A magyarok nyilaitól ments meg…

Beléptem a múzeum ajtaján. Feszült nyugtalanság uralkodott rajtam. Gondolataimban előbukkant sok régi kép, esemény, amelyek kavarogtak nagy összevisszaságban. A történelmi időben visszautazva, fekete porfelleg lepte be az emlékeket. Midőn a porfelleg gomolygása lecsillapodott, leült, kitisztultak a képek, megpillantottam egy csúcsos sapkát viselő lovas sereget, amint a sztyeppén vágtatott, az időben közeledve.

                A jegypénztárnál gondolataim hatásától elbambulva kértem a belépőjegyet. Sután előkotortam a jegy árát, majd izgatottan indultam fel a lépcsőn. Mintha csak álmodnék. Leültem egy terembe, ahol éppen egy filmet vetítettek. Egy fiatal leány hangja töltötte be az egész termet. Mesélni kezdett: - „… körülbelül, négyezer évvel ezelőtt…”-, és gondolataim ismét visszatértek a sztyeppén vágtázó emberekhez. Ám a feszültséget oldotta, hogy a hang mellé színes rajzokat, ábrákat vetítettek a fehér vászonra. Megbűvölten néztem az ábrákat, majd ismét a szövegre figyeltem: – „…a magyarok nyilaitól ments meg Uram miket!”

A hosszú időutazás hirtelen véget ért. A magyarok letelepedtek, királyt is választottak, és elkezdődött a vándorlás alatt megszerzett tudás kamatoztatása.

Ezzel, kitessékelték a vetítést, nézőket velem együtt a világosra. Kicsit hunyorogva vártam néhány pillanatot. E közben izgatottságom újra nyugtalansággá változott, hiszen amit eddig láttam váratlanul ért, és az igazi ok, a cél, amiért jöttem, még csak ezután következett. Néhány lépéssel arrébb egy bordó függöny mögött várt rám türelmesen.

Önkéntelenül is néma csendben húztam félre a függönyt, hogy beléphessek az elkerített kiállítási területre. Odabent megálltam. Lélegzetem is visszafojtottam. Előttem ott álltak a magyar királyok élethű másai, korabeli öltözetükben, hajviselettel, pompázatos színekben. Már nem voltam nyugtalan és feszült. A méltóságteljes környezet békességet sugárzott felém. A leány hangja ismét megszólalt, és megint mesélt. 

                Kíváncsiságom sokféle volt, de végül is a történelmi éhség felett győzedelmeskedett az a fajta kíváncsiság, hogy miként készültek ezek a remek alkotások. Itt álltam a magyar királyok panoptikumában, és csak néztem, csodáltam, és irigyeltem az a tudást, ügyességet, amivel az alkotó rendelkezett. Nem is igazán olvastam el a kiállított királyokról szóló ismertetőt, hiszen nagyvonalakban azért ismerem a történetüket, hanem inkább alaposabban szemügyre vettem a szobrokat.

                Bár ezek a szobrok talán csak műanyagból, kelmékből, lószőrből készültek, mégis hihetetlen méltósággal töltötték meg a termet és a látogatók szívét. Tisztelettel jártam végig a kiállítást és néztem farkasszemet királyainkkal.

BEMUTATKOZÁS

A nevem Szabó Gitta (Schlemmerné). 1961-ben születtem Komlón. Kisgyermek koromban édesanyánk halála után, öt testvéremmel együtt, elkerültem szülővárosomtól, de ha „haza” látogatok, mikor meglátom a Dunántúli-dombságot, szívem ünneplőbe öltözik még a mai napig is. Ugyan az otthonom a fővárosban van, ott élek a családommal, de a vágyakozás nem szűnik meg soha.

Nagy veszteség volt számomra az anya hiánya. Sokban befolyásolta életem, ezért az anyává válás, és anyának lenni, mindig különlegesen nehéz feladatnak számított.

Édesapánk sokat olvasott fel nekünk a ma már klasszikusnak mondott, Andesen és Grimm testvérek mesekönyveiből. Sosem feledem azokat a jó hangulatú diafilmvetítéseket, amikor az összes gyerek egybegyűlt, és apu, meleg hangjával olvasta nekünk a képek alá írt szöveget.

Talán, ez az, ami megmaradt bennem és terelt erre az útra, hogy írjak, meséljek én is, és a hit, hogy ha kellő időt fordítunk gyermekeinkre, mesével, játékkal, akkor talán továbbra is szükség lesz a könyvekre, még ebben a modern, számítógépes világban is.

Gyermekeimnek való mesélések, saját közös, kitalált történetek által merült fel az ötlet bennem, hogy talán le is írhatnám őket.

Így kezdődött az írói utam!

Igazi fordulópont az életemben, amikor egészségi okok miatt a munkámtól (műhímző), el kellett távolodnom. Mint amikor befejezünk egy könyvolvasást, és egy másikba belekezdünk, úgy jött elém az írás a hímzés helyébe.

A NET-en találtam rá a Barátok Verslistára. Befogadtak és szép lassan fejlődni kezdtem. Ma már írok verseket, rövid novellákat, na és meséket. És természetesen még rajzolgatok is.

Kötetcímemmel az élet hullám hegy-völgy voltát igyekeztem érzékeltetni, amelyek az írásaimban is felfedezhetők. Mint a hullámvasúton, egyszer fent, egyszer lent.

Hogy miért írok?

Mert örömet okoz,

Mert másnak örömet okozhatok vele,

Mert talán taníthatok általa. Megmutathatom az önkifejezés egy módját,

Mert..mert..mert!

Bemutatkozómat szeretném egy mottóval lezárni. Ezzel szeretnék minden kedves vásárlót/olvasót bíztatni, hogy ne adja fel soha, hogy minden völgy után jön egy domb vagy hegy.

"A remény olyan, mint a Főnix madár, meghal, és poraiból újraéled!" (Szabó Gitta)