Királyi kukta.
Parancsba kapta.
Vacsorára kacsa,
mert ha nem, a basa...
Fekete lesz mérgében.
Villámot szór dühében.
Viharzik a kukta,
a folyósón futva.
Hol is van a kamra?
Benéz ide és oda.
Reszket mint a falevél.
Villámoktól nagyon fél.
Kitekint az ablakon.
Hát mit lát az udvaron.
Bitófa lendül a magasba.
Szörnyű lesz a basa haragja.
Szegény kukta mit tehetne,
eleredt a szeme könnye.
S uram isten láss csodát,
megszánta odafönn valaki a kuktát.
Sírtak vele az angyalok,
könnyükből lettek a földön patakok.
Így jött létre ez a vihar,
Mint az élet, kicsit bizarr...
Galériába Szabó Gitta Sodrásban című alkotása mellé.
A föld nevű bolygó egyik közepes nagyságú falújában, vasárnap, úgy éjféltájban, ismeretlen körülmények között, megdöglött egy macska. A falu főutcáján persze. Reggel az újságkihordó fiú vette észre először, amikor még, kisé csipás szemeit törölgetve, vakarta elő az első újságot a táskájából.
- Nicsak, egy döglött macska - mondta magában, de ennél többet nem foglalkozott vele, mert Misi bácsi még be talál telefonálni a főnökének, negyed hét és még az a lusta lapkihordó nem hozta a friss újságot. ...
Másodiknak Marika néni látta meg, amint pont mellette indult át a szomszédba, tejért.
- Ne te ne, csak nem a Sándorék macskája dobta fel a talpát. Hál istennek, legalább nem nyávog többet fülledt nyári éjszakákon az ablakunk alatt. Ez a gondolat feldobta, megszaporázta lépteit, hiszen el kell újságolni a hírt mindenkinek....
Harmadiknak Jancsi a boltos vette észre, aki a közeli városba indult a régi Ladájával. Szépen kikerülte, s magában szitkozódott, hogy korán reggel ilyen ralis mozdulatokra késztette őt egy koszos döglött macska.
Ezután Géza a helyi rendőr, ment el mellette. Alaposan szemügyre vette.
- Hm.. Ezt a macskát valaki elütötte, tehát közlekedési baleset történt. Cserbenhagyásos gázolás- morfondírozott magában és máris gyanús szemekkel kezdte vizsgálni a mellette elhúzó autók elejét, tojpadásokat keresve...
És így ment ez tovább egész nap. Lassan a fél falu elment a macska mellett, mindenki fűzött hozzá gondolatban néhány megjegyzést. Nyár volt és meleg. A macska teteme másnap is, harmadnap is, negyednap is, ott díszelgett az út szélén. Szemnek láthatatlan apró baktériumok sokasága indult viszont az útjára belőle. Ha netán valaki mikroszkóp alá tenné őket emberi spermára, lehetne hasonlítani. Ötödik nap lerothadt a hátáról a hús, látszott a gerince, a DNS lánccal együtt, érdekes módon a feje a bajuszával, épen maradt. Dél fele aztán Lala a szemetes cigány zsákba tette. Feldobta a szemetes autó tetejére, közben ráismert. Ezt a macskát látta esténként a cigány telep mellett kóborolni. Nyugodjék békében, hiszen ez volt az első macska, amit a gyerekeinek mutatott. Hogy örvendtek neki.
xxx
Egy hét múlva hasmenéses járvány tört ki a falúban. Minden második embert levert, émelygéssel, fejfájással, fosással járt. Karantént vezettek be a falúba. Az orvosok összeültek, egy új vírus ütötte fel a fejét, ez szivárgott ki a gyűlésből. És persze az, a hatékony védekezés érdekében, elkezdték titkos laboratóriumokban kidolgozni a védőoltást. A szomszéd falú lakói is pánikba estek. Lassan az egész országot elérte, a titokzatos betegségről szóló hír. Szárnyra keltek a különböző elméletek, Isten bünteti az embereket, valakik meg akarják tizedelni az emberiséget, és így tovább. A rádió hangszórójából minden órában tájékoztatták az embereket, a betegségről. Hány ember kapta meg, kinél hogy zajlott le a kor, mi a teendő, ha valakit utolér. Most pedig, ha valaki mikroszkóppal megvizsgálná a hangszóróból kiáradó hangokat, meglepődve fedezné fel a macskából kiáradó sperma alakú baktériumokat. De hát ilyen a világ, olvasd a mesémet és mond tovább. Itt a vége fuss el véle.
Valójában nem új írás, de Gitta lepkéje arra sarkalt, hogy idehozzam. Talán illik a képhez...
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy tarka pillangó.
A pillangó egyik szárnya megsérült, amikor megszületett. Ahogy nőtt, növekedett, s kezdte megismerni a világot, lassan elfeledkezett a sérült szárnyáról, s boldogan repkedett a virágok között. Szép sárga és vörös rózsákra, liliomokra, színpompás nyári orgonákra, bogáncsokra. Egy napon egy vörös rózsa szirmán pihent, amikor a rózsa a kelyheibe szorította, és a legvörösebb szirmával szinte megégette a kis pillangó amúgy is sérült szárnyát..., amikor kiszabadult, visszarepült a pillangóházba, ahol hosszú ideig gyógyítgatta sebeit.
Az ablakokat sem nyitotta ki, a virágokra sem volt kíváncsi. Szomorú volt. Így éldegélt, csak messziről figyelte a lepketársakat, amint boldogan repkedtek. Félt, nem mert újra a virágok közé menni. Történt egyszer, hogy a kertben az emberek ünnepeltek. Szép zene szólt, erre figyelt fel a kis tarka pillangó. Kinyitotta a lepkeház ablakát, de még csak egy kis résnyire, úgy hallgatta a zenét. Amint így szemlélődött, egy kék rózsát pillantott meg a sok tarka virág között.
A rózsa egészen más volt, mit a többi virág. Szirmainak kéksége és egyedi illata arra sarkalta a kis pillangót, hogy nyissa ki a lepkeház ablakát egészen. Minden nap kicsit többet nyitott ki belőle, s a rózsa is egyre többször nézett a pillangóház felé...
Szinte hívta, hogy repüljön hozzá. Egy szép napsütéses reggelen a kis tarka pillangó kirepült újra... egyenesen a kék rózsához. Heteken át minden nap megtette ezt az utat, mert a kék rózsa hívta... s ringatta a szirmain. Bármilyen rossz is volt az idő, ők ketten minden nap egy kis időt együtt töltöttek. A pillangó más virágra nem repült többé, csak a kék rózsát szerette. A többi virágot észre sem vette, ahogy azt sem, hogy minden nap egy kicsit több lett a szárnyain a kék szín.
Lassan elvesztette eredeti tarkaságát, miközben a rózsára figyelt. A kék rózsa azonban már más pillangók után vágyott, megunta a kis lepkét, már nem várta, nem hívta, s nem ringatta...
Szirmai egyre hűvösebbé váltak, napról napra kevesebb időt töltöttek együtt, mert érezte a kis pillangó, a kék rózsa hűvösödő, távolságtartó sóhajtását. Amikor a szárnya szinte teljesen kék lett, megértette, hogy a rózsának már nincsen szüksége rá.
A tarka virágok azonban egyre erőteljesebben hívták, de már nem akart a virágok közé repülni. Lepkeházának ablakát újra bezárta, s csak egy kicsi rést hagyott rajta, hogy ne legyen sötétben. Figyelte kékké vált szárnyait, nézte, ahogy a kék összes árnyalata megpihen rajta.
Nem volt szomorú, de tudta, hogy ez a lepke már nem az a pillangó, aki valaha volt...
Egy napon harangszóra lett figyelmes. Kikukucskált az ablakon és látta, hogy egy különlegesen szép virág nyílt ki a kertben. Egy hófehér harangvirág. Csendesen húzódott meg a kert egyik sarkában.
Fejét lehajtotta, mint aki sír...
A kékké vált pillangó elindult, hogy közelebbről is megfigyelhesse. Az égen sötét felhők gyülekeztek és megeredt az eső. Nagy, erőteljes cseppekben zúdult a földre... A kis pillangó nem jutott el a különleges, hófehér harangvirághoz. Az eső nagyon átáztatta a gyenge szárnyakat. A kertben levő virágok figyelték, ahogyan lassan lemosódik róla a kék szín...
A harangvirág pedig a nap felé emelte fejét...
- Kérlek, süss fel... szárítsd meg a kis pillangó szárnyát, hadd éljen
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Gandalf: A kukta
Galériába Szabó Gitta Mágus című képe mellé.
Királyi kukta.
Parancsba kapta.
Vacsorára kacsa,
mert ha nem, a basa...
Fekete lesz mérgében.
Villámot szór dühében.
Viharzik a kukta,
a folyósón futva.
Hol is van a kamra?
Benéz ide és oda.
Reszket mint a falevél.
Villámoktól nagyon fél.
Kitekint az ablakon.
Hát mit lát az udvaron.
Bitófa lendül a magasba.
Szörnyű lesz a basa haragja.
Szegény kukta mit tehetne,
eleredt a szeme könnye.
S uram isten láss csodát,
megszánta odafönn valaki a kuktát.
Sírtak vele az angyalok,
könnyükből lettek a földön patakok.
Így jött létre ez a vihar,
Mint az élet, kicsit bizarr...