a nagy üzletnek a kirakatában álló fagyasztót. Még jó is lehetne, mert neki is fiókjai vannak, mint a réginek. El is mondta a feleségének, hogy mennyire hasonlít ehhez a mostanihoz. Ettől az öreg fagyasztószekrény kissé megnyugodott, depressziója alább hagyott. Hisz fontos ő! A külleme, a tehetsége. Nem elhanyagolható. És azt belátta ő is, hogy eljárt felette az idő. Kell a hely a fiataloknak.

     Elment a gazda az üzletbe. Szerencséjére még meg volt a kirakatban álldogáló fagyasztószekrény, aki már nagyon unta a semmittevést. Többre tartotta magát. Dolgozni szeretett volna. Kipróbálni milyen is az élet.

Igazán nagy öröm volt számára, amikor erős kezek megmarkolták, és óvatosan, mint egy hímes tojást, betették az autóba.  Első munkahelyén azonnal beállították a posztjára, a konnektorba bedugták a dugóját, beállították milyen hideget csináljon, majd telepakolták jeges élelmiszerekkel. Brrrr! De hidegek voltak! Hamarosan felocsúdott az első megrázkódtatástól. Ekkor vette észre, nem ő az egyetlen hideget készítő berendezés a helyiségben. Egy elég idős fagyasztó is volt a közelben, aminek csorgott a könnye.

     - Miért sírsz? – kérdezte tőle?

     - Tudod, megöregedtem, elkoptam. Nem tudom a vizet magamban tartani. Állandó tócsa van körülöttem. Ezért lecseréltek. Te jöttél, hogy átvedd a helyem. Hát ügyes légy, mert nagyon fontos feladat a mienk.

     - Mitől olyan fontos?

     - Majd megtapasztalod. Annyit azért elárulhatok, mi tároljuk hosszú ideig az élelmet az embereknek. Hogy amikor télen nem terem a földeken zöldség, a fák kopaszok, nincsen rajtuk gyümölcs, akkor a mi fiókjainkból elő tudják venni.

     Az ifjú fagyasztószekrény jeges szíve megdobbant, és hevesen hűteni, fagyasztani kezdte a benne lévő dolgokat. Boldogságában duruzsolni kezdett. Csodájára járt az egész család. Ez a duruzsolás régi emlékeket, érzéseket juttatott a gazda eszébe. Esténként szívesen ücsörgött mellette, és hallgatta a csendes duruzsolást. Ilyenkor úgy érezte, mintha odahaza lenne, még egész kicsi gyermekként. Testét átjárta valami megmagyarázhatatlan, finom érzés. Maga előtt látta a vaskályhát, benne a piros parazsat, és hallott azt a gyengéd, simogató duruzsolást, amit a kályha adott ki magából.

     Az öreg fagyasztó megnyugodott. Tehetséges az új fagyasztószekrény. Sőt, olyat is tud, amit ő soha nem tudott! Hiába! Fejlődik a világ. A fiatalok pedig sokat tudnak. Mivel nem volt már rég bedugva a konnektorba, így szép lassan kiszáradt. Már nem állt alatta tócsa. Nem kellett szégyenkeznie miatta, és már nem volt szükség a rongyra sem. Mindketten beteljesítették azt, amire születtek. Nyugdíjba vonultak, és ha néha tanácsot kértek tőlük, soha nem utasították vissza a segítséget, és nem fitymálták le a kérdezőt.

     Itt a vége, fuss el véle!

(Szabó Gitta: 2010-09-15)