A kanóc

A kanóc hófehéren, tisztán meredezett egy gyertya közepéből. Onnét tekingetett körbe, izgatottan leste vajon mi fog történni a gyertyájával, aki csak azért létezett, hogy őt tartsa. Szó mi szó, tisztességesen végezte dolgát a gyertya. Nem volt durva. Sőt, finoman érintette a kanóc kényes testét. Elégedettnek és szerencsésnek érezte magát, mert a gyertyát, amely oly gyengéden vigyázott reá, egy kéz leemelte a polcról:

 - Így ni! Ez pont jó lesz az ünnepi asztalomra.

 A kanóc szíve megdobbant. Boldogsága határtalan volt, hiszen a karácsonyi asztalra kerül. A lehető leg jobb helyre, hiszen Ő erre termett. Izgatottan várta a pillanatot mikor végre sercen a gyufa és a lángocskával megérintik testét, amely azonnal lángot fog majd.

Végre elérkezett az idő. Az égbolton megjelentek a csillagok. A Hold is kíváncsian kukucskált be az ablakon. Ekkor a kéz, az a kéz, aki leemelte a polcról, gyufáért nyúlt. Óvatos, de hirtelen mozdulattal valamilyen doboz oldalán végighúzta, amitől az szikrázott és lángra lobbant, majd e perzselő lángot a kanóc még érintetlen testéhez tartotta. Fájt, de boldogan kapott ő is lángra. A kéz elfújta a gyufát. Végre valahára csak a kanóc világított. Egyedül az ő lángja adott fényt.

- Ó, de szépen ég ez a gyertya! - hallotta a kanóc, és egyáltalán nem tetszett ez neki, hiszen ő égett nem a gyertya. Az ő testét égették, gyújtották meg a gyufa lángjával. Miért a gyertyának örülnek mégis, és ő rá nem is gondolnak! Mivel ünnep volt, nem dohogott sokáig. Meleg lángjával a szeretet fényét adta, és vidáman táncot lejtett, ha egy kis fuvallat érte.
A gyertya tudta jól, hogy a kanóc milyen öntelt, de nem foglalkozott vele. Szelíden viselte, hogy forró lángjával puhítsa őt. Hamarosan cseppek jelentek meg a peremén, majd lecsorgott az oldalán, és a talpánál megszilárdult ismét a viasz, ettől a gyertya új formát kezdett ölteni. A kanóc pedig csak lebegtette a lángot. Hol itt, hol ott ért a gyertyához, amitől az egészen puhává vált, és egyre csak fogyott.  De a külső réteg ellen állt a lángnak. Ettől az olvadt viasz nem tudott többé lecsorogni, hanem kis tavacskaként összegyűlt.  A gőgős kanóc csak lobogtatta lángját. Eszébe sem jutott, hogy a gyertya viasza nélkül már rég elhamvadt volna. Azt sem vette észre, hogy az olvadék lassan a nyakáig ér, s ettől egyre kisebb a lángja. 

Mikor végre észrevette milyen nagy a baj, azonnal küzdeni kezdett. Nyújtózkodott, lobogott, táncolt. Próbált lyukat olvasztani a gyertya külső kérgébe, hogy kifolyjon az olvadék, de már olyan kicsi, gyenge és kormos volt, nem tudott többé szabadulni a viasztól. Még egy utolsót lobbant, s a kihűlő viasz örökre magába zárta.

2014. December. 25.