Mennyei

Már jó egy hete tombolt a hőség. A szokatlan melegtől az emberek a béketűrés határán voltak. Naponta több baleset történt az utakon, sokan rosszul lettek, vagy meghaltak. Hőgutát kaptak, vízbe fúltak. Az állatok is kevesebbet mozogtak. Minden élő igyekezett meghúzni magát az árnyékban, a szökőkutak közelébe, a ventillátorok mellett, a plázákban, ahol nagy tér és légkondicionált hűs levegő fogadta őket. Ő sem bírta a meleget. Régen, lány korában még bírta. Még napozni is kifeküdt a fűbe. De már régóta csak hüledezik, ha a hőmérséklet huszonöt fok fölé emelkedik. Most ebben a negyven fokos hőségben erejének a végét járta.

Aludni napok óta nem alszik rendesen. A verejtéktől csatakos a ruhája, hálóinge, párnája.  Már kora hajnalban behúzza a sötétítő függönyöket, bezárja az ajtót, ablakot. Késő estig így is marad minden. No persze, nem mintha bármit is javítana a közérzetén, és a hőmérséklet így is harminc fok fölött van még a lakásban is, de legalább azt az erős napsütést kizárja.

 Lüktető elméje még felfogja milyen szerencsés is, hiszen nem régiben kitették a munkahelyéről, ahol szigorúan hosszú ujjú ruhában, sapkában kellett dolgozni, és most örül, hogy nem kell, bejárjon oda. Szóval szerencsésnek érezte magát. A reggeli órákban, és esti időszakban elvégezte a háztartási dolgokat, napközben pedig épp, hogy élt. Egyik helyről a másikra ült, feküdt, mert beleizzadt a kárpitba. Mosakodott, átöltözött többször is. Majd ismét pihent, mert még a mosakodásba is beleizzadt.

Nagy kínjában, talán épp a hetedik napon, szikra lobban a fejében. Fogta a fürdőszobából a kampóról leakasztotta a gyerek fürdőkádat, amiben még a gyermekeitől maradt meg, és kitette az erkélyre. Körbe rakta rongyokkal, hogy az alatta lévő teraszára ne folyjék le az esetleg kifröccsenő víz. Mikor ezzel végzett, tele hordta a kis kádat friss, csillogó vízzel. Fürdősót is szórt bele jócskán. Majd fogta a törölközőt és kivonult „strandolni”. Leült a fehér, állíthatós, karfás, háttámlás, műanyag székére, lábait komótosan, egymás után beletette a vízbe. Szinte beleremegett az egész teste, lelke az élvezetbe. Libabőr futkosott rajta. Még a pihe szőrszálai is felálltak tőle.

Behunyta szemeit és hagyta, hogy az érzés magával ragadja. A kitekert napernyő árnyékában, a lábait ölelő, simogató langyos vízben, a susogó csend hallatán, melyet csupán a trillázó madárdal tett még mélyebbé, ebben élvezte a ráomló békét és nyugalmat. Zaklatott idegei ellazultak. Ebben az ellazult állapotban szinte lebegett, és a mennyországban érezte magát. Mert ilyen csodás érzés csak is ott lehetséges.

2012-07-10