Kajak Bohóc éhes

Történt egyszer, hogy Csinnadratta ország királya, Csinnadrattavi Bonifác kihirdette, hogy országa minden asszonya azonnal jelenjen meg fenséges színe előtt, mert kedvenc bohóca Kaja, bizony nagyon éhes, és csak is kizárólag tojásos nokedlit hajlandó enni. A hírre nagy sürgölődés támadt. Az ország mind a harminckét asszonya, úgy ahogy volt, kapta magát, és rohant a király elé. Izzadtan, csapzottan sorakoztak egymás mellett. Kezeiket tördelték izgalmukban. Volt, amelyik köténye szélét markolászta, volt kinek homlokáról akkora verejtékcsepp gördült le, hogy elég lett volna a király szomjának oltására.  

- Nos, asszonyok! – szólt a király – tüsténkedjetek, és ebédre legyen tojásos nokedli, uborkasalátával, mert szegény Kajak haja hullani kezdett az éhségtől, ami megmaradt z is hófehérré vált. Ezt nem tűrhetem!

Az asszonyok egymásra néztek, majd egyszerre kezdtek beszélni: - De felséges királyom, nincs tojás a háznál, nem tojtak a tyúkok! – Királyom! Nincsen liszt, még nem aratták le a búzát! – Uram királyom, nem tudom begyújtani a sparheltet, mert elfogyott a tűzifám, az ember meg odavan a juhokat terelni.

– Lárifári! Elég, ha mondom! A kiskésit ennek a sok nyavalygásnak, kifogásnak! Amit mondtam megmondtam! Ha nem lesz ebédre, amit Kajak kér, bizony mondom, megbánjátok, mert egy hétig csalánon kell térdepelnetek!

Csinnadrattavi Bonifác király megigazította koronáját, visszaült trónjába és kezével intett az asszonyok felé, hogy menjenek a dolgukra. Mentek is, hogyne mentek volna. Mind hazasietett, és igyekezett a hozzávalókat előteremteni. Az egyik a tyúkólban kérlelte tyúkjait, hogy legalább mindegyikük egy tojást tojjon. A másik a kamra polcairól próbált annyi lisztet összeseperni amennyi elég lehet egy jó nagy adag nokedli készítéséhez. Egy másik asszony minden tüzelhetőt összeszedett a házkörül, de nem sikerült tüzet gyújtania.

Így telt az idő. A Nap egyre magasabban járt az égen, de még senkinek sem sikerült nokedlit készítenie. Fogták magukat, gondolták visszamennek a király elé, és kérnek egy nap haladékot, mert az már mégsem járja, hogy ilyen rövid idő alatt csodát tegyenek. Ha egyszer nincsen elég hozzávaló, nem lehet elkészíteni.  Szem lesütve álltak a fenséges uralkodó előtt.

– Hadd halljam! Miért nem a konyháitokban vagytok? 

Az asszonyok elpanaszolták bánatukat és kérték, Kajak Bohóc legyen egy kis türelemmel, másnapra biztosan lesz már tojásos nokedli.

A király, meghányta-vetette a dolgot, és belátta valóban túl rövid az idő. Üzent kedvenc bohócának, hogy bizony várnia kell, mese nincs. Kajak Bohóc az nap bizony éhesen tért nyugovóra, mert hiába kínálták más étellel, amit a világhírű udvari szakács készített neki, ő nem fogadott el semmit. Egy falat nem sok, annyit nem evett. Még piros labdaorrát sem dugta az ennivalóba. Csak azt hajtogatta:

 - Tojásos nokedlit akarok uborkasalátával! Most!

Eljött a reggel, majd a délelőtt is kopogott a királyi palota ajtaján, de egész idáig még egyetlen asszony sem tért vissza. Kajak Bohóc igen csak lógatta orrát, és úgy korgott a gyomra, hogy a napsugarak is beleremegtek. Majdnem elgörbültek. De most kitartónak kellett lenniük, mert a szomszéd faluból egy aprócska szekér igyekezett a palota felé, és ügyelni kellett az útját, nehogy eltévedjen. Uborkaindára ültetett tojáshéjhintót húzott egy vékony kalászlábú búzaszemparipa. Az uborkaszelet kerekeket alaposan beolajozták, hogy döccenőmentesen forogjanak, mert amit szállított nagyon értékes volt. Még a hintót is kibélelték puha tollpihével, így vigyázva, hogy sértetlenül érjen célba a szállítmány.

Az aprócska hintónak hosszú volt az út, ha sokára is, de mégiscsak megérkezett a királyi palotához. Ott megállt. Egy picinyke tündér szállt le róla, majd megfújta harmatsípját. Ekkor szivárványszínű társai leemeltek egy üvegtálat, a kapu elé vitték, majd közös erővel megkongatták a kapun a kolompot. Mire a strázsáknak sikerült kinyitni a hatalmas fenyőajtót, a hintó már messze járt. Nem láttak semmi mást, csak az üvegtálat.  Az őrök bámultak, hirtelen nem is értették mi történt, majd a legifjabb felkiáltott: - Hiszen ez a tojásos nokedli, amit Kajak Bohóc vár!

Azon nyomban felkapták a földről és rohantak a király elé, aki éppen ebédelni készült! Az udvari népek már mind az asztal körül ültek, Kajak is köztük volt, de tányérja üresen tátongott. Egy ősz hajú, kissé hajlott hátú ember átvette a tálat a strázsától, megmutatta Csinnadrattavi Bonifácnak, aki intett, vigyék Kajakhoz. Mikor a bohóc meglátta a hőn vágyott ételt, örömében kurjantott egy nagyok, és végre valahára nekiláthatott az evésnek. Arcára ismét kiült szokásos széles mosolya, de legbelül azért kicsit pironkodott maga előtt, hogy ilyen nagy galibát okozott türelmetlenségével.

Hogy melyik asszony főzte végül meg neki a kívánt ételt, már sosem tudjuk meg. Csak az biztos, hogy Kajak Bohóc jól lakott az ízletes eledellel. Leöblítette bőven gyümölcssaláta lével, és most boldogan szundikál, mert evés után édes a pihenés.

Itt a vége, fuss el véle!